A foci ünnepe Csepelen: újabb két csapat jutott a nagydöntőbe a Tippmix Minifoci Magyar Kupában

A Tippmix Minifoci Magyar Kupa első, hajdúszoboszlói állomása után ezúttal Csepelen folytatódtak a küzdelmek. A fővárosi állomásom bombaerős mezőny jött össze, így nem is csoda, hogy elképesztő izgalmak voltak az egésznapos tornán. A CSHC-pályán végül a Szilasi és Barátai szerezte meg a győzelmet, de az ezüstérmes Lázár Lovaspark is bejutott a budapesti nagydöntőbe.

Magyar Nemzet
2023. 06. 12. 11:22
Fotó: Polyak Attila
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A Tippmix Minifoci Magyar Kupa második állomása zajlott Csepelen. Ahogy az várható volt, a négy közül ez az egyik legerősebb állomás. A budapesti minifoci krémje tiszteletét tette. Sok remek meccset, kiváló játékosokat láthattunk. Jövő héten Tápiószentmártonban, három hét múlva pedig Balatonfűzfőn fejeződik be a Magyar Kupa-selejtezője. Ezt követően a nyolc legjobb csapat a nagydöntőben találkozik majd, a végső trófeáért és a nemzetközi kupaindulás kiharcolásáért” – mondta Pinkóczi Tibor, az Országos Minifutball Szövetség alelnöke. 

A tornagyőztes: Szilasi és Barátai. (Forrás: Polyák Attila / Origó)

„Nagyon erős tornán vagyunk túl. Az egyik legjobb torna volt, ahol valaha játszottam. Kiváló csapatokkal és játékosokkal voltunk együtt. Nehéz meccsek után sikerült megnyernünk a tornát. Az első meccs kivételével sikerült játékban mindenki fölé kerekednünk. Magabiztosan nyertük meg a kupát, de szeretnék gratulálni a többi csapatnak és a különdíjasoknak is” – mondta a torna legjobb kapusa, Mészáros Dániel.

A torna legjobb kapusa, Mészáros Dániel mindenkinek gratulált. (Forrás: Polyák Attila / Origó)

„Szeretném megköszönni, hogy egy ilyen jó tornát sikerült összehozni Csepelen. Örülök, hogy eljutottunk a döntőig, és így kvalifikáltuk magunkat az országos döntőbe. Nagyon remélem, hogy ott is ilyen jó eredményt fogunk elérni. Bizakodó vagyok annak ellenére, hogy sajnos a döntőben alulmaradtunk a Szilasi ellen. A játékunk bíztató volt, erre tudnunk alapozni a jövőben” – árulta el a torna legjobb játékosa, Pál Patrik. 

„Rendkívül jó volt a rendezés és nagyon jól éreztük magunkat. Sajnálom, hogy kiestünk már a legjobb nyolc között. Az is nagy teljesítmény, hogy a rendkívül nehéz csoportunkat meg tudtuk nyerni. Nekünk már ez is egy olyan teljesítmény, amiért megérte elindulni. Nagyon örülök, hogy a kapu előtt sokszor nyugodt tudtam maradni, értékesíteni tudtam a legtöbb helyzetemet, így sikerült megszerezni a gólkirályi címet” – összegzett a torna gólkirálya, Farkas Bálint. 

Farkas Bálint lett a Tippmix Minifoci Magyar Kupa gólkirálya. (Forrás: Polyák Attila / Origó)

Tippmix Minifoci Magyar Kupa, Csepel, végeredmény:

1. Szilasi és Barátai 

2. Lázár Lovaspark

3. Hope 

4. Todor Pet Bau Team Kft.

 

Különdíjasok:

A torna legjobb kapusa: Mészáros Dániel (Szilasi és Barátai)

A torna legjobb játékosa: Pál Patrik (Lázár Lovaspark)

A torna gólkirálya: Farkas Bálint (Squadra Anonima)

 

A verseny fordulóinak tervezett időpontjai és helyszínei:

 

05.29. hétfő: Hajdúszoboszló

A győztes SZPCDSE-ECECE és az ezüstérmes H-Terasz jutott a nagydöntőbe

 

06.11. vasárnap: Csepel

A győztes Szilasi és Barátai és az ezüstérmes Lázár Lovaspark jutott a nagydöntőbe

 

06.18. vasárnap: Tápiószentmárton

Versenykiírás és jelentkezés ide kattintva!

 

07.01. szombat: Balatonfűzfő

Versenykiírás és jelentkezés ide kattintva!

 

07.16. vasárnap: Döntő, Budapest

A már ismert részvevők:

- SZPCDSE-ECECE

- H-Terasz

- Szilasi és Barátai

- Lázár Lovaspark 

 

Májusban elindult a minifoci teljesen új versenysorozata, a Tippmix Minifoci Magyar Kupa, amelynek minden állomásával kiemelten foglalkozik majd az Origó! A kupasorozat nagydöntőjét élőben követhetik majd nyomon az Origón!

A Magyar Minifutball Kupa támogatója a TIPPMIX!

 

Borítókép: a tornagyőztes Szilasi és Barátai csapat. (Forrás: Polyák Attila / Origó)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.