Az idei Giro eddigi legjobb magyar eredménye és egy kidőlő klasszis

A francia Arnaud Démare (Groupama–FDJ) már a harmadik szakaszgyőzelmének örülhet, Peák Barnabás (Intermarché–Wanty-Gobert Matériaux) pedig a 13. helyen ért célba ma a Giro d'Italián, ez az idei olasz kerékpáros-körverseny eddigi legjobb magyar eredménye. Az összetettben továbbra is a spanyol Juan Pedro López (Trek–Segafredo) vezet, s így őrzi a rózsaszín trikót.

Magyar Nemzet
2022. 05. 20. 18:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma az utolsó tíz kilométerre a szökevényeknek 1:05 perc maradt az előnyükből, nem lehetett tudni, mi lesz a vége. Nos, az lett, hogy az elcsigázott négyes fogatot 650 méterrel a cél előtt utolérték – itt két-három százalékos emelkedő volt –, a sprintbefutót pedig Démare nyerte meg, vagyis a szakasz elején Valter Attila sem dolgozott hiába. Ám a nap magyar hőse mégsem ő lett, hanem Peák Barnabás (Intermarché–Wanty-Gobert Matériaux), aki a 13. helyen vágódott be a célba. Ez az idei Giro eddigi legjobb magyar eredménye, korábban Valter a 7., Fetter Erik pedig a 8. szakaszon egyaránt a 15. helyen zárt.

A mai etapon a második a német Phil Bauhaus (Bahrain Victorious), a harmadik Cavendish lett. Fetter Erik (EOLO-Kometa) egy, Valter Attila közel nyolc percet kapott. Az összetett élén továbbra is a spanyol Juan Pedro López őrzi a rózsaszín trikóját, de Richard Carapaz és Joao Almeida ott van a sarkában.

Valter Attila a következőket írta a Facebook-oldalára: „Három győzelem a csapatnak és Arnaudnak, egy Giro d'Italia alatt! A mai volt az utolsó esély egy sprinthajrára és meg is tettünk mindent, hogy így legyen! Nagyon örülök, hogy ebből a sikerből rendesen ki tudtam venni a részem. Nem minden perc esett jól a mai gyors és meleg szakaszon, de mikor meghallod, hogy a csapattársad nyert, az mindent elfeledtet.” 

Giro d’Italia, 13. szakasz, Sanremo–Cuneo, 150 km:
1. Arnaud Démare (francia, Groupama–FDJ) 3:18:16 óra
2. Phil Bauhaus (német, Bahrain Victorious) azonos idővel
3. Mark Cavendish (brit, Quick-Step Alpha Vinyl) a. i.
...13. Peák Barnabás (Intermarché–Wanty-Gobert Matériaux) a. i.
...83. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 1:04 perc hátrány
...135. Valter Attila (Groupama–FDJ) 7:44 p h.

Az összetett élcsoportja:
1. Juan Pedro López (spanyol, Trek–Segafredo) 54:37:23 óra
2. Richard Carapaz (ecuadori, INEOS Grenadiers) és Joao Almeida (portugál, UAE) 12 másodperc hátrány
3. Joao Almeida (portugál, UAE Team Emirates) 
...46. Valter 42:24 perc hátrány
...89. Fetter 1:31:38 óra hátrány
...124. Peák 2:12:17 ó h.

Szombaton a Santena és Torino közötti 147 kilométer megtétele vár a mezőnyre. A 3445,6 kilométer össztávú viadal – amelynek első három szakaszát Magyarországon rendezték – jövő vasárnap a veronai időfutammal fejeződik be.

Borítókép: Cuneóban szoros volt a befutó, de a ciklámen trikós Arnaud Démare mindenkit lesprintelt (Forrás: Twitter/Giro d’Italia)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.