– Rémisztő ez a szám, hogy hatvan lettem. Félennyi ideje azt gondoltam, az élet örökké tart. Egyre többen meghalnak körülöttem, szüleimet is elvesztettem, ezek elgondoltató tények – Wladár Sándort a korral is járó gondolatokra sarkallja a hatvanadik születésnapja. – Maga az elmúlás, a hálátlanság is sokkoló. A minap jártam arra, döbbenetes látni például a Nemzet színésze, az alig egy éve elment Haumann Péter sírjának elhanyagoltságát. Vagy amikor a három éve meghalt Benedek Tibor emlékére mécsest gyújtottunk – igaz, nem volt meghirdetve az esemény –, jó, ha negyven ember volt jelen. Az emberi lét mulandó, én is már a lejtőn megyek lefelé, bár egészségileg és mentálisan egyelőre szerencsére negyvennek érzem magam csupán.
Wladár Sándor a kerek évforduló apropóján kivételesen betekintést engedett a privát életébe.
– Családunkban soha nem volt különösebb felhajtás, az ünnepek csak kevéssel különböztek a hétköznapoktól. Az utóbbi években – mint közszereplő – rengeteg gratulációt kapok, ami természetesen jólesik. Talán azért is történik ez, mert – ki merem jelenteni – jó ember vagyok, akihez bárki fordulhat kérdéssel, kéréssel vagy éppen tanácsért. Mindenkit meghallgatok, lehetőségeimen belül igyekszem minél többeknek segíteni. Az egész életem jelentős részben azzal telt el, hogy próbáltam mások gondjait megoldani. Valahol olvastam, hogy az ember azért születik, hogy segítsen másokon, és ez a hitvallás mindmáig bennem van.
Egy asztrológus több mint harminc éve megmondta...
Wladár Sándor azt is elmesélte, úgy volt megírva, hogy ne legyen családja. Azzal is békében tud élni, hogy így alakult az élete.
– Akik ismernek, azok előtt nyitott könyv az életem, akik viszont nem, azok szinte semmi információval nem rendelkeznek rólam. Mindig voltak jó emberi kapcsolataim, barátaim vagy éppen szerelmeim. Úgy húsz éve megnősülhettem volna, de akkor ezt a lépést valamiért még korainak tartottam. Még huszonéves koromban egy kitűnő asztrológus megmondta: nem lesz családom. Így alakult. Egyébként az egész életemet hívő emberként éltem. Van Isten, ez egészen biztos, ő a Gondviselő Atya. Megszületünk és meghalunk. A belső hit a legfontosabb, annak hiányában elveszünk a világban.