Hosszú Katinka: Hazaküldtek volna, de örülök, hogy nem mentem

Kétszáz méteres vegyesúszásban Hosszú Katinka a harmadik legjobb idővel bejutott a szám keddi döntőjébe a római úszó Európa-bajnokságon. Milák Kristóf pedig 200 pillangón szeretné majd maga mellett tudni a dobogón Márton Richárdot.

2022. 08. 15. 19:45
HOSSZÚ Katinka
Vizes Eb – Úszás Fotó: Czeglédi Zsolt
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hosszú Katinka láthatóan mindent belead, hogy kiköszörülje a csorbát, amit négyszáz vegyesen az előfutamban való váratlan kiesésével szenvedett el. A rövidebb vegyes távon ugyanis az utolsó ötvenre még a harmadik helyen fordult rá a futamában, aztán gyorson nagy hajrával megszerezte az első helyet, összesítésben pedig a harmadik legjobb idővel került be a döntőbe, ahová nyolcadikként Sebestyén Dalma is bejutott.

– Anastasya Gorbenko meghalt mellettem a végére, így én jól néztem ki – mondta Hosszú a vegyes zónában. – A négyszáz vegyes után volt, aki azt mondta, hogy menjek haza, de úgy éreztem, hogy ezt nem tehetem meg, és nagyon örülök neki, hogy nem mentem haza. Jól éreztem magam a vízben, nem olyan elkeserítően, mint eddig.

Milák Kristóf csak medencén kívülről nézhette, ahogy David Popovici a saját junior világcsúcsát megjavítva megszerezte a 200 méteres gyorsúszás aranyérmét. A százon vívott csatájuk után, amelyet a 17 éves román világrekorddal nyert meg, Milák ezen a távon is szerette volna összemérni vele a tudását, de a vasárnapi sorozatterhelés és egy húzódás megakadályozta abban, hogy bejusson a döntőbe. Popovici jól elfáradt az újabb szenzációs ideje után, hoztak is neki egy széket, s azon ülve állta a román újságírók kérdéseit, ami szokatlan látványt nyújtott a vegyes zónában. Mindenesetre a budapesti vb-n két aranyat szerző zseni szárnyalása Rómában folytatódott.

Pillangón minden bizonnyal Miláké is fog, aki száz méteren már megvédte az Európa-bajnoki címét, kétszázon pedig – ha csak valami katasztrófa nem történik – kedden teszi meg ugyanezt. Az elődöntőben a 22 éves klasszis érvényesítette a papírformát, kereken egy másodperccel úszott gyorsabban, mint az előfutamban, és az 1:53,97-tel természetesen a legjobb idővel jutott be a fináléba. 

Az igazi meglepetés ebben a számban Márton Richárd szereplése, aki Milák mellett úszva újfent megjavította a saját csúcsát, és a negyedik legjobb idővel bekerült a döntőbe.

– Az a taktika, hogy felhúzzam a dobogóra Ricsit – nyilatkozta Milák. – Pozitívak maradunk, de ha esetleg kidobná a vasmacskát, akkor nem lepődnénk meg. Szeretném ott tudni magam mellett a dobogón, de ehhez az ő feje is kell, nemcsak az enyém.

A női 100 méteres hátúszás elődöntőjében Molnár Dóra, aki kétszázon bronzérmet szerzett Rómában, a 12. helyen kiesett. Ötven gyorson Senánszky Petra tizenegy századdal maradt le a döntős helyről, az elődöntőben elért kilencedik helyével első számú tartalék lesz.

A hétfő esti program két magyar döntőt is tartogat Rómában, Mihályvári-Farkas Viktória 1500 gyorson, valamint a 4×100 méteres vegyes gyorsváltó is az éremért harcolhat.

Borítókép: Hosszú Katinka bejutott a döntőbe 200 vegyesen (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.