A Real Madrid február 21-én az Anfielden 0-2-ről fordítva 5-2-re kiütötte a Liverpoolt, ami után Jürgen Klopp, az angol együttes vezetőedzője is elismerte, eldőlt a továbbjutást, a visszavágó csupán formaság. A Real Madrid formája ismét javul, két kínos hazai döntetlen után a hét végén ismét nyert a La Ligában, jó játékkal verte 3-1-re az Espanyolt, igaz, így is kilenc pont a hátránya a Barcelona mögött. A Liverpool ellentétes utat jár, miután 7-0-ra kiütötte a Manchester Unitedet az angol örökrangadón, 1-0-ra kikapott a Bournemouthtól. Meglepetésre, tennénk hozzá reflexszerűen, csak éppen a Liverpool az egész idényben roppant rapszodikusan játszik, a Premier League-ben például csak a hatodik, de legalább még nem reménytelen a Bajnokok Ligája-szereplést érő negyedik hely elérése: úgy van hat ponttal lemaradva a Tottenhamtől, hogy egy meccsel kevesebbet játszott.
Ancelotti már az El Clásicóra tartalékolhat a Liverpool ellen a BL-ben
Már csak két hely kiadó a legjobb nyolc között a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A szerda esti két visszavágó lényegében lefutottnak tűnik, hiszen a Real Madrid és a Napoli is győzött idegenben az első mérkőzésen, a címvédő 5-2-re Liverpoolban, az olasz csapat 2-0-ra Frankfurtban. Carlo Ancelotti, könnyen lehet, már tartalékol a Barcelona elleni, vasárnapi El Clásicóra. Miközben az olasz futball válsága folyamatosan terítéken van, a Milan és az Internazionale után harmadikként valószínűleg a Napoli is ott lesz a negyeddöntőben.
![JÚNIOR, Vinícius](https://cdn.magyarnemzet.hu/2023/03/Tfw_FuOBA11QHwnKhmV87iVZgJr9RrcyMvhi3sWH8SI/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RjMzg4MzcxNjg5YTQ3YjlhNThiM2RlNTZmZDEwYjRj.jpg)
Ancelotti éppen a saját csapat példájával bizonygatta a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón, hogy a Liverpool nem esélytelen a visszavágón. A Real tavaly a Paris Saint‑Germain és Manchester City ellen is hátrányból fordítva vívta ki a továbbjutást, s nyerte meg tizennyedszer a Bajnokok Ligáját.
– Tavaly a Chelsea ellen is előnyből várhattuk a hazai visszavágót, így van tapasztalatunk. Háromgólos előnyben vagyunk, így a továbbjutás szempontjából mi vagyunk a favoritok, de a szerdai meccsen ugyanolyan hozzáállás szükséges, mint az odavágón. Nem szabad számolgatni. Nyílt mérkőzés lesz, és a legjobb támadófutballunkat szeretnénk játszani. A Liverpool nyilván úgy jön hozzánk, hogy megpróbálja megfordítani a párharcot. Nem csak a védekezésre gondolunk, az a célunk, hogy támadjunk – mondta tapasztalt rókához illően Carlo Ancelotti.
További Sport híreink
A színfalak mögött azonban már azt lehet hallani, hogy Ancelotti a Barcelona elleni, vasárnapi El Clásicóra is gondol. Karim Benzema kisebb sérülés miatt kihagyta a hétvégi bajnokit, az edző ugyan miért kockáztatná a szereplését? Legfeljebb majd a meccs végén beküldi felhozó jelleggel.
Klopp módosított: egy százalék esélye van a Liverpoolnak
Jürgen Klopp, a Liverpool mestere a találkozó előtt úgy fogalmazott, egy százalék esélye van a csapatának a továbbjutásra.
– Azért vagyunk itt, hogy megküzdjünk egy rendkívül erős ellenféllel, és megpróbáljuk megnyerni a meccset, ez bármilyen is nehéz feladat. Annál sokkal jobban tiszteljük a Bajnokok Ligáját és az ellenfelet ahhoz, hogy ne várnánk el magunktól a lehető legtöbbet. De persze nehéz helyzetben vagyunk. Nem üzenhetjük azt a Madridnak: Vigyázat, jövünk! Nem ez a helyzet. De azért vagyunk itt, hogy játsszunk. A győzelemhez rendkívül jól kell futballoznunk – mondta Klopp.
További Sport híreink
A Napoli lehet a harmadik olasz csapat a nyolc között
A Napoli is roppant kedvező helyzetből, 2-0-s előnyről várja az Eintracht Frankfurt elleni visszavágót. Miközben folyamatosan az olasz labdarúgás válságáról cikkeznek – lásd a Juventus botránya és büntetése –, az olaszok lehetnek a BL legeredményesebb nemzete, hiszen egyetlen bajnokságból sem kerülhet három csapat a legjobb nyolc közé. Az olaszok a küszöbén vannak ennek a sikernek, hiszen a Milan és az Internazionale már ott van a legjobb nyolc között.
Még két hely kiadó a legjobb nyolc között a BL-ben A legjobb nyolc közé már bejutott csapatok: |
A Napoli ráadásul utcahosszal, 18 ponttal vezeti a Serie A-t, bizonyos szempontból a legsikeresebb, a legjobb formában lévő csapat egész Európában.
– Nincsenek titkok. Ahhoz, hogy nagyszerű csapatunk legyen, nagyszerű játékosokra van szükség, ez másként lehetetlen. A Napoli jól tette, hogy összeállította ezt az erős, tehetséges játékosokból álló keretet. Ezenfelül persze más tulajdonságokra is szükség van, mint az alázat, a munkabírás, a professzionalizmus, az a vágy, hogy a játékosok segítsenek a csapattársainak, és ne az egyén kerüljön a középpontba. Ezután ki kell választanod egy olyan taktikát, amely köré szerveződve mindenki tudja a dolgát. Ha mindez betölti egy olyan szenvedélyes tömeg szívét, mint a miénk, akkor mindez tovább táplálja magát – fejtegette a Napoli sikereinek hátterét – mert ugye nincsenek titkok – Luciano Spalletti.
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók
Szerdai program:
Real Madrid–Liverpool 21.00 (az első meccsen 5-2)
Napoli–Eintracht Frankfurt 21.00 (2-0)
Keddi eredmények
Manchester City–RB Leipzig 7-0 (3-0), gólszerző: Haaland (21. – 11-esből, 24., 45+2., 53., 57.), Gündogan (49.), De Bruyne (90+2.). Továbbjutott: Manchester City (8-1-es összesítéssel).
Porto–Internazionale 0-0, kiállítva: Pepé (Porto, 97.) Továbbjutott: Inter (1-0-s összesítéssel).
Borítókép: Két góllal és egy gólpasszal Vinícius volt a liverpooli meccs hőse (Fotó: AFP)
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2025/02/H-4wRrgWpFegug2vzBigHQhqxi17wKgHJsbAH2hZDk4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RkZmFkMTMyMTczNzQxYTBhYmU3MzY2ODBlZDNjMDM1.jpg)
Most kezdődött el a Bajnokok Ligája? A Juventus edzője változásról beszélt
Volt Inter-játékos nehezítette góllal a torinói csapat dolgát.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2025/02/fjAyerIqV4qqAa6PEqUxdOT0KI22cl_IWtVWmY2-JyQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFjZjVkMjhjYmY1OTQxNThhZGYyZmNiOGUxNWE0ZTA3.jpg)
Kovács Kokó István: Jöhet a lex Helif, Hámori Lucából most nem lesz világbajnok
Ha a NOB megadja márciusban a hivatalos elismerést a World Boxing számára, szükséges lesz pontosan rendezni a sportolók indulási feltételeit.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2025/02/5hiMwFFhfwwdBAgFuAYj4eyn21qxCWh3a67dMtEmZMk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNlOTQ3NTdhYTdkODQ2MzliZWQ0ZmNlZTFmZTg0ZWJm.jpg)
A Barcelona magyar származású kiszemeltje sem tudott kibabrálni Kovaccsal
A Borussia Dortmund megnyugtató előnyt szerzett a visszavágóra a BL-rájátszásban.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2025/02/sxKc04xVxWGpDA6-Xj05_Dx7aczCWtMIZWlQv-l-mu4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M5YTc4NGIxMDQwNzQ1M2U4OGU4MzhjMDExNDk5NDQ0.jpg)
Vinícius nem állta meg, így vágott vissza a manchesteri közönségnek + fotó
A Real Madrid és a City keddi meccsén a brazil szélső volt a szurkolók gúnyolódásának célpontja.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
![](https://zoe.mediaworks.hu/vol1/images/18271014_auto_resized.jpg)
Itt vannak Orbán Viktor újabb jó hírei - videó
![](https://zoe.mediaworks.hu/vol1/images/18284055_auto_resized.jpg)
Előrelépés az eltűnt Huszti ikrek ügyében, megszólalt a skót rendőrség
![](https://zoe.mediaworks.hu/vol1/images/18284361_auto_resized.jpg)
Mikor fogok meghalni? A halál órája pontosan megmondja!
![](https://zoe.mediaworks.hu/vol1/images/18286278_auto_resized.jpg)
Megnevezte a kormány, ki a felelős az élelmiszerek árának emelkedéséért
![](https://zoe.mediaworks.hu/vol1/images/18269799_auto_resized.jpg)
IQ-teszt: hány rinocérosz látható a képen? Vigyázat! Nagyon becsapós!
![](https://zoe.mediaworks.hu/vol1/images/18285876_auto_resized.jpg)
Veszélyjelzés ónos eső miatt
![](https://zoe.mediaworks.hu/vol1/images/18282285_auto_resized.jpg)
Extrém gyorsan terjed a norovírus, nem kímél senkit a fertőzés
![](https://zoe.mediaworks.hu/vol1/images/18285918_auto_resized.jpg)
Haaland kétszer is vezetést szerzett a Citynek, de a végén a Real Madrid nyert!
![](https://zoe.mediaworks.hu/vol1/images/18285384_auto_resized.jpg)
Magyar Péter le akarta állítani az interjút, amikor arról kérdezték, szerzett-e vagyont bennfentes kereskedéssel
![](https://zoe.mediaworks.hu/vol1/images/18284697_auto_resized.jpg)
Carragher Szoboszlai megszállottja lett, újra beleszállt a magyarba
![](https://zoe.mediaworks.hu/vol1/images/18280296_auto_resized.jpg)
Slot az utolsó derbi előtt: Ez elfogadhatatlan!
![](https://zoe.mediaworks.hu/vol1/images/18284028_auto_resized.jpg)
Elmebeteg gazemberek dáridója
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2025/02/H-4wRrgWpFegug2vzBigHQhqxi17wKgHJsbAH2hZDk4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RkZmFkMTMyMTczNzQxYTBhYmU3MzY2ODBlZDNjMDM1.jpg)
Most kezdődött el a Bajnokok Ligája? A Juventus edzője változásról beszélt
Volt Inter-játékos nehezítette góllal a torinói csapat dolgát.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2025/02/fjAyerIqV4qqAa6PEqUxdOT0KI22cl_IWtVWmY2-JyQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFjZjVkMjhjYmY1OTQxNThhZGYyZmNiOGUxNWE0ZTA3.jpg)
Kovács Kokó István: Jöhet a lex Helif, Hámori Lucából most nem lesz világbajnok
Ha a NOB megadja márciusban a hivatalos elismerést a World Boxing számára, szükséges lesz pontosan rendezni a sportolók indulási feltételeit.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2025/02/5hiMwFFhfwwdBAgFuAYj4eyn21qxCWh3a67dMtEmZMk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNlOTQ3NTdhYTdkODQ2MzliZWQ0ZmNlZTFmZTg0ZWJm.jpg)
A Barcelona magyar származású kiszemeltje sem tudott kibabrálni Kovaccsal
A Borussia Dortmund megnyugtató előnyt szerzett a visszavágóra a BL-rájátszásban.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2025/02/sxKc04xVxWGpDA6-Xj05_Dx7aczCWtMIZWlQv-l-mu4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M5YTc4NGIxMDQwNzQ1M2U4OGU4MzhjMDExNDk5NDQ0.jpg)
Vinícius nem állta meg, így vágott vissza a manchesteri közönségnek + fotó
A Real Madrid és a City keddi meccsén a brazil szélső volt a szurkolók gúnyolódásának célpontja.