Szomorú látvány volt a Puskás Aréna környéke. A stadion ugyan piros-fehér-zöld díszkivilágításba öltözött, azonban körülötte semmi nem utalt arra, hogy hamarosan fontos vb-selejtezőt játszik a magyar labdarúgó-válogatott. A FIFA büntetése értelmében a mérkőzésre nem léphettek be szurkolók, legalábbis hazaiak: az albán tiszteletjegyesek kórusa többször felharsant az arénában.
A játékosoknak persze ezen a kezdésre már túl kellett lépniük, a feladat ugyanaz volt, mint hatvanezer magyar drukker előtt lett volna. A magyar védelemben több hiányzó is akadt, a tizedik percben így különösen ijesztő volt, amikor Botka Endre a lábához kapott – ellenfél nem volt a közelben –, de a Ferencváros védőjének szerencsére végül az orvosi stáb segítségére sem volt szüksége. A túloldalon nem járt ilyen jól Berat Djimsiti: az Atalanta védője hordágyon hagyta el a pályát, miután bekerült a darálóba saját kapusa és a pontrúgásnál elöl helyezkedő Willi Orbán közé.
A kapuk ellenben nem forogtak veszélyben az első fél órában: sem Gulácsi Péternek, sem Etrit Berishának nem kellett lövést védenie, bár utóbbit legalább néhány beadás megdolgoztatta. A félidő hajrájában a VAR-korszak nyújtott kis álizgalmat: Myrto Uzuni vezethette a labdát Gulácsira, aki védett, ugyanakkor nagyjából mindenki tisztában volt vele, hogy az albán támadó lesről indult, csak ezt ma már nem intheti be túl korán az asszisztens, hogy lehetőséget adjon a videóbírónak az esetleges korrigálásra.
Amihez 45 perc nem volt elég, ahhoz a második játékrész elején 45 másodperc kellett: nagy helyzetben, hat méterről a válogatottban először kezdőként játszó Sallói Dániel nem találta el az albán kaput. Eltalálta viszont, ezúttal már szabályos indulás után Uzuni, Gulácsi ezúttal jelentőségteljes bravúrt mutatott be, majd néhány perccel később a Fradi-támadó közeli fejesét is védte.
Marco Rossi változtatott, Sallói után a szintén Amerikában légióskodó szélsőt, Schön Szabolcsot is kipróbálta középcsatárként, majd később a Sallai Roland helyett beküldött Kleinheisler Lászlót is.
