Figyelmeztetik a rendezők a budapesti atlétikai vb-re érkező szurkolókat

Egy teljesen új létesítményben a világ harmadik legnagyobb sporteseményét megszervezni nem egyszerű feladat, és lehet, hogy az első napokban fennakadásokkal jár – fogalmazott a szombaton kezdődő budapesti atlétikai világbajnokság mai sajtótájékoztatóján Németh Balázs, a szervező Budapest 2023 Nzrt. vezérigazgatója. A szurkolóknak azt tanácsolják, hogy a Nemzeti Atlétikai Központ megközelítésére a tömegközlekedést válasszák.

2023. 08. 17. 14:16
atlétikai VB közlekedés
Fotó: Origo/Polyák Attila
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Magyarország történelmének legnagyobb sporteseménye előtt állunk, múlt héten elhagytuk a háromszázezres mérföldkövet, már több mint háromszázezer jegy talált gazdára. S a vb-re olyan létesítményben kerül sor, amelyben eddig még csak egy tesztversenyt rendeztünk, július elején a magyar bajnokságot, néhány ezer nézővel. Ehhez képest augusztus 19–27. között több mint háromszázezer, reményeink szerint csaknem négyszázezer szurkolót szeretnénk kicsábítani, és tökéletes szolgáltatásokkal elkényeztetni őket. A Nemzeti Atlétikai Központ teljesen új létesítmény, és egy ilyenben a világ harmadik legnagyobb sporteseményét megszervezni nem egyszerű feladat, és lehet, hogy az első napokban fennakadásokkal jár. A szurkolóknak is meg kell szokniuk, hogyan tudják a legkönnyebben megközelíti a vb színhelyét, milyen közlekedési eszközöket választhatnak – fogalmazott a vb mai sajtótájékoztatóján Németh Balázs.

Nemzeti Atlétikai Központ
Több lehetőség is van a Nemzeti Atlétikai Központ megközelítésére Forrás: MTI

A vb-t szervező Budapest 2023 Nzrt. vezérigazgatója rámutatott arra, hogy a Nemzeti Atlétikai Központ tömegközlekedési szempontból tökéletes helyen található, könnyedén elérhető.

– Ez nagyon fontos, és szeretném kiemelni, hogy autóval nem érdemes elindulni, mert parkolóhelyek nem állnak rendelkezésre, gyakorlatilag lehetetlen lesz találni. Viszont jó alternatíváink vannak arra, hogyan lehet megközelíteni a Nemzeti Atlétikai Központot. A Boráros teret már a belvárosnak tekinthetjük, és innen a csepeli hévvel, a 2-es villamossal, de akár gyalogosan is el lehet jutni a vb színhelyére. Az 1-es villamossal érkezők néhány perces sétával ugyancsak elérhetik a főbejáratot. A H7-es HÉV mellett a H6-os is a szurkolók rendelkezésére áll, miként több buszjárat is, amely érinti a Közvágóhidat.

Németh Balázs kitért azokra is, akik vidékről érkeznek, s az is növelheti az érdeklődést a vb iránt, hogy a MÁV–Volán-csoport 2023 forintos menettérti jegyet biztosít az eseményre.

– Akiknek a Keleti pályaudvarra érkezik a vonatuk, a 24-es villamossal juthatnak el a Közvágóhídhoz, a Kelenföldre érkezők az 1-es villamossal, a Nyugati pályaudvarra érkezők pedig a 4-es, 6-os villamossal a Boráros térig utazhatnak.

A Nemzeti Atlétikai Központ hajóval is megközelíthető

A vb-hajó auguszus 19-től 27-ig jár, a budai oldalról, a Batthyány térről indul, és a Müpa (Művészetek Palotája) kikötőbe érkezik. Nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án délután biztonsági okokból nem közlekedik majd a hajó, és 20-án délelőtt a légiparádé idején szintén nem jár 8.50 és 10.20 között.

Németh Balázs felhívta a figyelmet arra, hogy a Nemzeti Atlétikai Központ közlében több fontos, biztonságos kerékpárút is található, és a bringásokra gondolva két nagy kerékpártárolót is kialakítanak. Továbbá a szervezőbizottság megállapodást kötött a közösségi rollerszolgáltatókkal, a rollerokat a Művészetek Palotája mellett lehet letenni, miként a Bubi kerékpárokat is.

A Nemzeti Atlétikai Központba érdemes megérkezni két órával az első versenyszám előtt, mert a stadionpark már a versenyprogram előtt megtelik élettel.

Jegyek kaphatók az atlétikai világbajnokságra a jegy.atletikaivilagbajnoksag.hu weboldalon. A délelőtti jegyek egységesen 3000 forintba kerülnek, míg az esti programokra a hétköznapi versenynapokon 6900, hétvégén 8900 forinttól indulnak a jegyárak. Összesen 9 esti és 5 délelőtti program lesz a világbajnokság alatt és 6, ingyenesen látogatható utcai versenyt rendeznek, amelyek rajtja és célja a Hősök terén lesz. A női maraton augusztus 26-án, a férfi maraton 27-én reggel 7-kor rajtol.

Az atlétikai világbajnokság hírei ITT találhatók meg.  

Borítókép: Németh Balázs mutatja, milyen lehetőségek vannak a Nemzeti Atlétikai Központ megközelítésére (Fotó: Origó/Polyák Attila)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.