Csütörtökön megkezdi az Európa-bajnoki selejtezőket a magyar női kosárlabda-válogatott, ráadásul sajátos helyzetben: ezúttal Székely Norbert csapata a sorozat legnagyobb esélyese. A válogatott különösen a palánk alatt roppant erős, ám a szövetségi kapitány szerint a válogatott több lábon áll, és a játékosok a júniusi Eb-4. helye után is éhesek a sikerre, a februári olimpiai selejtező pedig egyelőre szóba sem kerül.
Ez pedig Székely Norbert malmára hajtja a vizet, és a szövetségi kapitány a ma kezdődő Eb-selejtezők előtt azzal szembesül, hogy a csoportja torony magas esélyesének számít Szlovéniával, Finnországgal és Bulgáriával szemben. A FIBA kedden készítette el a maga rangsorát a sorozat előtt, és a harminchat válogatottat tartalmazó mezőnyben a magyar együttes a negyedik helyet kapta meg, a szlovénok a 15., a finnek a 18., a bolgárok pedig a 28. pozíciót foglalják el.
– Amit eddig építettünk, az ad nekünk reális önbizalmat, ebből táplálkozhatunk, de azt is tudjuk, mit kell tennünk azért, hogy ezt megőrizhessük, illetve tovább is léphessünk – mondja erre Székely Norbert. – Nagy örömmel látom, hogy a lányok ugyanolyan alázattal készülnek, mint az Európa-bajnokság előtt, fantasztikus sebességgel és akarattal dolgoznak.
A FIBA szakírója arra hívja fel a figyelmet, hogy a magyar válogatott roppant erős a magas posztokon. Itt szerepel az Eb egyik felfedezettje, az azóta a török Mersinben is remeklő Kiss Virág, a csupa szív és erős Cyesha Goree, a nyáron a WNBA-t is megjárt, 208 centi magas Határ Bernadett, és most először lép majd pályára a válogatottban a legnagyobb tehetségnek tartott, 23 éves Juhász Dorka, aki Észak-Amerikában ezen a nyáron már az első idényében meghatározó játékossá tudott válni, és az olasz Schióban a legmagasabb szinten ismerkedik az Európában honos kosárlabdával.
– Kétségtelen, most már több játékosunk is hatékony tud lenni a palánkok alatt, ám szükség is van ennyire – teszi hozzá Székely Norbert. – Van dolgunk Juhász Dorka beépítésével, és bár Határ Betti sokat kihagyott a többször műtött térde miatt, most jobb az állapota, mint az Eb-n volt, készen áll a játékra. Ugyanakkor nagyon fontos elmondani, hogy több lábon állunk, azaz a kinti játékosaink is nagyszerűek, remek formában várják a selejtezőket, és képesek kellő sebességet adni a játékunknak. Sajátos módon még annak is lehet előnye, hogy az első számú irányító jóval kevesebbet játszik új klubjában, a török Mersinben, mint a nyárig Szekszárdon, Székely Norbert szerint ugyanis szemlátomást frissen, nem kifacsarva és jó erőben érkezett az edzőtáborba.
Az Eb-selejtezők első két körében csütörtökön Szlovénia lesz az ellenfél, vasárnap pedig Finnországban lép pályára a magyar válogatott, hogy aztán a sorozat csak jövő novemberben folytatódjék. Februárban következik majd a legnagyobb kihívás, az ugyancsak Sopronban sorra kerülő olimpiai selejtezőtorna, ám Székely Norbert addig nem tekint előre, előbb a közvetlenül a csapata előtt álló feladatokra összpontosít. Májusban kétszer is sikerült nagy különbséggel legyőzni Szlovéniát, ám a kapitány szerint annak a két felkészülési mérkőzésnek nincs semmilyen tanulsága a mára nézve:
– Az ellenfélnél találunk klasszis kosarasokat, ám úgy látom, a mi csapatunk érettebb és erősebb. Az a dolgunk, hogy ezt a pályán be is bizonyítsuk, és ezért mindent meg is teszünk.
Eb-selejtezők, a B csoport menetrendje
2023. november 9.: Magyarország–Szlovénia, Sopron 18.00 2023. november 12.: Finnország–Magyarország, Helsinki 15.00 2024. november 7.: Magyarország–Bulgária 2024. november 10.: Szlovénia–Magyarország 2025. február 6.: Magyarország–Finnország 2025. február 9.: Bulgária–Magyarország
Borítókép: Kiss Virág légiósként is remekel a török Mersinben (Fotó: Fiba.com)
A Magyar Nemzet konzervatív, nemzeti-kulturális hetilap, amely nemcsak híreket közöl, hanem értelmezi is a világot. Hiteles szerzőkkel, mélyebb összefüggésekkel és időtálló gondolatokkal segít eligazodni a közélet, a kultúra, a történelem és a mindennapi élet kérdéseiben.
A Magyar Nemzet konzervatív, nemzeti-kulturális hetilap, amely nemcsak híreket közöl, hanem értelmezi is a világot. Hiteles szerzőkkel, mélyebb összefüggésekkel és időtálló gondolatokkal segít eligazodni a közélet, a kultúra, a történelem és a mindennapi élet kérdéseiben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.