– Mennyit látott a hazai Európa-bajnokságból?
– Minden nap kint voltam a BOK-csarnokban.
– No és mit szól a magyar szerepléshez? Kilenc érem, közte két arany – ez minden idők legjobb magyar Eb-mérlege.
– Kiindulva abból, hogy itthon voltunk és elég jól ismerem a csapatot, minden színű éremből vártam, de megmondom őszintén, azt nem gondoltam volna, hogy kilenc versenyzőnk is felállhat a dobogóra. A generációváltás után szenzációsan birkóztak a fiatalok, jó volt kint lenni és nézni őket.
– A kötöttfogású 77 kilogrammban, amelyben ön volt a címvédő és a regnáló olimpiai bajnok, viszont nem lett érmünk.
– Ez így van, de tegyük hozzá, hogy a 2020-as Eb-n ezüstérmes Lévai Zolinak tavaly volt egy komoly egészségügyi problémája, szívizomgyulladás miatt hónapokat kellett kihagynia. Teljes intenzitással nagyjából két hónapot tudott edzeni az Eb előtt, ami nagyon kevés, de így is elverte a súlycsoport egyik világbajnokát, ami nagy fegyvertény a jövőre nézve. A világbajnokságon már az egyik favoritja lehet a magyar csapatnak.
– A döntőben megint ott volt a török Basar, akit tavaly a varsói Eb-n technikai tussal győzött le, és most sem tudott nyerni. Sajnálta kicsit?
– Nagyon szurkoltam neki, hogy legalább most legyen Európa-bajnok, de láttam, az örmény Amojan hogyan birkózik, és ha a döntő előtt fogadtam volna, akkor inkább arra teszek, hogy ő nyer, és így is lett. A mezőnyre nézve amúgy szomorú a történetben, hogy ez az örmény srác tavaly év végén még a hetvenkét kilóban birkózott. S bizony nem szeretjük, hogy ha feljön hozzánk egy kisebb súlyú, és végigveri a mezőnyt.
– Miként ön is tette, hiszen az első két Eb-aranyát, majd a londoni ezüstjét is a 66 kilóban szerezte, és két súlycsoportot lépett felfelé.
– Igaz, de ha a tokiói előtt négy-öt évet nézzük, akkor már hetvenhét kilós voltam.
– Most a lelátóról figyelve a verejtékes mérkőzéseket, melyik érzés volt az erősebb önben: „De kár, hogy nem vagyok én is ott a szőnyegen!” vagy „Milyen jó, hogy már nem vagyok ott!”?
– Őszintén megmondom, a meccseket nézve egyetlen porcikám sem kívánta, hogy birkózzak. Viszont amikor Fritsch Robi vagy Muszukajev fent állt a dobogó tetején és szólt a magyar himnusz, azzal az érzéssel nem lehet betelni, és bevillantak a győzelmeim, amikor én álltam ott.