A Bundesliga 30. fordulójában szombaton Freiburg–RB Leipzig rangadót játszottak, négy nappal azután, hogy kedden is összecsaptak a felek. Akkor ugyancsak Freiburgban, a Német Kupa elődöntőjében, és a lipcseiek 5-1-re kiütötték a házigazdát, s már a szünetben is 4-0-ra vezettek. A meccsen Szoboszlai Dominik két gólt is szerzett, a másodikat 11-esből, a túloldalon Sallai Roland gólpasszt adott. Az RB Leipzig jutott tehát a kupadöntőbe, és a bajnokságban is nagy harcban van egymással a két gárda. A forduló előtt a tabellán a Freiburg állt a negyedik helyen, tőle két ponttal elmaradva az RB Leipzig volt az ötödik, a Bajnokok Ligájában pedig az első négy indulhat.
Sallai Rolandnak nyoma veszett, Szoboszlaiék dobogón, Dárdaiék kapaszkodnak
A Bundesliga 30. fordulójában az RB Leipzig 1-0-ra győzött Freiburgban, és a tabellán feljött a harmadik helyre. Szoboszlai Dominik és Willi Orbán a vendégeknél végig pályán volt, a Freiburgban viszont Sallai Rolandnak nyoma veszett. A kiesés elől menekülő Hertha, amelyet Dárdai Pál irányít, hazai pályán 2-1-re legyőzte a Stuttgartot, de maradt az utolsó helyen.
Hova tűnt Sallai Roland?
A mai meccsen a vendégeknél Szoboszlai Dominik és Willi Orbán újra ott volt a kezdőcsapatban, a hazaiaknál azonban Sallai a kispadra sem ült le. A kupameccsen is csereként állt be, és jól játszott. Meglepetés volt, hogy a mai mérkőzésen csapata keretébe sem került be, arról nem érkezett hír, hogy sérült lenne. Az ötödik percben a vendégektől Nkunku a kapufát találta el, s az első félidőben nem született gól. A lipcseiek azonban nagy fölényben voltak, és a 73. percben Kampl révén meg is szerezték a vezetést. S ez a találat el is döntötte a meccset, az RB Lepzig 1-0-ra legyőzte a Freiburgot, és a két csapat helyet cserélt a tabellán. Mi több, mivel az addig harmadik Union Berlin kikapott – a Schäfer Andrást a 69. perctől csereként foglalkoztató fővárosi együttes az Augsburg otthonában maradt alul 1-0-ra – Szoboszlaiék a harmadik helyre léptek előre.
FRISSÍTÉS!
A mérkőzést követő sajtótájékoztatón az újságírók rákérdeztek Sallai hiányára, Christian Streich vezetőedző erre szűkszavúan úgy válaszolt, hogy „gondolkodási szünetet” adott a futballistának.
Fontos három pontot szerzett a Hertha
A kiesés elől menekülő Hertha, amelyet Dárdai Pál irányít, hazai pályán 2-1-re legyőzte a Stuttgartot, de maradt az utolsó helyen. Az viszont jó hír a berlinieknek, hogy a közvetlenül előttük álló Bochum kikapott. Három fordulóval a vége előtt az alsóház így néz ki: 14. Hoffenheim 32, 15. Schalke 30, 16. Stuttgart 28, 17. Bochum 28, 18. Hertha 25. A 16. helyezett osztályozót játszik, a 17. és a 18. kiesik a másodosztályba.
További Sport híreink
Bundesliga, 31. forduló:
Augsburg–Union Berlin 1-0 (0-0)
Freiburg–RB Leipzig 0-1 (0-0)
Hertha BSC–VfB Stuttgart 2-1 (2-1)
Hoffenheim–Eintracht Frankfurt 3-1 (3-0)
Borussia Mönchengladbach–VfL Bochum 2-0 (1-0)
Werder Bremen–Bayern München 1-2 (0-0)
pénteken játszották:
Bayer Leverkusen–1. FC Köln 1-2 (1-2)
FSV Mainz–Schalke 2-3 (0-1)
vasárnap játsszák:
Borussia Dortmund–VfL Wolfsburg 17.30
További Sport híreink
A Bundesliga állása:
1. Bayern München 31 83-34 65 pont
2. Borussia Dortmund 30 67-40 61
3. RB Leipzig 31 55-37 57
4. Union Berlin 31 44-32 56
5. Freiburg 31 46-38 56
6. Bayer Leverkusen 31 54-43 48
7. Wolfsburg 30 54-37 46
8. Mainz 31 51-46 45
9. Eintracht Frankfurt 31 51-49 43
10. Mönchengladbach 31 46-48 39
11. Köln 31 42-49 38
12. Werder Bremen 31 49-60 35
13. Augsburg 31 40-55 34
14. Hoffenheim 31 42-52 32
15. Schalke 31 31-59 30
16. Stuttgart 31 39-54 28
17. Bochum 31 33-69 28
18. Hertha 31 37-62 25
Borítókép: Freiburgban Kampl gólja döntött, Szoboszlai a kép jobb szélén örül (Forrás: Twitter/RB Leipzig)
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezBüszkén viselem a román válogatott mezét – mondja a korábbi magyar válogatott játékos
Asma Elghaoui még korábban azt mondta, Magyarországon nem kapta meg az őt szerinte megillető tiszteletet.
Fury: Halálom napjáig hiszem, hogy én nyertem!
A ringből szélsebessen távozó brit bunyós karácsonyi ajándéknak nevezte az ukrán győzelmét.
Szoboszlai összekulcsolt kezekkel aggódik a barátja miatt a szörnyű sérülés után + videó
Az RB Leipzig védője a legjobb barátja volt, amikor ő is Lipcsében játszott.
Hansi Flick meglepő nyilatkozatot adott a Barcelona újabb veresége után + videó
Az Atlético Madrid a 95. percben szerzett góllal győzött 2-1-re a Barca otthonában.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A Patrióta néhány napja forgatott a berlini karácsonyi vásárban a terrorfenyegetettségről
Megingott a Guardiolába vetett bizalom? Haaland válaszolt
Kőkemény kvíz: a többség nem tudja pontosan, mit jelentenek valójában ezek a szavak
A Mol-vezérnek elege lett, fillérekért osztogatták a luxusautókat, már magyar áldozata is volt a vámháborúnak - a legolvasottabb pénz- és tőkepiaci hírek 2024 júliusban
Botrányos előzmények, Szoboszlaira brutális feladat vár
Közleményt adott ki a Terrorelhárítási Központ
Hogyan gondozd a Magyar Péteredet?
Pánikot okozott az öltözőben a magyar fociedző
Zelenszkijnek felelnie kell az ukrán népirtásért
Veszélyben a 13. havi nyugdíj! Rémes, Magyar Péter tényleg mindent elvenne az idős emberektől?
Óriási tüntetés a magdeburgi támadás miatt Németországban + videó
Félelem uralkodik Magdeburgban – exkluzívan nyilatkozott egy helyi magyar nő a lapunknak
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezBüszkén viselem a román válogatott mezét – mondja a korábbi magyar válogatott játékos
Asma Elghaoui még korábban azt mondta, Magyarországon nem kapta meg az őt szerinte megillető tiszteletet.
Fury: Halálom napjáig hiszem, hogy én nyertem!
A ringből szélsebessen távozó brit bunyós karácsonyi ajándéknak nevezte az ukrán győzelmét.
Szoboszlai összekulcsolt kezekkel aggódik a barátja miatt a szörnyű sérülés után + videó
Az RB Leipzig védője a legjobb barátja volt, amikor ő is Lipcsében játszott.
Hansi Flick meglepő nyilatkozatot adott a Barcelona újabb veresége után + videó
Az Atlético Madrid a 95. percben szerzett góllal győzött 2-1-re a Barca otthonában.