Demjén Szerelemvonata engedte világjáró útjára az őstehetséget

A 2004-es és a 2012-es olimpiát is megjárt kézilabdázót, Császár Gábort őstehetségként tartották számon. A Vas megyei faluból, Kenyeriből származó fifikás irányító Dunaújvárosban robbant be a köztudatba, előbb volt olimpikon, mint junior vb-bronzérmes. Később az olthatatlan tanulási vágyától vezérelve megfordult Dániában, Franciaországban és Svájcban, majd tavaly egy kellemetlen sérülés vetett véget a pályafutásának. A mai napig benne buzgó versenyszellemet dartsozás közben éli ki. Császár nem túl derűlátó a magyar válogatott vb-esélyeivel kapcsolatban, a Sport TV szakkommentátora, a Cegléd sportigazgatója tisztában van a sportága problémáival, de az ötleteit egyelőre nem szeretné nyilvánosságra hozni.

20230111 Budapest Császár Gábor kézilabda Fotó: Mirkó István Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István

– Milyen megérzései vannak a vb-vel kapcsolatban?

– Sok mindenből ki lehet indulni, én azt veszem alapul, amit az elmúlt fél évben, az őszi szezonban láttam. A szakkommentátori munkámnak köszönhetően ismerem a nemzetközi mezőnyt, így a magyar válogatott csoportellenfeleinek meghatározó játékosait. Láttam a Magdeburg két izlandi játékosát, az irányítót, Gísli Kristjánssont és a jobbátlövőt, Ómar Ingi Magnússont, és azt is, hogy a portugál válogatott gerincét adó Portónál milyen szakmai munka folyik. Ezek alapján szkeptikus vagyok. Azt látom, hogy az izlandi játékosok a Bundesligában nagyon sokat fejlődtek, rendkívül gyors kézilabdát játszanak. Tavaly januárban a hazai rendezésű Eb-n is kiderült, hogy a kellemetlen stílusuk nem fekszik a magyar válogatottnak, különösen az izlandiakhoz képest nagy és kissé darabos játékosainknak. Portugália ellen bármi lehet, de nem lesz egyszerű. Mindegy, nekik kell mennünk, és le kell őket győznünk. Remélem, nem vett ki sok erőt a mieinkből a Dél-Korea elleni meccs. Ha a legjobb nyolc közé jutás a cél, akkor a másik ágról érkező házigazda, az Európa-bajnok Svédország, továbbá Izland és Portugália alkotta hármasból legalább két csapatot meg kellene előzni. Nem egyszerű feladat. Nem azt mondom, hogy nem lehet megcsinálni, sőt nagyon szeretném, hogy sikerüljön, mert igazán ráférne már egy remek eredmény a magyar válogatottra. Ha kijutnánk az olimpiai kvalifikációs tornára, azt már annak tartanám. Mindezek mellett fenntartom, kicsit szkeptikus vagyok az esélyeinkkel kapcsolatban.

– Visszakanyarodva a szívének kedves emlékhez: a 2005-ös junior vb-idején Dunaújvárosban játszott. Hogyan került oda a Vas megyei Kenyeriből?

– Kilencévesen Celldömölkre jártam az Eötvös Loránd Általános Iskolába, a testnevelő tanárom, Süle Nándor kézilabdaedző volt. Ő ismertetett meg a kézilabda alapjaival, jó munkát végzett, de nem csak velem, többen eljutottunk az NB I-ig. Diákolimpiát nyertünk. Utólag visszagondolva várható volt, hogy a sport előbb-utóbb megtalál. A kézilabda pedig szembejött. Öt celldömölki év után mentem Dunaújvárosba, ott lehúztam nyolc évet, a felnőttbajnokságban játszottunk. Csodálatos időszak volt.

– Amikor Dunaújvárosban a búcsúmeccsét játszotta, meglepetésbulit szerveztek a barátai, és elhívták Demjén Rózsit. Ekkora sztár volt a Dunaferrnél?

– Milyen kicsi a világ! Mielőtt elutaztam a dán Viborghoz, az utolsó meccsünket a jelenlegi ceglédi edző, Nagy Károly csapata, a PLER ellen játszottuk. A barátaim tudták, hogy nagyon szeretem Demjént, hatalmas meglepetés volt, amikor megláttam őt Dunaújvárosban. Talán azért is volt ilyen nagy buli, mert a Viborg kivásárolt az élő szerződésemből, így anyagilag jól járt a klubom. Bár, ki tudja. Mindenesetre remek volt a hangulat, még az anyukám is beállt szerelemvonatozni.

– Miért volt vándormadár? Ritka a magyar mezőnyben, hogy valaki Dániában, Franciaországban és Svájcban is légióskodjon.

– A 2000-s évek elején, még kiscsikó koromban utánpótlástornán vettünk részt Luxemburgban a válogatottal. Nagy hatással volt rám, hogy élőben láthattam a svédeket, Kim Andersson korosztályát, valamint a dánokat. Számomra egyértelmű volt, hogy ki akarom próbálni az ottani kézilabda-kultúrát. Ez a vágy akkor sem apadt bennem, amikor nyelvtudás nélkül Dániában találtam magam, és amikor azt sem tudtam, milyen lehet távol élni a saját hazámtól. Az élet utána mindenre megtanított. Ma már nyelveket beszélek, és tudatosabban tervezem a karrieremet. Párizsban mentálisan nagyon megedződtem. Svájcba önbizalomhiánnyal érkeztem, hiszen előtte alig játszottam a Paris SG-ben. 

Svájcban sikeres éveket töltött a Schaffhausenben     Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

Schaffhausenben újra fel kellett magamat építeni, végül nem egy-két, hanem hét év lett a kint tartózkodásból. És utána aláírtam Zürichbe, de a sérülés abbahagyatta velem az élsportot. Svájcban nagyon nyugodt életünk volt a családdal.  

– Magától értetődő volt, hogy a sérülése után hazaköltöznek?

– A sérülésemből gyógyulgatva néztem a tévében a tavalyi Eb-t, és akkor fogalmazódott meg bennem, hogy itthon is lehetne tenni a kézilabdáért. Többen hüledeztek, amikor megtudták, hogy hazajöttem, nem értették, hogy Svájc helyett miért választottam Magyarországot. De én alig vártam, hogy dolgozhassak. Azt persze látom, hogy nem egyszerű, de jól érzem magam. A ceglédi munka és a szakkommentálás is tetszik.

Veszprémben három évet töltött    Fotó: Nemzeti Sport/Korponai Tamás

– Szeretik a szurkolók, amikor megjelenik a korábbi klubja, a Veszprém csarnokában?

– Amikor a Sport TV-vel néha Veszprémbe érkezem, találkozom a régi arcokkal, és mindig jó érzés feleleveníteni az emlékeket. Mocsai Lajos volt az edzőnk, őt váltotta Carlos Ortega, ez jelentős szakmai változás volt a csapat életében. Idő kellett ahhoz, hogy alkalmazkodjunk az ő elképzeléseihez. A vetélytársam Chema Rodríguez volt, aki az anyatejjel szívta magába a spanyol iskolát, én küzdöttem azért, hogy minél több játékperc jusson nekem. Az első veszprémi évem nehéz volt, a másodikban tündököltem, én lettem az év játékosa, és abban az évben, 2012-ben vettünk részt a felejthetetlen londoni olimpián. 

A negyedik helyre futottak be Londonban    Fotó: Nemzeti Sport/Szabó Miklós

Visszamennék oda még egyszer, csak hogy lejátsszuk újra azokat a meccseket…! A siker után keresett meg a Paris SG, és ahogy 22 évesen is úgy éreztem, hogy külföldre kell mennem tanulni, ez később sem változott. A legtöbb ember meg volt róla győződve, hogy az anyagiak miatt döntöttem a PSG mellett. Hát, ha csak a pénzen múlott volna, maradok Veszprémben.

– Szóba hozta az olimpiát: 2004 vagy 2012? Gondolom, nem kérdés.

– Persze hogy nem. 2004-ben „turista” voltam, a kézilabda nem volt meghatározó, de az élmény annál inkább. A londoni olimpia volt a válogatottbeli karrierem csúcsa. Egyénileg nem voltunk a világ legjobbjai, a csapategység volt az erősségünk. Ez igaz a mostani magyar válogatottra is, bár Bánhidi Bence a maga posztján világklasszisnak számít. A svédországi vb-n is nagyon sokat érhet az egység.

– A válogatottságtól való búcsúja furcsán sikerült. Ezt bánja? 

– Kimentem a csapattal a 2019-es vb-re, ahol lecserélt a kapitány az akkor vb-újonc Szita Zoltánra. Az az igazság, hogy ha valamikor edző lennék – talán leszek is, de most jelenleg nem erre az életritmusra vágyom –, akkor majd az én döntésem és felelősségem lesz az összeállítás. Sajnálom, hogy a dán–német közös rendezésű vb-n már nem tudtam segíteni a csapatnak. Tizenhat évig voltam a válogatottnál, ami nagyon sok.

– És ha már tizenhat: egyszer ennyi gólt dobott a Schaffhausenben egy Bajnokok Ligája-mérkőzésen. Akkor lehetett hallani hangokat, hogy újra meg lehetne hívni a válogatottba. Tett valaki lépéseket ez ügyben?

– Nem, ez a történet 2019-ben ért véget. Egyértelmű volt, hogy előbb-utóbb el kell kezdeni a fiatalítást, és ez a mostaniakra is érvényes: Lékai Máté 34 éves, lassan gondolkodni kell az utódlásáról. A kérdés persze az, hogy a fiatalok mikor veszik át a stafétát.

Párizsban nem kapott elég játéklehetőséget        Fotó: AFP

– Említette az edzői ambíciót, illetve azt, hogy ezek még nem kristályosodtak ki. Létezik álommeló? Lenne a Paris SG edzője?

– Nem. Az edzőképzésen részt veszek, de nem stresszelem túl, mert van más prioritás. Amíg a család, a gyerekek igénylik a szülői jelenlétet, nem szeretnék váltani. Az edzői képesítésnek talán később lesz haszna. Most még nem aktuális, leköt a jelenlegi munkám, a sportvezetés. Ezt szeretném jól csinálni.

– Akár Veszprémben?

– Azt gondolom, hogy a jövőben a jelenleginél nagyobb felelősséggel járó munkát is el tudnék végezni. De nem szűkíteném le a kört a Veszprémre.

– A magyar kézilabda egyik slágertémája a kiemelt klubok és a válogatott közötti ellentét. Az tudniillik, hogy a két nemzetközi szinten is helytálló élcsapatban kevés kivételtől eltekintve a külföldi játékosoké a főszerep, így ebből a válogatott alig tud profitálni. Hogyan lehetne ezen változtatni?

– Ha egyszer olyan pozíciót töltök be a magyar kézilabdában, ahol ilyen fajsúlyos kérdések vetődnek fel, el fogom mondani a véleményemet. Addig azonban nem szeretnék megnyilvánulni ebben a témában.

– És amikor éppen nem a család vagy a munka áll az első helyen, előveszi a nyilait, és elmegy dartsozni? Él még ez a szenvedélye?

– Régen nagyon szerettem. Karácsonyra kaptam egy dartstáblát, remélem, lesz időm játszani. A darts is megadja nekem azt az élményt, hogy versengjek valakivel.

Jól érzi magát a bőrében     Fotó: Mirkó István

– Hiányzik a versenyszellem?

– Néha-néha. Régen sokáig azt éreztem, hogy a testfelépítésem alapján gyengébb vagyok az ellenfélnél, és alig vártam, hogy ezt valahogy ügyességgel kompenzáljam. Igen, szeretek versenyezni.

Borítókép: Császár Gábor tenni akar a magyar kézilabdáért (Fotó: Mirkó István)