Két húszpontos csapat találkozott egymással, a Mol Fehérvár csak jobb, illetve pontosabb úgy, hogy kevésbé rossz gólkülönbségével előzte meg a Mezőkövesdet a tabellán. Ezzel mindketten a kiesés ellen harcolnak, ami – különösen a fehérváriak esetében – nagy csalódás a szurkolóik számára. A kövesdiek a télen tíz új játékost hoztak, eddig az idén négy pontot szereztek a két fordulóban, ami elfogadhatónak számít, a vendégek viszont két új szerzeményt tudnak felmutatni és mindössze egyetlen pontot, utóbbi aligha ad okot az elégedettségre, az előbbi pedig nyilván változni fog.
Tovább tart a most balszerencsés Mol Fehérvár vesszőfutása
A labdarúgó NB I 19. fordulójának a nyitányán a Mezőkövesd a Mol Fehérvárt fogadta. A nem túl izgalmas, eseményekben sem gazdag mérkőzés első félidejében gyors gólváltás törte meg a monotóniát, a vendégek vezetésére a házigazda a középkezdés után rögtön válaszolni tudott. Az utolsó húsz percben egyoldalúan támadott a Mol Fehérvár, ám a hosszabbításban egy eladott labda után tizenegyeshez jutott a Mezőkövesd, amely azt értékesítve 2-1-re nyert.

A Mezőkövesdet kinevezhetjük középkezdés-specialistának. Először is rögtön az első akciójából kis híján vezetést szerzett, az egyik új fehérvári védő, Flores utolsó emberként keresztbe passzolta a labdát, Besirovic elcsípte, majd középre adta, Karnyicki középről, 10 méterről lőtt, és a labda Szerafimovról a bal kapufa mellé vágódott. Óriási helyzet volt…
Ezután változatosan teltek a percek, gólra törően játszottak a csapatok, ami a Vidinek jött be először: a 34. percben Dárdai balról adott be laposan, a védők közül Beriasvili eltörte a labdát, Larim M. Kastrati érkezett, és kicsit jobbról, 6 méterről a bal felső sarokba lőtt – 0-1. És most jött a második kövesdi középkezdés, az ebből induló akciót Schön megállította, de Kállai a tizenhatoson belül leszerelte, róla a labda Besirovic elé került, ő pedig 14 méterről, egyből a jobb alsó sarokba küldte – 1-1.

A szünet után a házigazda került fölénybe, akadtak kisebb helyzetei, Molnár a hálóba is betalált, de lesről, a Fehérvár pedig elsősorban kontrákra spekulált. A 76. percben majdnem be is jött neki, ekkor Dárdainak a tizenhatosról eleresztett lövését Piscitelli bravúrral védte, majd nem sokkal később Dárdai fejjel próbálkozott közelről, a kövesdi kapus megint remek érzékkel hárított. Ekkor már a vendégek teljesen átterelték a játékot a hazai térfélre, a hajrára nyomasztó fölénybe kerültek, ám a végén mégsem ők örülhettek. A 93. percben Pokorny eladott labdájából alakult ki az ellentámadás, amelynek a végén Vajda lövésébe Szerafimov kézzel ért bele. A VAR igazat adott Berke Balázs játékvezetőnek, aki tizenegyest ítélt, amelyből Sztefan Drazsics a kapu jobb oldalába bombázott – 2-1.
Nyert tehát a Mezőkövesd, de nem megérdemelten, a kissé unalmas, monoton meccsen a döntetlen igazságosabb lett volna, az viszont kiderült, miért a kiesés ellen harcol mindkét csapat…
NB I, 19. forduló
Péntek
Mezőkövesd–Mol Fehérvár 2-1(1-1), Mezőkövesd, 500 néző, jv.: Berke. Gólszerző: Besirovic (35.), Drazsics (11-esből 93.), illetve Kastrati (34.)
Szombat
Kecskemét–Bp. Honvéd 14.30
Kisvárda–Ferencváros 17.00
Debrecen–Paks 19.30
Vasárnap
Puskás Akadémia–Zalaegerszeg 15.00
Vasas–Újpest 17.30
A mérkőzéseket az M4 Sport élőben közvetíti.
Borítókép: A mezőkövesdiek örülhettek a végén (Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A Fradi nagy igazolása a hazájában vallott színt – csalódást okozott?
A Puskás Akadémiától igazolt Jonathan Levi a svéd sajtóban nyilatkozott a döntéséről.

Egy korszak vége: az Újpest elhagyja a Megyeri utat, felfedték, hol épül az új stadion
A lila-fehérek hivatalos is bejelentették, hogy több mint száz év után elköltöznek a Megyeri útról.

Cole Palmer miért hordja a Covid idején mindennapos maszkot a klub-vb-n?
A Chelsea játékosa megmagyarázta az újságíróknak a döntését.

Nem lehet boldog a Manchester United ikonja, a tervét Liverpool-legenda gátolta meg
A korábbi BL-gólkirály immár szövetségi kapitányként dolgozik.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Kocsis Máté megjósolta a választási végeredményt

Az Orbán-fóbiás újságíró nagyon csúnyán megbukott, rajta nevet az internet

Nem hiszed el, milyen nyári kincset kapsz 2999 forintért a Lidlben

Olyan reklámot csinál Brad Pitt Magyarországnak, amilyet még nem látott a világ

Magyar dalok zengték be Kanadát! Polyák Lilla meghódította a tengerentúlt!

Olyan érzelmeket váltott ki Elon Muskból a hatalmas robbanás, amelyre nem sokan számíthattak + videó

Wirtz érkezése, Szoboszlai sorsa: a bennfentes liverpooli lap karakteres következtetése jutott

Kiderült, miért rejtegette a lábait nyaralás alatt Szoboszlai cimborájának bombázó barátnője – képek

Schiffer András olyat mondott Aranyosi Péterről, amitől a balosok köpni-nyelni nem tudnak + videó

Itt a klub-vb eddigi legnagyobb sokkja, elverték a BL-győztest + videó

Felfoghatatlan, hogy mire bukkantak a vakolat alatt a várak királyának felújítása közben

Őszinte vallomást tett Sidi, ezért hagyta ott a Tankcsapdát
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A Fradi nagy igazolása a hazájában vallott színt – csalódást okozott?
A Puskás Akadémiától igazolt Jonathan Levi a svéd sajtóban nyilatkozott a döntéséről.

Egy korszak vége: az Újpest elhagyja a Megyeri utat, felfedték, hol épül az új stadion
A lila-fehérek hivatalos is bejelentették, hogy több mint száz év után elköltöznek a Megyeri útról.

Cole Palmer miért hordja a Covid idején mindennapos maszkot a klub-vb-n?
A Chelsea játékosa megmagyarázta az újságíróknak a döntését.

Nem lehet boldog a Manchester United ikonja, a tervét Liverpool-legenda gátolta meg
A korábbi BL-gólkirály immár szövetségi kapitányként dolgozik.