A Formula–1-es vb 1950-es kezdete óta 76 pálya került be a körforgásba, a legutóbb tavaly Miami. Vagyis manapság is akadnak új belépők, miként kiesők és visszatérők is; a Magyar Nagydíj viszont 1986 óta az állandóságot képviseli. Monza 72 futamnak adott otthont – az Olasz Nagydíjat csak 1980-ban, amikor a pályát felújították, vitték át Imolába –, Monacóban 69, Silverstone-ban 57, Spa-Francorchamps-ban 55, Montrealban 42, Sao Paulóban 39 futam volt eddig, és utánuk már mi jövünk. S most lépünk el az ugyancsak 37 versennyel álló Hockenheim mellett, ahol 2019 óta nincs verseny az autósport elitkategóriájában. Azzal a megszakítás nélküli sorozatunkkal pedig, hogy nálunk 1986 óta minden évben van futam, másodikok vagyunk Monza (42) mögött. (Jelenleg 2027-ig biztosított a helyünk a versenynaptárban, de a hét végén jó eséllyel bejelenthetik az újabb, ötéves hosszabbítást a az F1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Mediával.)
A Ferrari számára rossz emlék, Verstappen és Russell másként látja
A Hungaroringen már állnak a Formula–1-es istállók motorhome-jai, és várjuk a főszereplőket a Magyar Nagydíjra, amely immár a 38. lesz. Az 1986-os debütálás óta állandó vendég nálunk a száguldó cirkusz, így a mogyoródi asztfaltcsík az olaszországi Monza után a második azon helyszínek sorában, amelyek megszakítás nélkül szerepelnek a versenynaptárban.

De nem csak emiatt húzhatjuk ki magunkat. A tavalyi futamon telt ház volt, a négy nap alatt pedig 290 ezer néző látogatott ki a Hungaroringre. A versenyünk népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy idén vasárnapra már decemberben elkelt az összes jegy. A Magyar Nagydíj turisztikai vetületéről is szólni kell: a tavalyi adatokhoz képest idén negyven százalékkal magasabb a szállodai előfoglalások száma, ezeknek több mint negyven százalékát négy-, tizenegy százalékát ötcsillagos szállodákba kötötték le.
A Hungaroringen a holland szurkolók tömegétől idén is narancssárgába borulhatnak a lelátók, miként tavaly, amikor Max Verstappen úgy nyert a Red Bull-lal a Mercedes két pilótája, Lewis Hamilton és George Russell előtt, hogy az időmérőn motorproblémával küszködve csak a tizedik rajtkockát szerezte meg. Russell számára örökre emlékezetes marad a hétvége, mert szombaton pályafutása első pole pozícióját ünnepelhette; azóta sem jött össze neki a második. Az időmérőn a két ferraris, Carlos Sainz és Charles Leclerc végzett a második és a harmadik helyen, ám a maranellói istálló a futamot nagyon eltaktikázta a kerékcseréknél a gumiválasztásokkal, s be kellett érnie a negyedik és a hatodik helyekkel.
A már kétszeres világbajnok, és a vb-n most is vezető Verstappen tavaly nyolcadszor indult a Magyar Nagydíjon, és először győzött. Akárcsak Russell, ő is nálunk volt először pole pozíciós, még 2019-ben, ám a holland már 27 rajtelsőséget számlál. A Hungaroring „királya” Hamilton, akit nyolcszor intettek le elsőként itt, legutóbb 2020-ban. S emlékezzünk arra is, hogy 2021-ben első és eddigi egyetlen futamgyőzelmét aratva Esteban Ocon nyerte meg a Magyar Nagydíjat az Alpine-nal; ebből a „kicsik” is erőt meríthetnek nálunk.
Borítókép: Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője ünnepel csapatával, miután győzött a Formula–1-es Magyar Nagydíjon a mogyoródi Hungaroringen 2022. július 31-én (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Luis Enrique a PSG klub-vb-s sokkja után Szoboszlaiéknak igazságtalanul szólt be
A Botafogo elleni váratlan fiaskó után a BL-győztes edző hangzatos kijelentést tett a klub-vb-n.

Elképesztően fiatal edzője lett Marco Rossi játékosának, a Liverpool örülhet
Az Arsenaltól érkező edző még harmincéves sincsen, a topligákban ő most a legfiatalabb.

Itt a klub-vb eddigi legnagyobb sokkja, elverték a BL-győztest + videó
A PSG-vel március óta nem fordult elő ilyesmi.

Lemosták a pályáról az NBA legjobbját, így áll most a döntő
Kilenc év után először lesz hetedik mérkőzés az NBA-döntőben.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Nem a gyerekmedencében történt a tragédia – megszólalt a Palatinus

Schiffer András olyat mondott Aranyosi Péterről, amitől a balosok köpni-nyelni nem tudnak + videó

Megszólalt az ügyvéd a Palatinuson megfulladt kislány édesanyjáról és az úszómesterről

Vezércikk - Saját szimpatizánsait alázta porig a Tisza Párt + videó

Szépek és okosak: ezek a csillagjegyek minden szempontból kitűnnek a tömegből!

Most kezdhet csak igazán irigykedni az Európai Unió Magyarországra: hamarosan valóra válik Orbán ígérete

Magyar Péternek ezért van szüksége a gyűlöletre

Jonathan Levi: Megértem, hogy érzékeny döntést hoztam

Az Orbán-fóbiás újságíró nagyon csúnyán megbukott, rajta nevet az internet

Alexander-Arnold szörnyen debütált a Real Madridban, nevet egész Liverpool + videó

Sallai Rolandnak nincs más választása, ha hű akar maradni magához

Már több millióan látták az ibizai balhé videóját: McGregor kiütése a szórakozóhelyen!
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Luis Enrique a PSG klub-vb-s sokkja után Szoboszlaiéknak igazságtalanul szólt be
A Botafogo elleni váratlan fiaskó után a BL-győztes edző hangzatos kijelentést tett a klub-vb-n.

Elképesztően fiatal edzője lett Marco Rossi játékosának, a Liverpool örülhet
Az Arsenaltól érkező edző még harmincéves sincsen, a topligákban ő most a legfiatalabb.

Itt a klub-vb eddigi legnagyobb sokkja, elverték a BL-győztest + videó
A PSG-vel március óta nem fordult elő ilyesmi.

Lemosták a pályáról az NBA legjobbját, így áll most a döntő
Kilenc év után először lesz hetedik mérkőzés az NBA-döntőben.