Zalánki gyors két góljával a harmadik percben már 2-0-ra vezettünk, az első negyed legvégén Német Toni találatával mégis annak örülhettünk, hogy 4-4 állt az eredményjelzőn, és nem hátrányból következett a folytatás. Mivel Japán ellen előzetesen kötelező győzelemmel kalkuláltunk, okozott némi aggodalmat a nehéz kezdés . Már akinek, persze, Varga Zsolt ráncai nem szaporodtak meg hirtelenjében, mert hasonló forgatókönyvre számított.
– Japán ellen mindig nehéz, pláne egy világbajnokság első meccsén, ráadásul az otthonukban – nyilatkozta már a nyolcgólos győzelem tudatában a szövetségi kapitány. – Ők is folyamatosan fejlődnek, változnak, azaz ami korábban működött, azt ma már nem lehet egy az egyben alkalmazni, mert ők is készülnek, reagálnak. Tavaly három napig edzettünk velük, nagyjából két napig azt sem tudtuk, mi történt körülöttünk, szerintem néggyel-öttel vertek minket a kétkapukon. Ennyi idő alatt rájöttünk, hogy mi ennek a mindentől idegen játékstílusnak az ellenszere. Nyilván az eleje mindig nyögvenyelősebb, amikor mennek, mint a meszes, ilyenkor muszáj adaptálódni.
Fukuokában egy félidő kellett ahhoz, hogy Japánt aztán le tudjuk hűteni. A harmadik negyed végére már háromgólos előnyt szereztünk, a házigazda kezdett fáradni, a támadójátéka megbénult a magyar kapu előtt, és onnantól egyből sima lett a meccs. Az utolsó negyedet öt góllal nyertük meg, így a vége mégiscsak az lett, amit vártunk: kiütés.
– Rendben volt így ez a meccs, Japán stílusa olyan, hogy nem lehet nem sokgólos meccset játszani ellene, azaz nem lehet különösebb hiányérzetem – összegzett Varga Zsolt, aki tehát kapitányként győzelemmel mutatkozott be a vb-n Fukuokában, ott, ahol 2001-ben játékosként utoljára szerepelt a válogatottban a rossz emlékű, ötödik hellyel véget ért tornán.
A magyar csapat két legeredményesebb játékosa az egyaránt négy-négy gólt szerző Jansik Szilárd és Zalánki Gergő volt, utóbbi, a Pro Recco BL-győztese hasonlóan értékelte a meccset, mint a szövetségi kapitány: – A japánok mennek, mint az őrült, addig kell igazán észnél lenni és tartani velük a lépést. Az is egyértelmű, hogy képtelenek tartani ezt a tempót, azaz türelmesen ki kell várni, amíg elfogynak, ez most a második félidő közepén meg is történt, és onnantól megint nem volt kérdés, hogy legyőzzük őket.
