Az 1968-as mexikóvárosi játékokra sötét árnyékot vetett, hogy tíz nappal a megnyitó előtt a fővárosban a társadalmi egyenlőtlenség és a játékok ellen is tüntető diákokra a karhatalom tüzet nyitott, s 260 egyetemistát gyilkolt meg. Az olimpia alatt már nem történt incidens, de több volt a fegyveres katona, mint a versenyző. Négy év múlva a németek egyrészt ezért is kampányoltak azzal, hogy ők a béke olimpiáját rendezik meg; másrészt a saját múltjukkal is próbáltak szakítani, hiszen az 1936-os berlini olimpia a horogkeresztes zászlók árnyékában zajlott.
1972-ben Münchenben a biztonsági intézkedések nem voltak szigorúak, az olimpiai faluban sem, a versenyzők akkreditációs kártya nélkül is gond nélkül jártak ki és be. Így amikor szeptember 5-én hajnalban a Fekete Szeptember palesztin terrorszervezet nyolc tagja átmászott a kerítésén a 25A kapu közelében, az őrök nem csináltak nagy ügyet belőle, azt hitték, most is csak néhány sportoló tért haza, aki kieresztette a gőzt.
Nyitott ajtók
Ám ezúttal nem erről volt szó. A géppisztolyos terroristák az izraeli olimpiai csapat Connollystrasse 31. alatti szállására tartottak, ahol – miként más csaptoknál – az ajtók sem voltak bezárva. Az 1-es és a 3-as számú lakást támadták meg, a 2-est nem. Az 50 kilométeres gyaloglásban induló Shaul Ladany a Magyar Nemzetnek 2019-ben adott interjújában azt mondta, ő itt lakott, és szerinte azért maradhatott éleben, mert a sportlövőkkel együtt volt elszállásolva, akik maguknál tartották a fegyvereiket. A müncheni olimpián a szervezők szabadon hozzáférhető számítógépes adatbázist hoztak létre, ez többek között azt is rögzítette, ki hol lakik – a terroristák pedig nem akartak kockáztatni, inkább biztosra mentek. Moshe Weinberg birkózóedzőt és Joseph Romano súlyemelőt, akik megpróbáltak ellenállni, azonnal lelőtték, és kilenc túszt ejtve elbarikádozták magukat.
Csakhamar előállták a követeléseikkel: 232 izraeli börtönben lévő palesztin fogoly, a németektől Andreas Baader és Ulrike Meinhof, a szélsőbaloldali Vörös Hadsereg Frakció terroristái, valamint a japán Kozo Okamoto szabadon bocsátását követelték, és szabad elvonulást Egyiptomba.
Izrael tudatta, hogy nem engedi szabadon a kért foglyokat, ugyanakkor váltságdíjat hajlandó fizetni. Közben felajánlotta a németeknek, hogy terroristaellenes kommandót küld Münchenbe, erre azonban nem volt fogadókészség Willy Brandt szövetségi kancellár és Hans-Dietrich Genscher belügyminiszter részéről. A terroristák először reggel 9 óráig adtak határidőt, amit kitoltak 12, majd 17 órára. A fejleményeket akkor már az egész világ nyomon követhette a televíziós közvetítésben az olimpián értelemszerűen leálló versenyek helyett.