Kellemetlen emlék, rossz játék, sima vereség – így volt összefoglalható az első meccs. Csütörtökön a jóval magasabban jegyzett Montenegró különösebb gond nélkül verte meg a magyar válogatottat 83-67-re Debrecenben a soros világbajnoki selejtezőn, és akkor mindenki azért volt elsősorban csalódott, mert a csapat gyenge teljesítményt nyújtott, és egyértelmű volt, hogy képes annál sokkal jobban kosárlabdázni. A játékosok természetesen fogadkoztak, hogy ezt hamarosan be is bizonyítják, és a lehetőség erre adott is volt: vasárnap este a két válogatott ismét összecsapott, ezúttal Podgoricában.
Ahol aztán kiderült, hogy a fogadkozás nem csupán üres szavakból állt. A magyar együttes jól összpontosítva, a védekezésében a csütörtöki tapasztalatokat okosan hasznosítva játszott, és ez szemlátomást nagyon nem ízlett Montenegrónak. Kimondottan jól sikerült a házigazdák legnagyobb sztárját, Bojan Dubljevicet semlegesíteni, és az jól látszott, hogy a nézők nem egy pontokban nagyon gazdag találkozót látnak majd. Támadásban a magyar válogatott igyekezett türelmesen játszani, Vojvoda Dávid vezérletével szinte végig vezetett az első két negyedben, csak a hárompontosokkal akadtak gondok, kilenc kísérletből mindössze kettő hullott a gyűrűbe.

Montenegró nehezen tudott kibontakozni, és ha nincsenek Vladimir Mihajlovic hárompontosai, akkor a nagyszünetig alaposan lemaradt volna, így 40-35-re vezetett a magyar csapat. Fontos volt az is, hogy mindössze egy eladott labdájuk volt Vojvodáéknak, azaz a csütörtöki játékkal szemben nem követtek el ki nem kényszerített nagy hibákat. És éppen Vojvoda volt az, aki a harmadik negyedben is elkapta a fonalat, egymás után három triplája is célba ért, és a 24. percben már 54-44-re nőtt az előny. Az viszont nem jött jól, hogy a Dubljeviccel rengeteget harcoló Keller Ákos már ekkor kipontozódott.
A házigazdák roppant agresszív, letámadásos védekezésre tértek át, ami meg is zavarta a magyar játékosokat. Támadásban kissé tanácstalanokká váltak, kimaradtak a helyzetek, Vojvodára nagyon figyeltek a védők, és így a negyedik negyed kezdetére 59-59-re alakult az eredmény. Óriásit harcolt a válogatott, Somogyi Ádám és Rosco Allen tripláival, Perl Zoltán dupláival elhúzott kilenc ponttal, a saját palánkja alatt pedig nagyon keményen védekezett.