Megjárta a poklot, aztán mennybe ment a világbajnok vízilabdások hős kapusa

Vogel Soma volt a világbajnok magyar vízilabda-válogatott hőse. A Görögország elleni ötméterespárbajban a hét lövésből négyszer védett, nem csoda, hogy őt választották meg a fukuokai döntő legjobb játékosának. Vogel elmondta, hogy az életévei számából biztos elvesz néhányat egy ilyen párbaj, de kapusként óriási katarzis volt így nyerni. Gyerekkori álma teljesült azzal, hogy felkerül a neve a világbajnokok márványtáblájára, de egy másikra is felvésné a Vogel nevet: az olimpiai bajnokokéra.

Szalay Attila (Fukuoka)
2023. 07. 29. 14:50
Greece-Hungary Fotó: Derencsényi István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A győzelem után a magyar csapat tagjai körbeállták Vogelt, és a nevét skandálták. – Zavarba is jöttem először, mert egy csapat vagyunk, sose gondoltam arra, hogy én nyertem meg egy meccset, akármilyen teljesítményt nyújtottam. Köszönöm, hogy ennyire bíznak bennem, hallottam is vissza, hogy mondogatták, Soma úgyis ki fogja védeni.

Elvesztett életévek, a Vogel név és a gyerekkori álom

Felvetettük Vogelnek, hogy mennyit ad hozzá az aranyéremhez személy szerint neki, hogy így lett meg a győzelem, az ő védéseivel. Unalmas lett volna csak úgy simán győzni a rendes játékidőben?

– Az életéveimből biztos elvesz párat egy ilyen párbaj, de élményben óriási extázis – válaszolta. – Azért jobban örülnék, hogy ha megint döntőbe jutunk, akkor rendes játékidőben megnyernénk. De ha nem így lesz, készen állunk az újabb párbajokra is.

Mit jelent neki az aranyérem, ami már ott lógott a nyakában?

– Egyelőre nehéz feldolgozni, hogy ez az érem már a miénk – fogalmazott Vogel, aki egy gyerekkori álmával írta le az érzéseit. – Gyerekként arról álmodoztam, hogy a margitszigeti uszodába belépve az én nevem is ott lesz a márványtáblán, amelyen a világbajnokok szerepelnek. Valóra vált álom, hogy a gyerekeim, az unokáim is láthatják majd ezt, de van egy másik álmom is. Egy másik táblára is fel szeretnék kerülni: az olimpiai bajnokokéra.

A magyar válogatott Fukuokában nemcsak világbajnok lett, hanem az olimpiai kvótát is megszerezte a jövő évi párizsi játékokra. Egy év múlva talán ez a Vogel-álom is teljesül.

Borítókép: Vogel Soma ihletett formában védett az ötméterespárbajban a vb-döntőben (Fotó: Derencsényi István/World Aquatics)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.