Kétszáz pillangón Milák edzőtársa, Márton Richárd szerzett meglepetést, ugyanis a harmadik legjobb idővel, új egyéni csúccsal (1:55,49) jutott tovább. A szám harmadik magyar indulója, Verrasztó Dávid, aki a magyar csapat első érmét, egy ezüstöt szerzett 400 vegyesen Rómában, bevallottan azért úszott 200 pillangón, hogy a vegyes miatt fejlődjön. A kilencedik helyen ő is továbbjuthatott volna az elődöntőbe, ám harmadik magyarként kiesett. – Elégedett vagyok, összesítésben kilencedik lettem, az nem rossz, de Ricsi nagyon nagyot úszott. 1:55? Az érem… – jósolt Mártonnak egy dobogót Verrasztó.
Milákot bántja valami Rómában, Hosszú Katinka odatette magát
Olaszországban hivatalos ünnepnap van Mária mennybemenetele alkalmából. Milák Kristóf ezen a hétfő reggelen nem akart a „mennybe menni” fő számában az úszó Európa-bajnokságon Rómában, de hozta a kötelezőt. Ahogy Hosszú Katinka is, aki igyekszik javítani a korábbi kudarca után. Verrasztó Dávid pedig egy olyan magyar úszónak jósolt érmet, akire kevesen számíthattak.

További Sport híreink
Hosszú Katinka igyekszik kijavítani a 400 vegyesen való kudarcát a szám kétszáz méteres verziójában. Ahogy azt lapunknak is elmondta, már nincs olyan formában, hogy megengedjen magának egy könnyed úszást délelőtt, ebben hibázott négyszázon, amelyen kiesett, és ebbe a folyóba jól láthatóan nem akart még egyszer belelépni kétszázon. A harmadik idővel simán bejutott az elődöntőbe, ahová Sebestyén Dalma is követte őt a tizedik idővel.
További Sport híreink
– Oda kellett tenni magam már délelőtt. Nem egy óriási idő, de nem volt szörnyű sem. Az volt a cél, hogy jó helyen ússzak délután, ez sikerült, a második futamba és középre kerültem Anastasya Gorbenko mellé. Nem izgulok, de tudom, hogy nagyon koncentrálnom kell délután. Azért vagyok itt, hogy döntőket ússzak.
A 4×100 méteres vegyes gyorsváltó a negyedik helyen vívta ki a fináléba jutást a Szabó Szebasztián, Mészáros Dániel, Ábrahám Lilla, Gyurinovics Fanni felállásban.
Női 50 méteres gyorsúszásban az eredendően uszonyos úszó Senánszky Petra a tizedik legjobb időt teljesítette az előfutamban, s ezzel továbbjutott az elődöntőbe. Százméteres hátúszásban a 16 éves Molnár Dóra, aki kétszázon már szerzett egy bronzérmet Rómában, kis híján kiesett az előfutamban, de a 16. helyen még éppen továbbjutott a délutáni elődöntőbe, Szabó-Feltóthy Eszter ugyanebben a számban a 26. helyen búcsúzott.
Úszó Európa-bajnokság, Róma, hétfő délelőtti előfutamok és elődöntők magyar helyezettjei (dőlttel a továbbjutók). Nők. 50 gyors: 10. Senánszky Petra 25,26; 100 hát: 16. Molnár Dóra 1:01,62, 26. Szabó-Feltóthy Eszter 1:02,63; 200 vegyes: 3. Hosszú Katinka 2:13,79, 10. Sebestyén Dalma 2:15,11. Férfiak. 200 pillangó: 1. Milák Kristóf 1:54,97, 3. Márton Richárd 1:55,49, 9. Verrasztó Dávid 1:57,65. Mix. 4×100 gyorsváltó: 4. Magyarország 3:28,34.
Borítókép: Milák Kristóf a 200 pillangó előfutamában a római Eb-n (Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI)
További Sport híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!