Egy kivétellel külföldön készül a februári rajtra a teljes NB I

Legkésőbb a hét végén mind a tizenkét csapat megkezdte a felkészülést a labdarúgó NB I február elején kezdődő folytatására. Van olyan csapat, amely már javában edzőtáborozik, és lejátszotta az első edzőmeccsét is, mások egyelőre csak az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton vannak túl, és csak ma kezdik el az érdemi munkát. Összeállításunkban pillanatképet adunk a tavaszi idényre készülő klubokról.

2024. 01. 08. 5:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem vesztegette az időt az MTK: az NB I újonca már január 2-án egy délelőtti edzést követően elutazott Belekbe. A csapat január 13-ig készül a török tengerparton, és a tervezett két edzőmérkőzéséből is kipipált már egyet, vasárnap 1-1-et játszott a román élvonalban szereplő FC Voluntarival. A legközelebb pénteken a német másodosztályú Magdeburg lesz az ellenfele, majd hazautazva itthon készül a februári rajtig. Új igazolás nincsen, viszont érdekesség, hogy a Puskás-díjas Zsóri Dániel a klub engedélyével Budafokon kezdte meg az idei edzéseket. A tabella élén telelő Paks is január 2-a óta dolgozik, de csak két heti itthoni készülés után utazik el a törökországi edzőtáborba. Az első néhány nap erősítéssel és sok egymás közti játékkal telt el, mától azonban keményebb munka következik napi két edzéssel, a csapat szerdán a Siófokkal, szombaton pedig a BVSC-vel mérkőzik meg. A keretben egyelőre nincsen változás.

A tabella éllovasa is elkezdte a munkát  Fotó: Paksfc.hu

A Ferencváros játékosainak január 5-én volt először jelenésük az idén a népligeti edzőközpontban, ahol orvosi vizsgálatokon és erőnléti tesztelésen estek át. Szombaton már edzettek, majd Mezőkövesdre utaztak az első edzőtáborba, ahol egy hetet töltenek el, és ahol a fókusz a munka mellett a helyes táplálkozáson és az alváson lesz. A csapat január 15-én Spanyolországba utazik, és ott több felkészülési meccset is játszik majd egyelőre meg nem nevezett ellenfelekkel. A Fradi vezetői sem tétlenkedtek az ünnepek idején, két jelentős igazolást is bejelentettek a napokban. Elsőként Habib Maiga érkezését jelentették be, az elefántcsontparti középpályás a francia élvonalból jött a magyarba, az FC Metz futballistája volt.

 

A címvédő másik igazolása már igazi szenzáció: a góllövő lista élén álló, korábban a spanyol és a német első osztályban is megfordult Kenan Kodro elhagyta a Fehérvár FC-t, és szombaton aláírt a Ferencvároshoz. A bosnyák csatár érkezésével érdekes helyzet alakult ki, hiszen a csapatba és a válogatottba tavaly berobbant, de sérülés miatt sokat kihagyó Varga Barnabás komoly vetélytársat kapott a posztján. Az ősz végén kiderült, a klub nem tudta belülről megfelelően pótolni az előző bajnokság gólkirályát, nyilván ez áll Kenan Kodro megszerzésének a hátterében, ugyanakkor ha Varga Barnabás nem jut elegendő játéklehetőséghez a bosnyák miatt, akkor az veszélybe sodorja a válogatottságát az Európa-bajnokság előtt.

Kenan Kodro nagy erősítés lehet a címvédőnek Fotó: Fradi.hu

Erősítés bejelentésével kezdte el az évet a Debrecen is, amely a a horvát Varazdintól csábította el a 23 éves albán válogatott kerettag Jorgo Pellumbit. A csapat január 3-án kezdte el a munkát, és természetesen csatlakozott a kerethez a Kecskemétről kivásárolt Szuhodovszki Soma is, a novemberben a válogatottban is bemutatkozott középpályás a tranzakció értékét tekintve a klub történetének rekordigazolása. Az itthoni edzéseket követően a Loki is Törökországba utazik, ahol hat edzőmérkőzést kötött le. Felcsúton január 4-én rajtolt el a felkészülés időszaka, a Puskás Akadémia játékosai orvosi vizsgálatokkal indították csütörtök reggel a napot, majd fizikai felméréseken vettek részt. Az első 2024-es edzést péntek délelőtt vezényelte Hornyák Zsolt. Mától péntekig itthon dolgozik a csapat, majd január 14-én kéthetes edzőtáborba utazik. A dél-spanyolországi Marbellában napi két edzés mellett három felkészülési meccs szerepel a programban a dán Aarhus, a kanadai Vancouver Whitecaps és a cseh Sparta Praha ellen.

Nincsenek már itthon a Fehérvár FC labdarúgói, akik január 3-án találkoztak egymással az orvosi és fizikai felmérésen, majd edzettek is, pénteken pedig elutaztak a horvátországi Umagba. Ott napi két edzést tart Bartosz Grzelak vezetőedző, az első felkészülési mérkőzését pedig január 12-én játssza a csapat a horvát bajnoki tabella élén álló Hajduk Splittel, Kleinheisler László új együttesével. Ahogy arról már szó esett, távozott a klubtól a gólerős Kenan Kodro, és elment Kovács Dávid is, a kapus a görög Voloszban folytatja a pályafutását. A Vidi eddig a húszéves magyar–román állampolgárságú, eddig szombathelyi Simut Mario Lucas és a Vasastól megszerzett 16 esztendős Kovács Patrik érkezését jelentette be.

Kapuscsere a DVTK-nál

A múlt hét zömét még pihenéssel tölthették a Diósgyőr játékosai, akik szombaton kezdték el a felkészülést. A programban szerepelt videóelemzés, egy óra konditermi munka és egy közel másfél órás edzés, ahol a labdás gyakorlatok után a labdatartást gyakorolták a játékosok, végül egymás közti játékkal zárult a nap. Hasonlóan zajlik majd az élet péntekig, január 14-én pedig Dél-Spanyolországba utazik a csapat, ahol négy edzőmérkőzést játszik majd egyelőre nem nyilvánosságra hozott külföldi ellenfelekkel. A keretben csak annyi a változás, hogy bekerült az eddig kölcsönben Kazincbarcikán, illetve a DVTK NB III-as csapatában védő Bánhegyi Bogdán, egy másik kapus, a horvát Karlo Sentic pedig a klub engedélyével máshol kezdi el a felkészülést. 

A Kecskemét játékosai a múlt hét közepe óta edzenek, természetesen a Debrecenbe szerződött Szuhodovszki Soma és a svájci élvonalba, a Lausanne-Sportba igazolt ugyancsak válogatott kerettag Szalai Gábor nélkül, érkezőről még nincs hír. A csapat január 16-án utazik Belekbe, ott pedig megmérkőzik a koszovói Llapival, az osztrák Sturm Grazcal, a lengyel Ruch Chrozow-val, a szlovák Zlate Morevcéval és két, még ismeretlen ellenféllel. Mindössze három hónapot töltött Újpesten a szerb Milos Kosanovic, aki az arab emírségekbeli Ajman Clubnál folytatja a pályafutását. A csapat így január 3-án nélküle kezdte el a felkészülést. A lilák holnap a törökországi Antalyába repül, ahonnan január 21-én jön haza, és közben több edzőmeccset is játszik, ezeknek a részleteit a klub még nem hozta nyilvánosságra. 

A fizikális felmérés nagyon kemény tud lenni Fotó: Vig Johanna/Újpestfc.hu

A Zalaegerszeg is szerda óta készül, január 12-én még itthon lép pályára a NAFTA Lendeva ellen, két nappal később viszont már Cipruson vezényel napi két edzést Márton Gábor, és megmérkőzik a helyi Phaphos együttesével és a szerb Crvena zvezdával is. A ZTE a hazautazást követően január 28-án a másodosztályban az élen álló Győr elleni meccsel zárja ezt az időszakot. A pénteki felmérések után szombaton kezdte meg az edzéseket a Kisvárda. A csapat január 16-ig itthon készül, akkor viszont elutazik a törökországi Sidébe, ahol három felkészülési meccset játszik, egyelőre két ellenfél, a szlovén Mura és a kazah Kajszar Kizilorda kiléte ismert. A Mezőkövesd az egyetlen csapat, amelyik nem megy edzőtáborba, a modern, fűtött edzőpályákon itthon is el tudja végezni a munkát. Érkezett Szilágyi Szabolcs a Vasasból, Bőle Lukács Paksról, a csapat pénteken a Fradi ellen játssza az első felkészülési meccsét, majd sorrendben következik a Budafok, az FC Kosice és a Nyíregyháza.

Borítókép: A diósgyőri játékosok hazai környezetben kezdték el a felkészülést (Fotó: Dvtk.eu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.