A WTCR-ben szereplő Hyundai Motorsport bejelentette, hogy idén Michelisz Norbert és a spanyol Mikel Azcona alkotja a versenyzői párosát, akik számára az olasz BRC Racing Team készíti fel az Elantra N TCR versenyautókat.
Michelisz 2018 óta versenyez a Hyundai–BRC kettős kötelékében, és 2019-ben a WTCR bajnoka lett, amellyel magyar sporttörténelmet írt, korábban ugyanis sosem volt hazai győztese világszintű autós sorozatnak.
Nagy változás ugyanakkor, hogy Michelisz új csapattársat kapott, mivel az olasz túraautó-legenda, a kétszeres világbajnok Gabriele Tarquini az előző idény végén visszavonult, a helyét pedig a 25 éves Azcona vette át a magyar pilóta mellett.
A spanyol a legnagyobb túraautós tehetségek egyike, az elmúlt két évben Michelisz korábbi csapatában, a Zengő Motorsport színeiben Cupra-versenyautóval indult, és mindkétszer a bajnokság hetedik helyén végzett. Emellett Azcona kétszeres bajnoka a TCR Europe-nak, amely a WTCR után a kategória második legnagyobb bajnoksága.
– Azcona fiatal, még csak 25 éves, de már nagy tapasztalata van, régóta versenyez, és nemcsak a WTCR-ben, hanem több más bajnokságban is bizonyította, mennyire tehetséges – méltatta új csapattársát Michelisz. – Túlzás nélkül azt gondolom, hogy a WTCR-ben a három legjobb pilóta egyike ő. Szóval nekem is fel kell kötnöm a gatyát, de biztos vagyok benne, hogy a versengés mindkettőnknek csak jót tesz majd.

A magyar versenyző egyébként az elmúlt két évben Azcona mögött végzett a WTCR-ben, tavaly nyolcadik, 2020-ban 13. lett csak. A bajnoki cím megszerzése óta tehát Michelisz eredményei nem a várakozások szerint alakultak, de ő idén visszatérne a győztes útra.
– Idén is egyértelmű célom, hogy harcban legyek a bajnoki címért – jelentette ki Michelisz. – Amióta világbajnok lettem, el sem tudom képzelni, hogy kevesebbel beérjem, de ez talán így természetes. Az ember mindig többet akar, nem kevesebbet. A lényeg, hogy látom az esélyt arra, hogy újra sikerüljön egy kimagasló idényt teljesíteni, mert az autóban, a csapatban és bennem is megvan a képesség ehhez.