Három magyar csapat európai rajtja, elszórva a térképen

A Ferencváros után ma a másik három kupacsapatunk is elkezdi szereplését a nemzetközi porondon. A Kisvárda Kazahsztánban, a Puskás Akadémia Portugáliában, míg a Mol Fehérvár hazai pályán játszik a harmadik számú sorozat, az Európa-konferencialiga (Ekl) selejtezőjében.

Magyar Nemzet
2022. 07. 21. 7:20
Fiola Attila
Székesfehérvár 20210310 Labdarúgás MK mérkőzés MOL Fehérvár Budafok Foto Nemzeti Sport - Szabó Miklós A képen: Fiola Attila Fotó: Nemzeti Sport/Szabó Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nehezen lehetett volna két távolabbi pontot találni az európai futballtérképen, ahová a figyelmünket kell irányítanunk. A Kisvárda a földrajzi értelemben vitán felül Ázsiához tartozó, a kínai határ közelében fekvő Almatiban lép pályára, a magyar idő szerinti délután négyes kezdés a helyszínen este nyolc órát jelent, míg a Puskás Akadémiának nyugat felé kellett egy időzónát átlépnie, hogy ma pályára léphessen a portugáliai Guimaraesben.

A magyar bajnokság két tavalyi dobogósára nem vár könnyű feladat: a Kajrat tavaly bejutott az Ekl-csoportkörbe, míg a Guimaraes ugyan két idény kihagyás után tér vissza az európai porondra, de a portugál ligát mindenképpen a magyar NB I elé kell helyeznünk a rangsorban.

– Merőben más stílusú csapat vár ránk, mint amilyeneket a magyar bajnokságban megszoktunk. Vannak különleges játékosai az ellenfélnek, kérdés, őket mennyire tudjuk megállítani. Az esélyeket illetően pedig az első mérkőzést követően okosabbak leszünk – fogalmazott óvatosan a Kisvárda játékosa, Janisz Karabeljov a klub honlapján.

A Transfermarkt német szakoldal szerint nagyon hasonló a két keret összértéke – ebből a szempontból egészen más helyzetben van a Puskás Akadémia, a Guimaraes játékosállományát ugyanis három és félszer értékesebbnek tartja a Transfermarkt. Ennek ellenére Hornyák Zsolt vezetőedző határozott:

Ha mindenki száz százalékot nyújt a tudásából, és taktikailag is megfelelően teljesítünk, akkor méltó ellenfele leszünk a portugál csapatnak. Ha 1-0-s győzelmet tudnánk elérni, akkor nagyon elégedett lennék.

Időben és helyszínt illetően is a két idegenbeli meccs között láthatunk egy hazait: a Mol Fehérvár az azeri Gabala ellen kezdi meg nemzetközi szereplését a Mol Aréna Sóstóban. A másik két magyar klubbal ellentétben a fehérváriak kiemeltként várhatták a sorsolást, de azért az ő ellenfelüket sem szabad lebecsülni: a Gabala 2016-ban az MTK-t kettős győzelemmel búcsúztatta az Európa-liga selejtezőjében.

– Megnéztük az ellenfelünk meccseit, láttuk, hogy fizikailag nagyon erős, jól felkészült gárda, veszélyes pontrúgásokkal. Felkészültünk, készen állunk arra, hogy felvegyük holnap a kesztyűt – biztosított mindenkit Michael Boris, a fehérváriak vezetőedzője, aki azt is bejelentette, hogy Nikolics Nemanja távozása után lett az együttes új csapatkapitánya.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.