A másik ágon a papírformának megfelelően a franciák jutottak be az esti vb-döntőbe.
Itt a magyar csapatban a 20 éves Szűcs először kapott szerepet kezdőként. Nyitányként a 21 éves Pusztai 5-2-re verte Caroline Querolit, majd a 19 éves Battai 5-3-ra az ellenfél legjobbját, Sara Balzert, Szűcs pedig 5-2-re Sarah Noutchát – az első kör után csapatunk 15-7-re vezetett! Battai Querolit is legyőzte, mégpedig 5-3-ra, így tíz tus lett a magyar előny (20-10). Pusztai 7-5-re kikapott Noutchától, de ez ekkor még belefért (25-17). Főleg úgy, hogy Szűcs 5-1-re nyer Balzer ellen. Vívónőnk kétszer is videózást kért, és a zsűri mindkétszer az ő javára változtatta meg az ítéletét. A franciák nagyon megzuhantak, Battai 5-1-re lelépte Noutchát, két asszóval a vége előtt együttesünk már 35-19-re vezetett, de még messze volt a vége!
Szűcs Lucának a 40. tusig kellett eljutnia, de ez nem nagyon akart sikerülni, Queroli 11-2-re vezetett ellene, ezután adta be a 38. magyar tust. S végül eljutott a negyvenedikhez úgy, hogy 12-5-re kikapott. Az utolsó asszóban Pusztai 40-31-es magyar vezetésről kezdett Balzer ellen. S ez az asszó is gyötrelmesen indult, mert a franciák 42-38-ra feljöttek. Egy videózás meghozta a 43. magyar találatot, 44-39-nél Pusztai újabb találata után pedig már ünnepelt a csapatunk. Ám a zsűri helyt adott a franciák protestálásának, 45-39 helyett 44-40 lett, Pusztainak újra neki kellett veselkednie, ám most vitathatatlan tust adott, csapatunk 45-40-re megnyerte a döntőt, s világbajnok lett!
A kairói vb-n Szilágyi Áron egyéniben aranyérmes lett, férfikardcsapatunk (Szilágyi, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás) ezüstérmet szerzett, de a magyar nők kezében is remekül áll a kard!




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!