Tárgyilagosan kellene, illene foglalkozni azzal a hírrel, miszerint egy tizenhét éves magyar tehetség, Terjék Roland a Nemzeti Kézilabda Akadémiáról Franciaországba, a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes Montpellier-hez igazolt. Méltatni az akadémián zajló kiváló munkát, amelynek, lám, itt az egyik kézzel fogható eredménye, dicsérni Terjék Roland elszántságát, hogy ilyen fiatalon van bátorsága fejest ugrani az ismeretlenbe, aztán kalapot emelni a franciák előtt az éleslátásukért, irigyelni a megfigyelőrendszerüket (scout), amelynek hálóján egy Balatonbogláron nevelkedő magyar ifjú is fennakad. Idézhetnénk továbbá a magyar sportrajongók döntő többsége előtt teljesen ismeretlen tehetséget, a NEKA és a francia klub szakembereit, kidomboríthatnánk a klubváltás kölcsönös előnyeit.
Igen, így is lehetne, sőt, ismételjük meg, talán így kellene, így illeni foglalkozni a különös szerződéssel. Csak van egy gond. Nem ez a lényeg. Ez csak a kommunikációs máz, amivel mindent csillogóra lehet festeni, vakító szépségben feltüntetni azt, amiről sokkal inkább le kellene kapirgálni néhány réteget, hogy igaz valójában lássuk a portékát.
Hát nincs Magyarországon olyan klub, amely egy tizenhét éves tehetség fejlődését, kiteljesedését szolgálhatná? Veszprémben, Szegeden, a többi klubnál mindenki vak, senkinek sem tűnt fel, hogy Terjék Roland a magyar férfi kézilabdázás régóta várt megváltója?
Nem hiszem, hogy így lenne.
S az a válasz sem elégítene ki, miszerint mi gond van a szerződéssel, kamasz futballisták és jégkorongozók is tömegesen igazolnak külföldre. Egyfelől a labdarúgás más kávéház, egyetlen sportágat sem érdemes hozzá mérni; de legyen, ám akkor ne csak Szoboszlai Dominik példáját lássuk, hanem kortársaiét, Szerető Krisztoferét és Csoboth Kevinét és még sok másét is, akik aztán néhány év múlva hazakullogtak, s a külföldön eltöltött éveket kénytelenek varbagetűként elkönyvelni a pályafutásukban. A hoki pedig azért rossz példa, mert idehaza ott nem hogy tizenhét, de már tizennégy évesen is szinte lehetetlen a külföldivel versenyképes feltételeket biztosítani.
A kézilabda azonban más. Két csapatunk is rendszeres résztvevője a Bajnokok Ligájának, s nem is pofozógépként. Évek óta azon siránkozunk, hogy – tisztelet a kivételnek – a Veszprémből és a Szegedből is kikoptak a magyarok, avagy kiszorították őket a külföldiek, már a válogatott sem képes meglenni honosított játékosok nélkül.
S akkor egy tizenhét éves tehetséges magyar ifjú külföldön keresi a boldogulását.
Miként a sorok között olvashatunk, hamarosan ezen sem lesz okunk megrökönyödni. A NEKA és a Montpellier vezetői a jövőbeni együttműködés részleteiről is tárgyaltak Balatonbogláron, s a két klub közötti megállapodás értelmében a későbbiekben akár újabb magyar fiatalok kerülhetnek a francia sztárgárdához.
A magyar klubok vajon miért nem látnak lehetőséget hasonló megállapodásban? – fogalmazhatnánk meg újabb költői kérdést.
Talán elő kellene ásni a NEKA alapítóokiratát. Ki tudja, az intézmény gondosan rögzített céljai között valahol fellelnénk a francia kapcsolat mihamarabbi felvételének parancsát. Ez esetben nincs is helye finnyáskodásnak. Ha netán mégsem lenne így, akkor engedtessék meg, hogy ne karót nyelve tapsoljunk fej fölött a magyar kézilabdában meghonosodó legújabb figurának. Akár össze is zárhatnánk. Mondjuk hatosfalba.
Borítókép: Terjék Roland a szerződéskötés mámorító pillanatában (Fotó: NEKA)
