A Paris Saint-Germain futballcsapatának vezetősége szorosan rajta tartja a szemét a Manchester City helyzetén. Az angol klubot a Premier League pénzügyi szabályainak megszegésével vádolják, és a franciák reménykednek benne, hogy az ügy folyományaként lecsaphatnak a City egyik legfontosabb láncszemére.
Ahogy azt mondani szokták, csőstül jön a baj. Nem elég, hogy a Manchester Citynél a vizsgálat miatt kell aggódniuk, a vasárnapi, Aston Villa ellen 3-1-re megnyert meccsen Erling Haalandot egy őt ért rúgás miatt kellett lecserélni a szünetben, és kérdéses, hogy a szerdai, Arsenal elleni bajnokin (20.30, tv: Spíler 1) bevethető lesz-e. Mondanunk sem kell, kulcsfontosságú mérkőzésről lesz szó, hiszen az Ágyúsok szombati botlását (Brentford elleni hazai 1-1) kihasználva a City három pontra felzárkózott az egy mérkőzéssel kevesebbet játszott rivális mögé.
– Erlinget megrúgták, nem érezte jól magát ezután. A félidőben beszéltem az orvosainkkal. Azt mondták, hogy ekkora előny mellett talán nem kellene kockáztatnunk a játékát, én pedig egyetértettem velük – utalt Guardiola arra, hogy csapata 3-0-ra vezetett az első félidőt követően. – Ha az állás szorosabb, talán nem döntöttem volna így. Azt hiszem, hogy nem sérült meg, de hétfőn többet forgunk tudni. Remélhetőleg bevethető lesz szerdán. De ha nem áll majd készen, esetleg kockázatos lenne őt pályára küldeni, akkor nem fog játszani.
A kockáztatni már csak azért sem lenne érdemes, mert a bajnoki cím mellett a Manchester City az FA-kupa és a Bajnokok Ligája megnyeréséért is harcban áll. A legpatinásabb európai kupasorozatban a jövő héten az RB Leipziggel találkozik a nyolcaddöntő első felvonásán.
Premier League, 23. forduló Manchester City–Aston Villa 3-1 (3-0) gólszerzők: Rodri (4.), Gündogan (39.), Mahrez (45+1. – 11-esből), ill. Watkins (61.)
Leeds United–Manchester United 0-2 (0-0) Bournemouth–Newcastle United 1-1 (1-1) Arsenal–Brentford 1-1 (0-0) Leicester City–Tottenham Hotspur 4-1 (3-1) Crystal Palace–Brighton 1-1 (0-0) Fulham–Nottingham Forest 2-0 (1-0) Southampton–Wolverhampton Wanderers 1-2 (1-0) West Ham United–Chelsea 1-1 (1-1)
hétfőn játsszák: Liverpool FC–Everton 21.00 (tv: Arena 4)
Az állás: 1. Arsenal 21 46-18 51 pont 2. Manchester City 22 56-22 48 3. Manchester United 23 38-28 46 4. Newcastle United 22 35-13 41 5. Tottenham Hotspur 23 42-35 39 6. Brighton 21 39-28 35 7. Fulham 23 34-30 35 8. Brentford 22 36-29 34 9. Chelsea 22 23-22 31 10. Liverpool 20 34-28 29 11. Aston Villa 22 26-34 28 12. Crystal Palace 22 20-30 25 13. Leicester City 22 36-38 24 14. Nottingham Forest 22 17-37 24 15. Wolverhampton Wanderers 22 17-31 23 16. West Ham United 22 19-27 20 17. Leeds United 22 28-38 19 18. Everton 21 16-28 18 19. Bournemouth 22 20-44 18 20. Southampton 22 18-40 15
Borítókép: Pep Guardiolát nézte ki magának a Paris Saint-Germain vezetősége (Fotó: AFP/Oli Scarff)
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az európai politikusok számos képviselője a kommunizmus diktatúrájának valamiféle változatát óhajtja ráerőltetni a világ általunk is lakott népességére.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!