– Szüleim és nem egészen egyéves bátyám a spanyol polgárháború elől menekültek Franciaországba 1939-ben. Édesapám korábban Madridban tanított a katonai akadémián híradástechnikát, magas rangú tiszt volt, a háborús vereség után köztársaságiként nem volt maradása. Számíthatott a megtorlásra, talán ki is végezték volna. Én már Franciaországban születtem 1941. július 3-án, egy Saint-Julia nevű kis településen – mesélte Ricardo Vallejo a Nemzeti Sportnak adott interjúban.
Családegyesítés Magyarországon
A családra Franciaországban is megpróbáltatások vártak. Ricardo édesapja magával vitte a morzekészülékét, amit azonban veszélyes haditechnikának minősítettek, ezért Korzikára deportálták. A család végül Magyarországon egyesült újra.
– Moszkvában megállapodott a Spanyol Kommunista Párt Sztálinnal és a francia kormánnyal arról, hogy a franciaországi spanyol menekülteket befogadják a szocialista országok. Apám Csehszlovákiát szerette volna, de addigra betelt a csehszlovák kvóta, így osztottak minket Magyarországra. Őt egy lengyel hajó szállította Korzikáról Gdanskba, mi anyámmal és bátyámmal vonattal utaztunk három és fél napon át, míg végül mind a négyen megérkeztünk Budapestre 1951 novemberében. Lakást kaptunk a Magyar Dolgozók Pártjától a Váci út 12-ben, itt éltem 1965-ös házasságkötésemig. Százhúsz spanyol család került akkor Magyarországra, működött egy közös klubunk is, ahol rendszeresen összejártunk, beszélgettünk, táncoltunk – folytatta kalandos életútjár.
A futball különös nyelve...
Ricardo Vallejo hazánkban a labdarúgásnak köszönhetően illeszkedett be könnyen.
– Franciául jól tudtunk a bátyámmal, így beírattak egy francia anyanyelvű magyartanárhoz, én azonban két óra után meguntam, és a különórák helyett inkább mentem focizni a Béke téri földes grundra. Amikor szüleink érdeklődtek a tanárnál felőlünk, ő elmondta nekik, hogy a nagyobbik gyerek szorgalmasan jár, a kisebbiket viszont sohasem látja. Gyanítom egyébként, a focipályán hamarabb megtanultam a magyar nyelv szépségeit, mint bátyám a francia tanárnőnél – elevenítette fel a magyarországi kezdeteket, nem elhallgatva, hogy az angyalföldi zsiványok eleinte, kihasználva a hiányos nyelvismeretét, vaskos tréfákkal hozták kellemetlen helyzetbe.
Behívó a másodosztályból
A korosztályos éveket követően Ricardo Vallejo a másodosztályú Egyetértés labdarúgója lett, amikor aztán 1961-ben váratlanul rámosolygott a szerencse.
– Az ősz elején soroksári pályánkon edzőmeccset játszottunk a válogatottal. Nekem aznap még az is bejött, ami nem jött be, ha véletlenül eltaláltak a labdával, akkor is jó helyre pattant. Rúgtam egy gólt, adtam egy gólpasszt, végül kikaptunk három kettőre. Baróti Lajosnak megtetszett a játékom, be akart tenni a válogatottba – elevenítette fel a hihetetlen történetet.
A spanyol származású fiatalember mégsem lett magyar válogatott futballista, mert akkor még nem létezett a kettős állampolgárság intézménye, ő pedig nem akarta megtagadni spanyol mivoltát.
A pályafutása végeztével Ricardo Vallejo előbb a vendéglátásban, majd a nyelvtudását kihasználva a külkereskedelemben helyezkedett el, s idővel visszatelepült Spanyolországba. Magyarországgal azonban nem szakított meg a kapcsolatát, ő volt például a Vidi korábbi sikeredzője, Kovács Ferenc tolmácsa az 1986–87-es idényben a Las Palmasnál, majd Dajka László szerződtetésében segédekezett ugyancsak a Kanári-szigeteki klubhoz.
Az elmúlt években újra Magyarországon él, a rivaldafényt kerülve.
A Dajka-sztori A Las Palmas 1988-ban Magyarországon túrázott, a klub vezetői ekkor figyeltek fel Dajka Lászlóra, a Honvéd 29 éves válogatott csatárára. A szerződés létrejötte híven tükrözi az akkori viszonyokat. Dajka erősen vágyott Spanyolország, a megbeszélések előtt az aláírási pénzből ezért tizenöt százalék jutalékot felajánlott siker esetére Vallejónak, amit azonban ő udvariasan visszautasított, mondván, segítsége nem ezen múlik, megélhetését rendes munkája is biztosítja. Az egyeztetést nehezítette a kispestiek következetlensége is: eleinte 200 ezer dollárt kértek a spanyoloktól, később a könnyű fizetési hajlandóságot érzékelve már 250 ezer dollárt mondtak, amitől azonban visszahőkölt a másik fél. Végül maradt az akkoriban kiemelkedően magas összegnek számító 200 ezer dollár.
|
Borítókép: Dajka László és Ricardo Vallejo a Las Palmas-i évek alatt
