– Zavarba jött a futballistenségtől?
– Hihetetlen érzés átélni ezt a rituálét. Az Unionnál a pályára lépő játékosokat úgy élteti a közönség, hogy futballistennek nevezi őket. Nálam ez például úgy játszódott le, hogy amikor becseréltek, a szpíker bemondta a keresztnevemet, bekiabálta az Andrást, majd a szurkolók kórusa tette hozzá, hogy Schäfer Fussballgott, azaz futballisten.
Először fülig ért a szám, még most is mosolygok rajta, mert hát nem vagyok én futballisten, de ez egy nagyon kedves gesztus.
– Két hónapja szerződtette az Union. Milyen az élet a csapatnál?
– Olyan mértékű a fanatizmus a klub körül, amit csak a latin-amerikai országokhoz tudnék hasonlítani. A stadion nagy részén állóhelyek vannak, a jegyek rendre elfogynak, mindenki énekel, szurkol, és teljesen mindegy, hogy 3-0-ra nyerünk vagy 3-0-ra kikapunk, ugyanazt a buzdítást kapjuk. Nagyon különleges és vagány klub.
– A beilleszkedés hogy ment?
– Nem segített, hogy még nem beszélek olyan jól németül, de épp a napokban dicsértek meg, hogy egyre jobban megy. Egyébként nem volt nehéz dolgom a beilleszkedéssel, mert az Unionnál nagyon befogadó a közösség, mindenki egy húron pendül. Az edzések ritmusa viszont sokkal pörgősebb, mint amihez hozzászoktam, azzal volt nehezebb megbarátkozni, nem a csapattársakkal.