A spanyol felfedezett nem kért a magyar válogatottságból

Ricardo Vallejo életében dióhéjban benne van a huszadik századi történelem. Szülei a spanyol polgárháború után, Franco elől menekültek franciaországi kitérővel Magyarországra. Ő maga a futballnak köszönhetően illeszkedett be hazánkban, meseszerű történetként kis híján magyar válogatott lett. Később Kovács Ferenc és Dajka László pályafutását is egyengette.

Behívó a másodosztályból

A korosztályos éveket követően Ricardo Vallejo a másodosztályú Egyetértés labdarúgója lett, amikor aztán 1961-ben váratlanul rámosolygott a szerencse.

– Az ősz elején soroksári pályánkon edzőmeccset játszottunk a válogatottal. Nekem aznap még az is bejött, ami nem jött be, ha véletlenül eltaláltak a labdával, akkor is jó helyre pattant. Rúgtam egy gólt, adtam egy gólpasszt, végül kikaptunk három kettőre. Baróti Lajosnak megtetszett a játékom, be akart tenni a válogatottba – elevenítette fel a hihetetlen történetet.

A spanyol származású fiatalember mégsem lett magyar válogatott futballista, mert akkor még nem létezett a kettős állampolgárság intézménye, ő pedig nem akarta megtagadni spanyol mivoltát.

A pályafutása végeztével Ricardo Vallejo előbb a vendéglátásban, majd a nyelvtudását kihasználva a külkereskedelemben helyezkedett el, s idővel visszatelepült Spanyolországba. Magyarországgal azonban nem szakított meg a kapcsolatát, ő volt például a Vidi korábbi sikeredzője, Kovács Ferenc tolmácsa az 1986–87-es idényben a Las Palmasnál, majd Dajka László szerződtetésében segédekezett ugyancsak a Kanári-szigeteki klubhoz.

Az elmúlt években újra Magyarországon él, a rivaldafényt kerülve.

A Dajka-sztori A Las Palmas 1988-ban Magyarországon túrázott, a klub vezetői ekkor figyeltek fel Dajka Lászlóra, a Honvéd 29 éves válogatott csatárára. A szerződés létrejötte híven tükrözi az akkori viszonyokat. Dajka erősen vágyott Spanyolország, a megbeszélések előtt az aláírási pénzből ezért tizenöt százalék jutalékot felajánlott siker esetére Vallejónak, amit azonban ő udvariasan visszautasított, mondván, segítsége nem ezen múlik, megélhetését rendes munkája is biztosítja. Az egyeztetést nehezítette a kispestiek következetlensége is: eleinte 200 ezer dollárt kértek a spanyoloktól, később a könnyű fizetési hajlandóságot érzékelve már 250 ezer dollárt mondtak, amitől azonban visszahőkölt a másik fél. Végül maradt az akkoriban kiemelkedően magas összegnek számító 200 ezer dollár. – Amikor kiutaztam a Las Palmashoz, nagy segítséget nyújtott Ricardo, hiszen eleinte nyelvileg eléggé kiszolgáltatott helyzetben voltam – elevenítette fel emlékeit a legutóbb a Honvédnál dolgozó 63 éves edző. – Zavaró, ha úgy ül az ember az öltözőben, hogy a körülötte zajló beszélgetésből, viccekből nem ért semmit. Szerintem ez a játékos teljesítményére is rossz hatással van, akár ötven százalékkal is visszavetheti. Ma már ilyen probléma nem nagyon adódik, mert mindenhol beszélnek angolul. Más világ volt akkoriban, visszatekintve úgy látom, a keleti blokkból érkező játékosként kisebbrendűségi érzés is lehetett bennem. Pedig Spanyolországban én voltam a külföldi, a profi idegen, a sztár, ha úgy tetszik. Ott telón de acerónak mondták a vasfüggönyt, ezt hamar megtanultam...

Borítókép: Dajka László és Ricardo Vallejo a Las Palmas-i évek alatt