Török Bódog páratlanul hosszú időn át, 23 évig töltötte be a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányi tisztét, 1955–78 között, összesen 305 (!) mérkőzésen irányította egyhuzamban a magyar nemzeti csapatot – olvasható a kézilabda-szövetség hivatalos oldalán. Vezetésével öt olimpiai (három győzelem, egy döntetlen, egy vereség) és 38 világbajnoki mérkőzésen (24 győzelem, 1 döntetlen, 13 vereség) szerepelt az együttes. Nem túlzás azt állítani, hogy Török Bódog együtt nőtt fel a magyar kézilabdával; sőt, mivel 1923-as születésű lévén évekkel idősebb nála, így döntő szerepet vállalt a „felnevelésében”. A sportági történelem egyetlen felnőtt teremvilágbajnoki címének kovácsa az utókor számára „Bogyi bácsi”, a szelíden határozott úriember és edző, aki játékosként kezdte, ám már huszonévesen tréner, majd 32 esztendősen a kispályás női válogatott szövetségi kapitánya lett. Ha már 1956-tól olimpiai sportág lett volna a (női) kézilabda, akár hatszoros(!) ötkarikás érmes is lehetett volna csapatával, ám a női szakág – négy évvel a férfi után – 1976-ban szerepelhetett először az olimpiákon, így Török Bódog nevéhez egy bronzérem fűződik. Emellett világbajnoki eredményei páratlanok: 1957–78 között hét világbajnokságon egy arany-, egy ezüst- és három bronzérmet szereztek csapatai.
Török Bódog 1978-tól a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) elnökségi tagjaként, majd a női válogatott szaktanácsadójaként dolgozott. Később nyugdíjas éveiben is folyamatos érdeklődéssel figyelte a kézilabdázást. 2012-ben hunyt el, 2015 óta pedig nevét viseli a női Magyar Kupa négyes döntője. A Magyar Kézilabda-szövetség legmagasabb kitüntetése a Török Bódog-életműdíj, amelyet minden évben az arra legérdemesebb edzők, játékosok, sportvezetők kaphatnak meg.
Közösséget épített
Eredményeinél természetesen még fontosabban kirajzolták karakterét emberi erényei. A Magyar Kézilabda-szövetségben születése 100. évfordulóján rendezett ünnepségen is elsősorban Török Bódogról, az emberről esett a legtöbb szó. Visszaemlékezésében Ignácz Ilona, az 1965-os világbajnok csapat tagja kiemelte közösségépítő erejét: 2015-ben, a vb-győzelem 50. évfordulóján ő sajnos már nem lehetett velünk, amikor a csapattagokkal és feleségével, Edit nénivel ellátogattunk a siker helyszínére, Dortmundba. Akkor is egy csapat voltunk, és ez jórészt Bódognak köszönhető.
Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke hangsúlyozta:
Jó, ha tudjuk, kik voltunk, azaz kik is vagyunk, erre emlékeztet minket Török Bódog öröksége és szobra is. Felemelő lesz látni azoknak is, akik alkalmanként, akár csak egyszer jönnek el a szövetségbe, de nekünk, akik minden nap itt dolgozunk, szintén másképp kezdődik a munkanapunk. Még egy vereség után is – mert minden reggel emlékeztet minket rá Török Bódog, hogy sokszor győztünk.
Kiss István, az MKSZ korábbi elnöke, egyben örökös tiszteletbeli elnöke 2005-re, a vb-arany 40. évfordulójára emlékezett vissza: Minden találkozás élmény volt Török Bódoggal, azt pedig soha nem felejtem el, hogy 2005-ben mennyire tisztán és pontosan idézte fel a jugoszlávok elleni vb-döntőre kitalált taktikát, valamint azt is, hogy az egyes játékosok közül ki mivel foglalta el magát a világbajnoki finálé előtti este.
Az ünnepség csúcspontjaként Ilyés Ferenc és Török Bódogné, Edit néni közösen leleplezték a kiváló edző szobrát.
A legendás edző legendás történetei
A száz éve született szakemberről számos történet, epizód közül érdemes kiemelni néhányat. Bogyi bácsi korábban így mesélt legendás, kemény borítású fekete könyvéről, amely az 1960-as évek női kézilabdázásából valószínűleg több információt őrzött, mint az akkori világ bármely egyéb „adathordozója”: „Ez volt az én videóm és televízióm, ebben benne van az egész életem. Hajnalban felültem a vonatra, elmentem megnézni, mitől ilyen kellemetlen ellenfelek ezek a románok, aztán éjszaka jöttem haza, és már ismertem a titkukat.”
Az 1965-ös vb előkészületeiről így vallott:
„Úgy éltünk a vb előtt Tatán, mint egy család. Elfelejtettük a világversenyek előtti várakozás felesleges izgalmait, jellemző, hogy egyetlen felkészülési mérkőzésünket is az edzőtáborban játszottuk a vívók és az atléták vegyes válogatottjával, és ki is kaptunk.
Pézsa Tibor (olimpiai és kétszeres világbajnok kardvívó – a szerk.) kiválóan védett, Kulcsár Győző (négyszeres olimpiai és háromszoros világbajnok párbajtőrvívó) pedig szétlőtt minket. A világbajnokság helyszínén, Dortmundban sem költöztünk be a többi csapathoz, hanem a várostól tizenhat kilométernyire, egy meghitt panzióban készültünk.
A mi lelkünknek nagyon jót tett, az ellenfeleknek pedig fogalmuk sem volt róla, kik a meghatározó egyéniségeink, melyek az előre megkomponált akcióink.”
Ma már hihetetlen, de hat éven át a szövetségi kapitányi tisztet társadalmi munkában látta el, akkoriban egyszerre hat csapatot edzett ahhoz, hogy eltarthassa családját.
A mérkőzések előtt besétáltam a pálya közepére, és vártam, hogy jöjjön az ellenfél. Kíváncsi voltam rá, ki vállalja, hogy szembenézzen velem, de általában kerülték a tekintetemet. Ilyenkor már tudtam, hogy nyert ügyünk van. A félelmet nemigen ismertem. De soha nem gondoltam magamról, hogy csalhatatlan vagyok, ezt már csak az ellenfél tisztelete sem engedi.
– mondta el egy alkalommal. Nem felejtette el magyarságát, gyökereit sem: „Ilyen viszontagságos múlt után és jelenben mindenkinek szent kötelessége, hogy tegyen a talpon maradásunkért. Székelyudvarhelyi, erdélyi elődeimtől olyan vénát örököltem, hogy harcra és alkotásra születtem, ezért vezetett erre az utam.”
Török játékosai kivétel nélkül úgy meséltek és mesélnek róla, miként egy alkalommal Fleckné Babos Ágnes, az 1965-ben vb-győztes együttes 2020-ban elhunyt tagja: „Már az óriási erőt adott, ha a mérkőzések közben kinéztünk a kispadra, mert onnan mindig szeretet, bizalom és nyugalom sugárzott felénk. Utódaink közül sokan azért nem tudtak nyerni, mert a döntő pillanatokban ezt nem kapták meg az edzőjüktől.”
Nem véletlenül áll Török Bódog szobrának talapzatán ars poeticának is beillő idézete: „Sikerünk titka a játék szeretete, egymás szeretete és a hazaszeretet volt.”
