Öt napig siratta az olimpiát a 13-szoros világbajnok

Nem igényel különösebb magyarázatot, mi hiányzik annak a sportolónak a pályafutásából, aki három olimpiai ezüstérme mellett tizenháromszoros világbajnok. Szabó Szilvia kora kiemelkedő képességű kajakosa volt, azonban nem adatott meg neki, hogy olimpiai arannyal koronázza meg a pályafutását. Ezt ma már nem bánja, két gyermek édesanyjaként és sikeres sportvezetőként így is harmonikus életet él.

Budapest 20191120 Kajak kenu 2019 Nemzeti Sport Fotó Tumbász Hédi Szabó Szilvia Fotó: TumbaszHedi

– Aki bekerült Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportjába, azzal már potenciális világbajnokként számoltak. Ön mikor kezdett dolgozni Kati nénivel?
– Hivatalosan 1997-ben, amikor először jutottam ki világbajnokságra és a négyessel első éves felnőttként ezüstérmet szereztem, de már korábban ismertük egymást. Nagy Katalin is Fábiánné tanítványa volt, Kati néni már korábban is foglalkozott velem egy-egy edzésen, javítgatta a technikámat, igyekezett motiválni. Az ő figyelme volt talán a legnagyobb dicséret. Az ő szellemisége áthatotta az egész csapatunkat, érdekes módon gyerekként én soha nem is voltam például vízitúrázni, mint sokan mások, elég korán bekerültem a darálóba, azt nevelték belém, hogy minden edzés verseny, mindig a maximumra kell törekedni. Talán annak köszönhetően emelkedtem ki, hogy ez a légkör engem nem nyomasztott, ellenkezőleg, arra ösztökélt, próbáljak a legjobb lenni, s idővel képes voltam fanatikusan küzdeni a céljaimért.

– Egy közepesen érzékeny kérdést hadd vessek közbe. Különösen felnőtt korban a női kajakosok is férfias izmokat pakolnak magukra. A női önképét ez nem sértette sohasem?
– Nem. Nyilván sokszor szembesültem én is azzal akár szórakozóhelyeken is, Úristen, milyen széles hátatok, vállatok van. Ezt mindig a helyén tudtam kezelni, tudtam, hogy miért vagyok izmos és erős, és úgy voltam vele, ha valakit ez zavar, akkor az az ő problémája.

– A sydney-i olimpián két számban is indult, kettesben Kovács Katalinnal és a négyes tagjaként, ráadásul mindkettőben esélyesként. Két ezüst lett belőle. Tudott neki örülni?
– Még nagyon fiatal, csupán huszonkét éves voltam akkor, elragadott az olimpia hangulata. Persze jobb lett volna nyerni, amikor a négyessel célba értünk, először csalódott voltam, de ez gyorsan átfordult. Életem első olimpiáján örültem a két ezüstnek, pláne amikor hazaérve megtapasztaltam a szurkolók szeretetét.

– Fábiánné persze nem volt elégedett, sőt kiborította a bilit, Kőbán Ritát felelőssé téve a négyes második helyezéséért. Feszélyezte ez az intermezzo?
– Igyekeztem nem foglalkozni ezzel, boldog voltam a két ezüsttel. Nyilván Ritával volt közöttünk némi generációs ellentét.

Aranyévek után csalódás Athénban

– Ezután következtek a legszebb, a legsikeresebb esztendők. 2001, 2002, 2003 – egymást követő három évben három világbajnokságon három-négy-három aranyérem volt a termés, köztük két olimpiai számban a kettessel és a négyessel. Bóta Kingával alkotott akkoriban megbonthatatlan párost, a négyesben pedig még Kovács Katalin és Viski Erzsébet ült benne.
– Kirázott a hideg, ahogy ezt így elsorolta.

A Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Bóta Kinga összetételű négyes éveken át uralta a női mezőnyt (Fotó: AFP/Mladen Antonov )

– Három éven keresztül végigverték a világot, olykor döbbenetesen nagy fölénnyel, majd Athénban a négyes megint csak második lett a németek mögött, kettesben pedig nem is indulhatott, mert elvesztették a hazai válogatót a hirtelenjében alakult Kovács, Janics duóval szemben. Az athéni olimpia máig keserű emlék?
– A négyes döntője után öt napig sírtunk… Rengeteg edzettünk nemcsak abban az évben, hanem az egész olimpiai ciklusban. Nekünk állt a zászló, úgy éreztük, mindent megtettünk a siker érdekében, mégsem adatott meg a győzelem, a német négyes több év után újra előkerült.

Én akkor ráadásul nemcsak az ott elszalasztott aranyérmet, hanem a jövőt is elsirattam, valahogy éreztem, hogy újabb négy évet nem tudok ilyen keményen végig csinálni. 

– 2004-ben az teremtett új helyzetet, hogy Janics Natasa megkapta a magyar állampolgárságot, magyar színekben indulhatott az olimpián. A hazai válogatón egyesben legyőzte Kovács Katalint, amivel alaposan felkavarta a vizet. Ráadásul Kovács és Janics párosban is összeült, s legyőzték önt és Bótát. Tartotta magát a szóbeszéd, hogy éppen ön akadályozhatta volna meg a dolgok vázolt alakulását, ha Fábiánné tanácsára már tavasszal összeül Janiccsal, ön azonban kitartott Bóta Kinga mellett. Megbánta, hogy így döntött?
– Magam is hallottam ezt a levezetést, ami azért nem egészen felel meg a valóságnak. Nos, Natasával már 2003-ban összeültünk, amikor Kinga betegeskedett és bizonytalan volt, hogy fel tud-e épülni a világbajnokságra. Szerencsére meggyógyult és az újabb világbajnoki arany volt a bizonyíték rá, hogy jók vagyunk együtt. Maradjunk annyiban, akkoriban a mi csoportunkat nem az jellemezte, hogy a sportolók döntenek fontos kérdésekben. Senki nem tudja, mi lett volna ha... Igen, szerettem volna, nem, nagyon akartam olimpiát nyerni, de nem mindenáron. Kingával a mai napi jó barátnők vagyunk, s szakmailag is minden okunk megvolt arra, hogy bízzunk egymásban. Valósággal meggyászoltam az athéni olimpiát, hosszú idő kellett ahhoz, hogy begyógyuljanak a sebek, bennem Athénban azonban végleg megtört a lelkesedés.

– A folytatás is ismert. Az olimpia után több társával egyetemben elköszönt Fábiánnétól, 2005-ben még Európa-bajnoki aranyat nyert kétszáz méteren és még a világbajnokságról is aranyéremmel tért haza, 2006-ban viszont, csupán 28 évesen visszavonult. Nem túl korán?
– Évekkel korábban eldöntöttem, hogy az első olyan évben, amikor nem jutok ki világversenyre, abbahagyom. Ehhez tartottam magam. 2006-ban az akkor csupán tizenkilenc éves Kozák Danutával – akivel verseny előtt pár nappal ültem össze – csupán egy arasznyival kaptunk ki a Kovács, Janics duótól ötszáz méteren, de tartottam magam az elhatározásomhoz. Még akkor is jól ment a kajakozás, de éreztem, hogy nincs már meg bennem a régi tűz, úgy pedig nincs értelme. Ha valamit, hát egyedül azt sajnálom, milyen kár, hogy a mi időnkben egy országból még nem indulhatott két egység az olimpián. 

Keserédesen az athéni dobogón (Fotó: AFP/Mladen Antonov)

– Háromszoros olimpiai ezüstérmes, tizenháromszoros világbajnok, irigylésre méltó eredményeket ért el, a pályafutása mégis Kovács Katalin és Janics Natasa árnyékában telt el. Bántotta?
– Eszemben sincs elvitatni, amit ők elértek, de tény, a többiek kicsit háttérbe szorultak mögöttük. Mielőtt megkérdezné, senkire sem haragszom.

Évekkel ezelőtt Kati nénivel is átestem a tisztítótűz jellegű beszélgetésen. Én is örömmel sorakoztam fel mögé a színpadon, amikor idén januárban átvehette az életműdíjat.

Civilként is a kajak-kenu vonzásában

– 2006-ban csak a versenyzésnek fordított a hátat, a sportágnak nem, hiszen 2018-ig a Magyar Kajak-kenu Szövetségben dolgozott marketingesként. Mi volt a feladata?
– Minden, ami ebbe beletartozik. Sajtótájékoztatók szervezése, a versenypályák feldekorálása, kampányok szervezése, a sportolók ruházatának ellenőrzése, kapcsolattartás a sportolókkal és a partnerekkel. Annyi előnyöm mindenképpen volt, hogy pontosan tudtam egy-egy versenyző kifogásáról, hogy az indokolt-e, vagy csupán kényelem. Közben született két gyermekem, akik a versenypályán és a szövetségben nőttek fel. Aztán amikor Csenge felső tagozatba, Márk pedig iskolába kezdett járni, éreztem, hogy ezt már nem tudom összeegyeztetni a mindennapos munkával, ezért váltottam.

Szabó Szilvia és Bóta Kinga az olimpiai és a világbajnoki érmekkel

– Mivel foglalkozik manapság?
– A BOM Alapítvány operatív igazgatója vagyok, Kingával ismét egy hajóban evezek ebben a munkakörben. Korábban csak a kajak-kenuval foglalkoztam, immár az összes olimpiai sportággal. A Berzeviczy Albert Tanulmányi Ösztöndíjprogramon keresztül támogatjuk azokat a sportolókat, akik fontosnak tartják azt, hogy a sportkarrier mellett tanulmányokat is végezzenek, és ami talán még fontosabb, igyekszünk őket segíteni abban is, hogy amikor eljön a sportkarrier vége, akkor találjanak új kihívást az életben. A saját túlzás nélkül drámai példámon keresztül is tudom bizonyítani, hogy a sportpályafutás alatt szerzett baráti kapcsolatok később is nagy segítségükre lehetnek.

– Mire gondol?
– Tavaly nyáron az egyik nagy nyári viharban a villám belecsapott a házunkba, a teljes tetőszerkezet leégett és persze egyéb károsodást is szenvedett a családi fészkünk. Kérnem sem kellett, amikor értesültek róla, korábbi kajakosok és persze a barátaink és ismerőseink is önként jelentkeztek segíteni, ennek is köszönhetően három hónap alatt sikerült helyrepofozni az otthonunkat.

– Írásban ezt másként nem lehet érzékeltetni, muszáj megjegyeznem, miközben ezt mondja, könnybe lábad a szeme.
– Azt hiszem, ezt nem is kell magyarázni. Elmondhatatlanul jó érzés megtapasztalni mások szeretetét, önzetlen segítségét.

– A gyerekei kajakosként követik a példáját?
– A férjemmel, aki szintén kajakos volt, egyáltalán nem erőltettük a kajakot, csak arra biztattuk őket, hogy sportoljanak. Csenge a röplabda után meglepetésemre a küzdősportokban teljesedik ki, Márk pedig vív, Imre Géza már mondta is, üdv az aggódó anyukák klubjában… Megígértem neki, igyekszem visszafogottan viselkedni Márk versenyein.

– Végezetül mit szól hozzá, hogy megszakadni látszik a magyar női kajak több évtizedes dominanciája, a tavalyi és az idei világbajnokságon a mieink gyengén szerepeltek.
– Sajnos több éves tendencia következménye a mostani eredménytelenség, már évek óta azt látom, hogy a fiatalok nagyon nehezen lépnek át a felnőtt kategóriába, pedig sok tehetséges utánpótlás kajakos van a sportágunkban. Talán a fókusz van rossz helyen. Az ifi évek után az U23-ra készülnek, pedig akkor már a felnőtt versenyre kellene. Ha nem sikerül a felnőtt, akkor még mindig ott az U23, viszont annak csak biztonsági hálónak kellene lennie. Akarni kell azt a sikert, le kell tenni a névjegyüket mielőbb a felnőttek között. Ezt próbálom mindig minél több fiatal kajakosnak elmondani, de mivel nem vagyok jelenleg a sportág közelében, egyelőre csak szorítok, hogy mielőbb találják meg a megfelelő irányt.

Borítókép: Szabó Szilvia ma is sportos közegben él és dolgozik (Fotó: Nemzeti Sport/Tumbász Hédi)