Medveczky Erika tavaly csak párosban versenyzett az olimpián, erre a számra a továbbiakban is készülni fog, de már nem Csipes Tamarával.
– Az egyes az alapja mindennek, hiszen azzal lehet bekerülni a négyesbe is, úgyhogy jelenleg ez a két szám élvezi az előnyt. Szerencsére, amikor kiderült a sportágon belül, hogy eljövök a Honvédból, akkor kaptunk néhány megkeresést, így nagy valószínűséggel ki fogom próbálni olyanokkal a párost, akikkel eddig még nem készültem együtt – árulta el Medveczky Erika.
A versenyző azt még nem jelentette be, hogy a Honvédból hova igazol.
– „Csak” negyedik lettem az olimpián, és megkaptam, hogy már nem vagyok annyira fiatal, annak ellenére, hogy még egyáltalán nem érzem magam fáradtnak. Ezt nem mindenki értette meg elsőre. Ráadásul a helyzetet nehezítette, hogy az edzőmmel együtt akartam szerződni. Annyit azért elárulhatok, hogy most már sínen van a dolog, szerintem rövid időn belül be fogjuk jelenteni, melyik klubnál folytatom. Azt el kell mondanom, hogy rengeteg pozitív visszajelzést is kaptam az elmúlt hónapokban, az egész szövetség, Hüttner Csaba kapitány, Boros Gergely szakmai igazgató, és Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke is teljes mellszélességgel állt mellettem, amit nagyon köszönök, számomra ez azt jelenti, hogy a szakmán belül sokan értik és támogatják az elképzeléseimet.
S hogy milyen állomásai lesznek a felkészülésének a szezonrajtig?




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!