– Gyerekkorom óta ezért dolgozom, tovább szeretnék javítani a helyezésemen, nem szeretnék itt megállni – mondta lapunknak a napokban a madridi WTA 1000-s tornán induló 24 éves játékos.
Oly közel – írta nemrég az Instagram-oldalára. Az aktuális ranglistán a 25. helyen álló orosz Veronika Kugyermetova elleni 7:6, 7:6-ra elveszített mérkőzése után jegyezte meg, hogy nem állt messze a bravúrtól. Szűkül az olló a top 30-as játékosok és a fiatal magyar játékos tudása között. – Több szettlabdám volt, nagyon szoros meccset játszottunk múlt héten az isztambuli torna negyeddöntőjében. Úgy vettem észre, hogy tenisztudásban apró különbségek voltak köztünk. A rutin döntött Kugyermetova javára – idézte fel Bondár a múlt heti bravúrközeli állapotot. Babos Tímea korábbi páros partnere, az orosz játékos csak egy évvel idősebb Bondárnál, mégis tapasztaltabb, mint magyar ellenfele.
Őt nem kínozta olyan komoly sérülés, mint Kuharszky Zoltán tanítványát. Bondár egy évet hagyott ki 19 évesen, így mostanra kezdi utolérni magát. Négyévesen kezdte az édesapjával, egészen 16 éves koráig ő edzette, majd Barátosi Levente és Bardóczky Kornél is foglalkozott vele, de két éve a tapasztalt, a hazai játékosok közül például Valkusz Mátét, korábban Anke Hubert, Jennifer Capriatit és Ana Ivanovicot is felkészítő Kuharszky mellett tette le a voksát, és az eredményei alapján ezt nem bánta meg. – A tavalyi Buenos Aires-i WTA-versenyen elért győzelmemre vagyok a legbüszkébb, de annak is örülök, hogy már két top 50-as játékost, Tereza Martincovát és Katerina Siniakovát is sikerült legyőznöm, és a múlt héten szoros meccset játszottam Kugyermetova ellen – mondta a gyerekkora óta szenvedélyes Roger Federer-rajongó teniszező.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!