– A tokiói olimpián árulta el, hogy három héttel a hatodik hely megszerzése előtt olyan nagyot esett lovaglás közben, hogy majdnem belehalt. Sosem vetődött fel önben, hogy jobb lenne lovaglás nélkül?
– Soha, mert az megkérdőjelezhetetlen, hogy a lovaglásra szükség van az öttusában. Volt, hogy kettétört a lábam vagy a fejemre estem, de az a lovaglás velejárója, hogy aki felül a lóra, az le is eshet róla. Mi azt tanultuk, hogy ilyenkor vissza kell ülni a nyeregbe és meg kell csinálni a feladatot. Az említett eset után pontosan ezt tettem, Tokióban jól ment a lovaglás, és büszke vagyok arra, hogy a három olimpiámat egyetlen verőhibával és talán összesen három másodperc időtúllépéssel teljesítettem.
Az ilyen baleseteken minden öttusázó átesik, de pont attól csodálatos ez a sportág, hogy mindig a végsőkig megyünk, az utolsó leheletig küzdünk.
– A lovaglás öttusából való eltörlésének gyújtópontja Annika Schleu tokiói esete volt. A lovaglás előtt magabiztosan vezette a versenyt, de a lova nem volt hajlandó ugrani. Bejárták a világot a felvételek, amelyeken a német sírva erőlködött az állattal. Nem volt jó reklám. Hogyan lehet versenyzőként elfogadni egy ilyen igazságtalan helyzetet?
– Nekem is volt rosszul sikerült lovaglásom, de soha nem a lovat hibáztattam emiatt. Azt szoktam mondani, nincs rossz ló, csak rossz lovas. Ezzel nem azt állítom, hogy Annika Schleu rossz lovas lenne, egyszerűen szerencsétlenül alakultak a körülmények. Az a ló az első lovasán nulla pontot hozott, nem lehetett lovat cserélni, a lovas melegítő nagyon messze volt a pályától. Az egyébként külön stresszfaktor a lónak, ha úgy kell bevezetni a stadionba. Sok olyan dolog volt, amelyek ezt együttesen eredményezték. Emlékszem, egy Eb-kvalifikációs versenyen megvádoltak, hogy eggyel többet ugrattam a melegítésnél, és emiatt elvesztem fejben. Ilyenkor azt érzed, olyan lehetőség úszott el, amilyen soha többet nem lesz újra.
Mégis azt vallom, az élet egálra játszik, amit egyszer elvesz, azt máskor visszaadja.
Biztos vagyok benne, hogy Annikának lesz olyan versenye, amelyen neki kedvezően állnak majd a csillagok. A drámákat előbb-utóbb happy end váltja fel.
– A pénteki sajtótájékoztatón azt mondta, az UIPM nem egyeztetett a sportolókkal a lovaglás eltörléséről szóló döntés meghozatala előtt. Beszélgetett külföldi öttusázókkal? Mennyire egységes az ellenállás?
– Ismerem a magam korlátait, és bár beszélek angolul, közel sem olyan jól, mint az angolok vagy az amerikaiak. Ettől függetlenül látom az üzenetváltásokat, amiket a külföldi öttusázók egymás között folytatnak. Akkora a felháborodás, hogy még egyetlen sportolót sem láttam, aki az áldását adta volna a lovaglás eltörlésére. Inkább az a baj, hogy több szövetség nem állt ki a saját sportolóinak a véleménye mellett. Ezért is vagyok nagyon pozitív amiatt, hogy a Magyar Öttusaszövetség mögöttünk áll, ugyanazt képviseli, amit mi, azaz nincs öttusa lovaglás nélkül. Hiszek abban, ha minden sportoló, edző, szakvezető, a múlt és a jelen bajnokai összefognak, akkor meg tudjuk változtatni az UIPM döntését, amely egyébként szabálytalanul született.
– Létezik a fejében olyan forgatókönyv, amely szerint ez nem sikerül, és megvalósul a lovaglás nélküli öttusa?
– Nincs ilyen forgatókönyv, az öttusa csak lovaglással együtt létezik.
– Akármi lesz, önt az már aligha érinti. A 2024-es párizsi olimpia utánra tervezik a változást, amikor ön negyvenéves lesz.
– Jogos a felvetés. Isten adja, hogy a párizsi olimpiára még ki tudjak jutni, de az már tényleg nem valószínű, hogy utána negyvenévesen belevágok még egy olimpiászba. Papíron, a saját pályafutásom szempontjából mindegy, mi történik, mégsem így élem meg, mert egy öttusázó másként gondolkodik. A saját bőrömön tapasztaltam meg,
ez a sportág fanatikusok gyülekezete, nem vagyunk sokan, de olyan értékeket képviselünk, amelyeknek nem tudunk hátat fordítani.
És ez kortól függetlenül így van. Aki egyszer belekóstolt az öttusába, az egy életre megfertőződött vele.
– Még nem tudni, melyik sportág lehet a lovaglás alternatívája az öttusában, de szóba került a kerékpár, a falmászás és az e-sport is. Számít, hogy mi jöhetne a lovaglás helyett?
– Nem, mert nem tudok megenyhülni ebben a kérdésben. Huszonnégy éve öttusázó vagyok, ennek a sportnak rendeltem alá az életem, amit nem lehet egy tollvonással kitörölni. Olyan szavakkal dobálóznak, hogy az öttusa eladhatatlan, nézhetetlen, igazságtalan, ezért van szükség a változásra. Szerintem a lovaglás pont ezeknek a szavaknak az ellentétét testesíti meg, de ezt tegyük félre, és gondolkozzunk azon, mi jöhetne helyette, ami eladhatóbbá teszi az öttusát. Képzeljük csak el, hogy az UIPM elnöke, Klaus Schormann által megálmodott öttusastadionban, ami köztünk szólva szintén agyament ötlet, két szám között a joystickot nyomogatjuk…
– Úgy néz ki, arról van szó, hogy az öttusa akkor maradhat olimpiai sportág, ha kiveszik belőle a lovaglást. Ha ez a helyzet, mit választana: a hagyományos öttusát olimpia nélkül vagy a lovaglás nélküli öttusát, amely marad az olimpiai programban?
– Képtelen vagyok meghajolni egy olyan elképzelés előtt, amely az öttusát lovaglás nélküli képzeli el. De ez a meccs még nem ért véget, még nem dőlt el semmi véglegesen, így nem időszerű erre a kérdésre válaszolnom.
Borítókép: Marosi Ádám a tokiói olimpián (Fotó: Nemzeti Sport/Tumbász Hédi)
