Lefejelte a játékvezetőt az FTC bajnoka, hatéves eltiltást kapott + videó

Négyszer villant a piros kap vasárnap a labdarúgó NB III Keleti csoportjában a 33. fordulóban játszott BKV Előre–Kisvárda II (1-2) meccsen, amelyen a nyolcan maradt fővárosiak a 91. és a 94. percben kapták a gólokat. Előzőleg a Ferencvárossal korábban bajnoki címet szerzett Busai Attilát is kiállították, aki a találkozó után lefejelte Büki Gábor játékvezetőt. Busai később elnézést kért tőle. Az MLSZ fegyelmi bizottságát ez nem hatottta meg, ma hat évre eltiltotta.

Magyar Nemzet
2023. 04. 25. 17:44
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Elképesztően eseménydús találkozót játszott egymással a BKV Előre és a Kisvárda II az NB III Keleti-csoportjának 33. fordulójában” – kezdődik a BKV Előre Facebbok-oldalán a meccsről a beszámoló. A Kisvárda honlapja így vezeti fel a történteket: „Ilyen meccset a legrutinosabb rókák sem láttak még!”

Nos, így is lehet fogalmazni…

Büki Gábor a 70. percben a BKV Előre vezetőedzőjét, Albert Flóriánt állította ki, majd a 75. percben Busai Attila is mehetett zuhanyozni, így összesen három játékost és a vezetőedzőt is kiállította a bíró a BKV-től. Befújt három tizenegyest is, kettőt a vendégek, egyet a hazaiak javára, de mindhárom kimaradt – tényleg „eseménydús” volt a találkozó. Busait a második sárga lapja miatt állították ki, miután nyújtott lábbal beleszállt az ellenfél kapusába. 

A jelenet 3:48 percnél látható:

Busai a kiállítása után is rátámadt a játékvezetőre, a találkozó lefújása után pedig teljesen elszakadt nála a cérna. 

A Kisvárda honlapja arról számolt be, hogy a meccs durva jelenetekkel ért véget, a játékvezetőt is bántalmazták a feldühödött hazai játékosok közül. 

A Nemzeti Sport értesülései szerint a 2016-ban a Ferencvárossal bajnokságot nyert, háromszoros Magyar Kupa-győztes Busai Attila – aki lefejelte Büki Gábort – később bement a játékvezetői öltözőbe és elnézést kért a bírótól. A 34 éves, korábbi korosztályos válogatott Busai 2012 és 2017 között volt a Ferencváros labdarúgója, 73 meccsen 12 gólt szerzett, 2013-ban azonban kölcsönben Szolnokon, 2017-ben pedig Diósgyőrben játszott. 

A BKV Előre labdarúgó-szakosztályának elnöke, Mátyás Tibor a vasárnapi találkozóval kapcsolatban a következőket nyilatkozta a Nemzeti Sport ma délelőtti megkeresésére:

– A BKV Előre vezetősége elhatárolódik minden olyan cselekedettől, ami nem a sportpályára való. Az esetet kivizsgáljuk, és amelyik játékos viselkedésével, cselekedetével árt az egyesület jó hírnevének, attól megválunk.

A Ferencvárossal háromszoros magyar bajnok, 55 éves Albert Flórián ma a következőket mondta a klub Facebook-oldalán:

– Sajnálom az olyan embereket, akikben nincs meg a kellő alázat, a továbbfejlődés lehetősége, és főleg a tisztelet, az élet bármely területén a főszereplőkkel kapcsolatban a saját közegében. Nem felmenteni szeretném a játékosaimat, de nehéz ilyen frusztrált állapotban a pályán lenni, és csak a focira koncentrálni.

A tréner szavai értelmet nyernek, ha azt is látjuk, hogy a BKV Előre a Facebook-oldala milyen véleményt fogalmazott meg a játékvezetőről – ez tehát nem egy szurkolói hozzászólás:

– A 25. életévét még nem betöltött Büki sporttárs képességeit meghaladta ennek a mérkőzésnek a levezetése. Ezen nincs mit csodálkozni! Mindössze 18 éves, amikor búcsúzik az aktív labdarúgástól, utolsó aktív évében öt mérkőzést játszott, ebből is kettőn csak csereként lépett pályára. 18 évesen úgy gondolja, hogy talán több tehetsége lesz majd a játékvezetéshez. Hát valószínűleg rosszul mérte fel a helyzetet. […] Folyamatosan provokálta a hazai játékosokat beszólásaival, kritizálta őket játékuk miatt. Egy játékvezető, ha úgy gondolja, hogy valami méltánytalanság éri a játékosok, edzők felől, könnyen a zsebébe nyúl, villan a sárga, vagy a piros lap, máris büntet. De ki védi meg a játékosokat, ha találkoznak egy arrogáns, öntelt, szemtelen játékvezetővel?

A klub honlapja azt is felidézi, hogy Büki Gábor tavaly októberben Böde Dánielt is kiállította a Paksi FC NB III-as csapatából, miután a rutinos támadó kapott egy könyököst, amit nem fújt le a játékvezető, és ezt hevesen szóvá tette a korábbi Fradi-csatár. A nyilvánvalóan nem irodalmi stílusban reklamáló Bödét ezt követően öt meccsre tiltotta el az MLSZ fegyelmi bizottsága.

A testületnek a vasárnapi találkozó után is volt dolga, s ma délután döntött is: Busai Attilát hat évre eltiltotta a labdarúgással kapcsolat minden tevékenységtől.

„Busai Attila a BKV Előre–Kisvárda II mérkőzés 75. percben történt kiállítását követően a pályán, majd a mérkőzés lefújása után a pályán és az öltöző felé vezető úton is rátámadt a mérkőzés játékvezetőjére, akit lefejelt és ököllel is megütött. A játékvezető utóbbi támadásnál elesett, a lábát és a csípőjét is megütötte. A labdarúgó több kirívó fegyelmi vétséget is elkövetett, valamint tettlegességével veszélyeztette a játékvezető testi épségét. Ez a magatartás összeegyeztethetetlen a labdarúgás alapelveivel, valamint az emberi viselkedés alapvető normáival. A FEB ezért olyan büntetést szabott ki, amely kétszeresen meghaladja a Fegyelmi Szabályzat vonatkozó pontjában rögzített tételkeret felső határát” – áll az MLSZ hivatalos honlapján a fegyelmi bizottság ítélete.

A szintén kiállított Kubó Gábor és Girán Máté egy, míg a lelátóra küldött Albert Flórián vezetőedző három meccsre szóló eltiltást kapott.

Busai Attila (jobbra) a vasárnapi mérkőzésen (Forrás: Kisvardafc.hu)

Az NB II Keleti csoportjában a Kisvárda II a hetedik, a BKV Előre a tizedik helyen áll.

Borítókép: Busai Attila (balra) elveszítette a fejét (Forrás: Facebook/BKV Előre/Román Péter)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.