Elkészült a drótkötélpálya az Andrássy út felett negyven méter magasan + videó

A budapesti atlétikai világbajnokság szombati nyitónapján a Nemzeti Atlétikai Központban 10.30-kor indul a program, de a vb már előtte megkezdődik, hiszen a Hősök teréről 8.50-kor indítják a férfi 20 kilométeres gyaloglás mezőnyét. Amely – miként a további öt utcai szám – különleges élményt kínál a versenyzőknek Budapest belvárosában, de az útvonal mentén a szurkolóknak is, akiket koncertekkel, szórakoztató programokkal várnak a rendezők. A Hősök tere és a Kodály körönd között pedig egy negyven méter magasan kifeszített drótkötélpályán futó kamera emeli a világbajnokság televíziós közvetítésének élményszintjét százmilliók számára a nagyvilágban.

2023. 08. 14. 14:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Fotó: Zsigmond László

A gyaloglóversenyek közül – az elmúlt évek világversenyein már jól bevált formula szerint – a női és férfi 20 kilométeres számok egy kilométeres, a női és férfi 35 kilométeres számok két kilométeres körön zajlanak. A rajt-célhelyszín itt is a Hősök tere lesz, a pálya pedig az Andrássy úton halad.

A lezárásokról a Lezárások.atlétikaivilágbajnokság.hu oldalon lehet tájékozódni, illetve a BKK elérhetőségein. Teljes útzár csak augusztus 26-án reggel és augusztus 27-én reggel és délelőtt lesz.

Németh Balázs arról is beszámolt, hogy a már több mint 300 ezer eladott belépőjegy 52,3 százalékát magyarok vásárolták meg, és jelen állás szerint 103 országból érkeznek a vb-re szurkolók. Az első napon, szombaton már délelőtt is borítékolható a telt ház, csak néhány száz jegy vár gazdára. Az érdeklődés bizonyára annak is szól, hogy a délelőtti programban rendezik meg a férfi kalapácsvetés selejtezőjét, vagyis válogatottunk legnagyobb éremesélyeséért, a vb-3. és Eb-2. Halász Bencéért is szoríthatunk.

A vb-re belépőket a jegy.atlétikaivilagbajnoksag.hu weboldalon lehet vásárolni. A délelőtti jegyek egységesen háromezer forintba kerülnek, míg az esti programokra a hétköznapi versenynapokon 6900, hétvégén 8900 forinttól indulnak a jegyárak. Összesen kilenc esti és öt délelőtti program lesz a világbajnokság alatt.

Az már ismert, hogy augusztus 26-án, a női maraton reggelén a Follow the Violin fellépése alapozza majd meg a hangulatot, míg másnap, a férfiak versenye előtt a Szakács Gergő Akusztik zenél. Az útvonalon is olyan sztárok lépnek fel, mint Miklósa Erika, de lesz lehetőség futópadon futni, vagy éppen meghallgatni a Magyar Honvédség zenekarának buzdító dallamait a Clark Ádám téren.

Borítókép: A maratoni és a gyaloglószámokban a Hősök tere lesz a rajt- és a célterület  (Fotó: Origó/Csudai Sándor)
 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.