– A válogatott kapusával, Mikler Rolanddal 2005-ben együtt nyertek junior-vb-bronzérmet, és ő még mindig tagja a napokban a svédországi világbajnokságon szereplő felnőttválogatottnak. Beszéltek mostanában?
– De jó, hogy szóba hozta a junior-világbajnokságot! Ez volt a pályafutásom egyik legkedvesebb emléke. A mai napig elönti a szívemet a melegség, ha eszembe jut, amikor Tóth Laci bácsival elértük ezt a szép eredményt. Milyen jó kis csapatunk volt! Roli is ott volt, hát persze. Az idei vb előtt összefutottunk, leugrottam Telkibe, a fiúk edzésére.
– Személyes érdeklődés, vagy ilyen munkamániás a Sport TV szakkommentátora, a ceglédi sportigazgató?
– Egyszerűen érdeklődtem. Amióta újra Magyarországon élek, testközelből figyelem a sportág rezdüléseit. Tulajdonképpen a munkám részének tartom, hogy minél inkább képben legyek, már csak azért is, mert a Sport Televízió szakkommentátoraként rendszeresen látom a Veszprém és a Szeged játékosait. Most már nem csak a válogatottmeccsek követésére korlátozódik a kapcsolatom a magyar kézilabdával, immár szakértőként is megnyilvánulok. Jó volt elmenni a srácokhoz, örülök, hogy tudtam beszélni Bánhidi Bencével; amikor ő fiatal volt, én pedig már „kimenőben” voltam a válogatottól, jóban voltunk. Összeölelkeztünk Chema Rodríguez szövetségi kapitánnyal, a korábbi veszprémi csapattársammal. Nagy Lacival is váltottunk néhány szót, a gyúrókkal is, szinte mindenkivel. Öröm volt találkozni a srácokkal. Miközben a kapitánnyal beszéltem, eszembe jutott, hogy mekkora áldozattal jár, ha az ember egy hónapig nem lehet együtt a családjával a kézilabda-világversenyek miatt. Nagyon értékelem, hogy miután befejeztem az élsportot, sokkal több időm jut a családomra. Rolira visszatérve: le a kalappal előtte! 2005-ben junior vb-bronzot nyert, azóta eltelt tizennyolc év, és még mindig ott van a válogatottnál.