– Kilencvenkétszeres válogatott. Igaz a legenda, hogy Szepesi György, az MLSZ elnöke kapacitálta, érje el a századik válogatottságot, hogy befogja Bozsik Józsefet? Ön viszont azzal hárította el, „Cucut” akkora futballistának tartja, hogy méltatlannak érzi, ha annyiszor felhúzhatná a válogatottmezt, mint ő.
– Ez így igaz, szégyelltem volna magam. Köszöntem szépen, de nem.
– Sokáig Bozsik mögött önnek volt a legtöbb válogatottsága. Mit szól ahhoz, hogy egyre többen ön elé kerülnek?
– Diplomatikusan úgy fogalmazok, manapság sokkal több a válogatottmérkőzés – ugyanakkor a válogatottságszámnak rangot ad, a futballista hány világ- vagy Európa-bajnokságon viseli a nemzeti mezt.
– Az egykori újpestiek gyakran sajnálkoznak, amiért nem sikerült a Dózsával valamelyik nemzetközi kupában a csúcsra jutni. Miért?
– Ezzel én is így vagyok. A különböző sorozatokban kiejtettük a Benficát, a Celticet, a Malmőt és még sorolhatnám, de elbuktuk a Newcastle United elleni VVK-döntőt, a Juventus elleni BEK-negyeddöntőt, mindkettő a Megyeri úti visszavágón úszott el. Továbbá az itthoni egy-egy után a Bayern Münchent az Olimpiai Stadionban nem tudtuk megállítani a BEK elődöntőjében, három gólt kaptunk. Mindhárom esetben támadó felfogásban mentünk neki az ellenfélnek, túlságosan kinyílt a védelmünk, lekontráztak minket.
– A korszak feltételeinek megfelelve, túl a harmincon, meghatározott válogatottsággal a háta mögött igazolt a belga Royal Antwerphez. Miért éppen oda?
– Tegyük hozzá, elmúltam 32 éves, igaz, abban az évben ezüstcipős voltam. Éppen egy belga válogatotté, Erwin Vandenberghé lett az Aranycipő 39 góllal, én 36-ot szereztem. Volt ajánlatom az FC Nantes-tól, Hollandiából, sőt az Egyesült Államokból is. Belgiumban viszont több magyar menedzser is tevékenykedett, Pintér László, Balla György, Bognár György. Az is számított, hogy a Vasasból Müller Sanyi is odaigazolt, együtt könnyebb volt beilleszkedni, bár Mülcsi egy idény után továbbállt Spanyolországba. Én összesen négy idényt húztam le, a szurkolók kedvence voltam, egész Belgiumban tiszteltek. Minden idők legjobb három antwerpeni játékosa között tartanak számon. A belgák 1980-ban lettek Eb-ezüstérmesek, megőrültek a futballért. Jobb helyre nem is igazolhattam volna. A magazinokból az Eb-hősök néztek vissza, én meg köztük futballoztam. Eric Gerets, Walter Meeuws, René Vandereycken, Wilfried Van Moer, Jan Ceulemans – folytassam még?
– Mi a véleménye a jelenlegi Újpestről?
– Dunai Anti mindenről informál. Azt szoktam mondani, a tabella nem hazudik. Egy Újpest–Fradi meccsen mit mond a hagyományról az edző? Illetve kinek, mert tizenegyből kilencen légiósok.
– Belgiumban és Marbellában él, mikor látjuk Magyarországon?
– Családilag már nincs kötődésem, ha meghívnak, akkor látogatok haza az újpesti barátokhoz.
– Milyen az egészségi állapota?
– Egy éve nem tudok lépcsőzni és sétálni sem tudok egy ideje, izomsorvadás okozza a betegséget. Kerekesszékkel közlekedem, a feleségem segítsége nélkül nem tudok talpra állni. Heti kétszer kapok kezelést, s reménykedem, hogy életem hátralévő részét nem székben kell leélnem – jó lenne megszabadulni ettől a „járműtől”.
A Nemzeti Sport teljes cikke Fazekas László csapattársainak nyilatkozataival ITT olvasható el. A Sportrádióban szombaton 20 órától lesz hallható interjú Fazekas Lászlóval.
Borítókép: Fazekas László a régi antwerpeni társak tablója előtt, balra a saját portréja (Fotó: Nemzeti Sport)
