A Ferencváros megnyugtató előnnyel rendelkezik az NB I élén, a magyar bajnok háza táján fél szemmel már márciusra, az Európa-liga nyolcaddöntőjére tekinthetnek előre. S a nemzetközi kupameccs szempontjából Kisvárdán, az NB I 19. fordulójának rangadóján nagyon rosszul járt az FTC.
A Ferencváros talán már bánja a múlt heti döntését
A VAR is fontos szerepet játszott a labdarúgó NB I rangadóján.

A találkozón ugyanis le kellett cserélni Muhamed Besicet. A bosnyák védekező középpályásnak az M4 Sport információi szerint a térdszalagja sérült meg, ami nem sok jót sejtet. S a veszteség éppen a legérzékenyebb pozícióban érte a Fradit a közelgő El-párharc előtt.
A Berlinbe távozott Aissa Laidouni helyére ugyanis az FTC nem tudott igazolni januárban, erre majd nyáron lehet esélye a klubnak.
Ennek ellenére az FTC úgy döntött, hogy nem nevezi a korábbi magyar válogatott játékosát, Sigér Dávidot a nemzetközi keretébe, inkább az őszinél eggyel kevesebb játékosa lesz a poszton. Lehet, hogy ezt a döntést Besic sérülése után már bánja a klub.
A Ferencváros bosnyák játékosa mellett kis híján a mérkőzést is elveszítette, ám a VAR a címvédő segítségére sietett. A második félidő elején Dibusz Dénes középre ütötte ki a labdát egy beadás után, Janisz Karabeljov pedig a kapuba lőtt. Csakhogy a videós visszanézés után a játékvezetői stáb úgy döntött, hogy a Ferencváros kapusát lesről induló hazai játékos akadályozta, így maradt a 0-0 – végül egészen a lefújásig.
További Sport híreink
Labdarúgó NB I, 19. forduló Péntek Szombat Vasárnap |
Borítókép: Ryan Mmaee a kisvárdai darálóban (Fotó: Nemzeti Sport/Dömötör Csaba)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Íme a Premier League állásfoglalása a Szoboszlai ellen felfújt VAR-balhé miatt
A Chelsea Szoboszlai ellen reklamáló edzőjét végül ki is állították a Liverpool elleni meccsen.

Brazília óriási szégyene, de mi köze a kudarchoz a Liverpoolnak?
Elfogytak a tehetséges labdarúgók a futballországból?

A Szoboszlai ellen lázongó, majd kiállított Chelsea-edzőt ünneplik Angliában
Enzo Maresca a Liverpool magyar sztárjának tizenegyesgyanús megmozdulása után teljesen kiakadt.

Példátlan kizárás az F1-ben, így változott a Szingapúri Nagydíj rajtsorrendje
Az F1-es csapat mindkét versenyzőjét kizárták az időmérő edzés után.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk