Izrael nagykövete szerint le kellett volna fújni a müncheni olimpiát

A terrortámadás után be kellett volna rekeszteni a müncheni olimpiát, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság máig ható csalódást okozott Izraelnek, amikor üzleti érdekből a játékok folytatása mellett döntött – állítja határozottan Jákov Hadasz-Handelszman a tragédia ötvenedik évfordulója apropójából vele készített interjúban. A beszélgetés során Izrael magyarországi nagykövetét eddig talán kevésbé ismert oldaláról is megismerhettük: rendkívül tájékozott és elkötelezett sportrajongó, aki azt vallja, a sport az emberiség egyik közös nyelve, összeköti az embereket szerte a világon, így természetesen hazánk és Izrael kapcsolatát is erősíti.

20220824 Budapest Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael Állam magyarországi nagykövete Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet Fotó: Kurucz Árpád

– Tizenöt éves volt a müncheni terrortámadás idején. Van róla személyes élménye?
– Hogyne! Mint mindenki Izraelben, én is szorongva követtem a híreket.

Emlékszem, a túszejtés estéjén a tranzisztoros rádiómat hallgatva aludtam el, másnap pedig arra ébredtem, hogy az összes izraeli sportoló életét vesztette. Az egész országra gyász borult.

Szörnyű volt megélni, hogy izraeli emberek a béke ünnepén – hiszen az olimpia ókori hagyományként, úgy hihettük, ezt szolgálja – ilyen támadásnak vannak kitéve. S igen, a csalódás is máig bennem él. Amiatt, ahogyan a világ reagált az eseményre. Hogy a pénz az emberi életnél, a kegyeletnél, mindennél sokkal fontosabb.

– Arra céloz, hogy a tragédia dacára folytatódott az olimpia?
– Igen. A hangzatos szólamokkal szemben ennek egyedül az volt az oka, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság csak így tudott eleget tenni a televíziós jogdíjakról kötött szerződéseknek. Tehát végeredményben a pénz döntött, aminek nagyon rossz az üzenete.

A sport, az emberiesség azt kívánta volna meg, hogy vessenek véget a müncheni játékoknak.

Magam is jártam Lausanne-ban, az olimpiai múzeumban, ahol egész tárlatot szenteltek a müncheni terrortámadásnak, az eseményről rendszeresen megemlékeznek, ám ezt kissé álszent viselkedésnek érzem. Akkor és ott kellett volna bátran cselekedni, amit a világ elmulasztott. Az izraelieknek – így nekem is mint sportrajongónak – ez örökre fájó pont marad.

– S mi az üzenete a müncheni terrortámadásnak napjainkban?
– Inkább úgy fogalmaznék, hogy a hatása ma is érzékelhető. Szigorú biztonsági intézkedések nélkül ma már egyetlen komoly sporteseményt sem lehet megrendezni. Ez fokozottan igaz az izraeli sportolókra, Izrael ma minden sportolójának biztonsági védelmet biztosít.

Az üzenet világos. El a kezekkel a sporttól! Ne keverjenek politikát, pláne háborúskodást a sportba, mert az ide vezet. A sport az emberiség egyik közös nyelve, a sport összeköti az embereket.

Ez a test egészségénél, a szórakoztatásnál, mindennél sokkal fontosabb tulajdonsága.

– A sport ekképpen Magyarország és Izrael kapcsolatainak elmélyítését is szolgálja. Személyesen is jelen volt a tavalyi megemlékezésen, amikor Tóth Potya István neve is felkerült a budapesti Wallenberg-emlékparkban az embermentők márványtáblájára. Aki egy életet megment, az egész világot menti meg, idézett a beszédében a Talmudból, majd hozzátette, Izrael örökké hálás lesz azoknak az embereknek, akik világítótoronyként emelkedtek ki abból a sötét és hosszú időszakból, amely ­Európát sújtotta. Mindannyiunk hőseként méltatta Tóth Potya Istvánt. Az ő élete, tevékenysége mennyire ismert Izraelben?
– Mint sportrajongó, pontosan tudom, milyen forradalmi újításokat köszönhetünk Tóth Potyának a labdarúgásban. Elsők között írt edzésnaplót és vezette be a téli alapozást. Rendkívül színes egyéniség volt, akit Olaszországban is tisztelnek, hiszen az Internazionalét is irányította vezetőedzőként. Szerencsére egyre szélesebb körben ismert második világháborús tevékenysége. Nos, igen, ő példát mutatott, világítótoronyként emelkedett ki egy sötét korban. A halála is megindító. Noha lett volna alkalma megszökni a fogságból, nem tette, mert nem akarta elárulni a társait, többek között a szintén korábbi válogatott, majd edzőnek állt Kertész Gézát.

A második világháború idején a magyarországi életmentő munkát elsősorban ­Raoul Wallenberggel azonosítják szerte a világon, így Izraelben is. Tóth Potya István még nála is nagyobb kockázatot vállalt, hiszen nem volt diplomata, nem élvezett semmiféle védettséget.

A Ferencváros tavaly, a kiváló sportember születésének százharmincadik évfordulóján kérelemmel fordult a Jad Vasem Intézethez, hogy Tóth Potya István érdemelje ki a Világ Igaza kitüntetést, amelyet azok kaphatnak meg, akik nem zsidó létükre segítettek zsidó életeket menteni. Személyesen is támogatom az FTC eme törekvését.

– Talán Magyarországon a Fradinak drukkol?
– Magyarországon diplomata vagyok… Természetesen követem a magyar sportéletet, így a labdarúgó-bajnokságot és a válogatott szereplését is. Nagy híve vagyok az angol futballnak, ezért is fogadtam nagy elismeréssel a magyar válogatott 4-0-s angliai győzelmét még júniusban a Nemzetek Ligájában. Magyarország a sportban továbbra is nagyhatalom, ami Izraelben is széles körben ismert.

Borítókép: Jákov Hadasz-Handelszman tájékozott sportrajongó (Fotó: Kurucz Árpád)