Bodó Richárd kis híján ott hagyta a válogatottat, de felállt a földről

Régen látott kiegyensúlyozott formát mutatott Bodó Richárd az idei év őszi szezonjában. Az OTP Bank–Pick Szeged kézilabdacsapatának válogatott balátlövője hosszú ideig kereste magát a pályán, de most úgy tűnik, hogy klubcsapatának új vezetőedzőjével, Michael Apelgrennel rátalált a sikeres útra. Kulcsszerepe volt a Szeged őszi szereplésének és a válogatottban sem adná alább a januári világbajnokságon.

– Amikor hívtam telefonon és egyeztettük az interjút, megjegyezte, hogy egy kicsit fáradt. Ennyit kivett önből az ősz?
– Nagyon hosszú szezonunk van. Ha megnézzük, 2023 júliusában elkezdtük az edzéseket, és azóta hosszabb pihenőre nem volt módunk, nyáron is kimaradt most az olimpiai felkészülés miatt. Persze, ezt senki ne vegye panaszkodásnak, az olimpiai szereplés mindent megér. Sőt, amikor fáradt vagyok, eszembe jut, hogy Magyarországot képviselhettem a világ legnagyobb sporteseményén, ez igencsak motiváló.

– Pedig hallani lehetett olyat, hogy nem is megy az olimpiára, formán kívül volt, ráadásul nem is rövid ideig. Igaz, hogy kis híján ott hagyta a válogatottat a januári Európa-bajnokságon?
– Nagyon nehéz időszak volt, és nem tagadom, valóban úgy éreztem, hogy jobb, ha eljövök, hagyom a srácokat játszani. A csoportkör után volt ez. Nem ment a játék. Münchenben játszottunk, szerintem a kapufát és a hálót a kapu mögött cserélni kellett, mert szétlőttem. 

Összecsomagoltam, ültem az ágyam szélén lehajtott fejjel és mondtam a szobatársamnak, Bánhidi Bencének, hogy én most szólok Chemának és elmegyek haza. Azt éreztem, hogy terhére vagyok a csapatnak.

– Mit szólt ehhez Bence?
– Nem azt kérdezte, hogy mikorra hívja a taxit. Nyilván mi sokat beszélgetünk a pályán kívül is, ha valaki, akkor ő tudta, hogy milyen helyzetben vagyok, de azt is tudta, hogy minden pillanatban azért dolgozok, hogy ez a helyzet megváltozzon. Beszélgettünk és azt mondta, hogy sem a csapatnak, sem magamnak nem tennék jót, ha most felállnék. Emellett az nem is én lennék, aki feladja és szemlesütve elkullog. Nem mondom, hogy csak emiatt, de a kölni középdöntőben már hasonlított a játékom arra, amit magamtól elvárok. Persze, higgadtan gondolkodva tudom én is, hogy hiba lett volna eljönnöm, már csak azért is, mert a magyar válogatottban játszani rang.

– Nyolc hónappal később a Nantes ellen az ön utolsó másodperces góljával nyert a Pick Szeged a Bajnokok Ligájában. A gólörömében minden benne volt, amit átélt.
– Ha nem is a legnagyobb és a legszebb, de életem egyik legfontosabb gólja volt. Amióta visszajöttünk az olimpiáról, azóta éreztem, hogy az új szakmai stáb megadja nekem azt a bizalmat, ami ahhoz szükséges, hogy kellő önbizalmam legyen a pályán. Volt ilyen Juan Carlos Pastor idején is, elég, ha csak a 2018-as bajnoki döntő veszprémi meccsére gondolunk. De az is biztos, hogy egy évvel ezelőtt nem tudtam volna ilyen gólt lőni, mert a kispadon szurkoltam volna ilyen kiélezett helyzetben.
 

Fotó: Magyar Nemzet

– Nem volt önben félsz, amikor az új szakmai stábbal kezdtek dolgozni?
– Úgy álltam neki az olimpia után a felkészülésnek, hogy tiszta lappal indulok. Ezt Michael Apelgren is éreztette velem. Tisztában volt vele, hogy nem csak én, de a csapat is nehéz éven volt túl. 

Jöttek az új játékosok, pillanatok alatt csapattá formálódtunk és már a felkészülés alatt is éreztem, hogy ez jól fog elsülni. Más kézilabdát játszunk, sokkal szabadabban tudok játszani. Ez nem jelenti azt, hogy Pastorral rossz irányban lettünk volna.

 Abban a rendszerben jó döntést kellett hozni, ami illeszkedett a taktikába. Nem az számított hány gólt lőttem, az volt a fontos, hogy hiba nélkül játszak a szisztémában. Most ha hibázok, akkor biztatást és támogatást kapok a padról.

– Milyen volt a viszonya a spanyol edzővel?
– Minden edzőmet tisztelek, és ez vele sem volt másképp. Attól függetlenül, hogy voltak nehéz periódusok a közös munkában, nagyon sokat tanultam tőle. Taktikailag talán a világ legjobb edzője, nem véletlen, hogy valaki tíz évig irányít egy csapatot. Nem gondolok rá rossz érzéssel.

– Mi változott augusztus óta?
– Michael Apelgren más szemléletű edző. Velünk edz, ahogy a másodedző Jonas Kallman is rendszeresen beáll közénk. Kicsit olyan érzésem van néha, mintha ők is játékosok lennének, gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Mást ne mondjak, ha pályára kellene lépniük, akkor nem égnének meg még a Bajnokok Ligájában sem. Más a kommunikáció, többet és másképp beszélgetünk, ez pedig hasznos minden tekintetben. El tudja fogadni, ha hibázol, vagy éppen rosszabb napod van, segíteni próbál és ezzel kisebb a nyomás rajtunk, így könnyebben tudom építeni magam. Kevesebb a stressz. Játékban pedig ötvözi a spanyol és a svéd vonalat, a taktika mellett az erő és a gyors játék is dominál, azzal, hogy szabadabban játszhatunk, kiismerhetetlenebbek is lettünk az ellenfeleknek.

Fotó: Magyar Nemzet

– Ha az őszi eredményeket nézzük, akkor sikeresnek mondható ez a kapcsolat, persze akadt itt is egy rossz periódus. Azt hogy élték meg?
– Azt gondolom, hogy természetes egy-egy rosszabb időszak, pláne egy formálódó csapat esetében. Az Aalborg elleni idegenbeli, egygólos vereség után mentünk Csurgóra, ahol semmi nem stimmelt, semmi nem úgy működött, ahogy azt szerettük volna. Ezután jött az ősz talán legfájóbb veresége, a Kolstad ellen otthon. Nagyon jól játszottak, mi pedig nem vittük azt a játékot a pályára, amit tudunk. 

De nem tragédiaként éltük meg a történteket és az edzőktől is azt hallottuk, hogy mennünk kell tovább, dolgozzunk, csináljuk és meg lesz az eredménye. Meg is lett, hiszen a Kielcét oda-vissza vertük, a Veszprém elleni bajnoki rangadót magabiztosan nyertük és a Kolsadnak is vissza tudtunk vágni. 

Sajnos az összképen kicsit ront, hogy az Aalborg ellen hazai pályán kikaptunk, ugyanakkor a tabellán ott vagyunk az élmezőnyben a Bajnokok Ligájában és a bajnokságban is. Rajtunk múlik mit érünk el tavasszal.

– Mire lehetnek képesek?
– Megvannak a céljaink a hazai és nemzetközi mezőnyben is, és az eddigi eredményeink alapján elérhetőek ezek. A bajnoki cím és a Magyar Kupa mindig kiemelten fontos nekünk és a szurkolóknak is, biztos vagyok benne, hogy rendkívül szoros, izgalmas meccseket játszunk majd a Veszprémmel. A Bajnokok Ligájában is sokáig juthatunk. 

Azt mindenki láthatja, hogy egy vereség még nem a világ vége, de egy bravúros győzelem sem jelenti azt, hogy megvehetjük a repülőjegyet Kölnbe. 

Dolgoznunk kell, nem is keveset és csak azt tudom mondani, amit az előbb, a kemény munkának eredménye van.

– Más hangulatban készül a januári világbajnokságra, mint a tavalyi Európa-bajnokságra?
– A válogatott az mindig más. Oda ha fáradt vagy, rosszabb formában vagy, akkor is úgy érkezel, hogy ide nekem az oroszlánt is. Tavaly is úgy érkeztem, hogy megpróbálom magam visszahozni, és tőlem elvárható teljesítményt nyújtani. Nehéz volt, de a végére összejött. Ehhez kellett az, a már szinte családias hangulat, ami bennünket jellemez és a sikereink alapja. Persze most, december közepén, a világbajnoki felkészülés első szakaszára nagyobb mosollyal érkeztem, mint tavaly. Sokkal inkább érzem azt, hogy döntő szerepem lehet a csapat szereplésében, mint tavaly. Bár az olimpia nem úgy sikerült, ahogy azt szerettük volna, de nem törte meg a csapatot.

Fotó: Bodó Richárd archívuma

– Kudarcként élték meg a párizsi szereplést?
– Nyilván nem úgy jöttünk el, hogy de szép sikert értünk el, ugyanakkor tudtuk azt is hogy hajszálnyi a különbség a továbbjutás és az éremcsata között. Elég ha csak a szlovénok példáját nézzük, akik bonzéremért játszottak. Összesen tizenkét csapat jut ki az olimpiára, ami a legszűkebb elitet jelenti. Már kijutni is hatalmas fegyvertény. 

Tudjuk és látjuk azt, hogy miben és hol hibáztunk, ezeket a hibákat már a januári világbajnokságon javítani szeretnénk, négy év múlva pedig újra olimpia, addigra mindent tökéletesre kell csiszolni.

– Kezdődik az újabb olimpiai ciklus, aminek talán a legnagyobb előnye, hogy stabil alapcsapata van a válogatottnak. Messze van még 2028, de milyen esélyeket ad a a kijutásra?
– Nem lesz több csapatnak esélye, hogy ott legyen a Los Angelesben, mint most volt. Minden meg kell tennünk, hogy a kijutók között ott legyen a magyar válogatott. Nekem, de a csapatból még sokaknak nincs esélye több olimpiára. 

Ha megint tizenkét évet kellene várni, mint legutóbb, akkor én 43 évesen már a televízió előtt ülve szurkolnék a srácoknak, de például Imre Bence is 34 éves lesz akkor. 

Ott van bennünk az esély, látjuk azt, hogy mi az amit tennünk kell azért, hogy érvényesüljön is. Bár a januári világbajnokság eredménye még nem számít bele a kijutásba, már most úgy kell odamennünk, hogy ez az első lépés Los Angeles felé.

– Milyen eredmény után mondaná azt, hogy nagyot léptek az úton?
– A tavalyi Európa-bajnokságon megszerzett ötödik hellyel és az olimpiára való kijutással is magasra tettük a lécet. Azok a fiatalok, akik tavaly a kontinenstornán kaptak először nagyobb szerepet, még rutinosabbak és jobbak lettek.

 Azt gondolom nem túlzás kijelenteni, hogy a csoportból, és a középdöntős csoportból való továbbjutás elvárható tőlünk, az egyenes kieséses szakaszban pedig képesek vagyunk elérni egy nagy eredményt. 

Az ünnepek alatt is ezért készülünk egyéni programmal. Emellett van még egy nagyon fontos tényező, ami segíthet bennünket. A torna legtöbb meccsét a magyar határhoz közel játszuk. Régen volt ilyen utoljára, így biztosan rengetegen jönnek majd Varasdra szurkolni nekünk. 

– Akkor pihenésről szó sincs az ünnepek alatt?
– Inkább azt mondom, hogy ez az időszak most a feltöltődésről szól. Egy kis kirándulás is belefért, a családdal Bécsben voltunk karácsony előtt, ami régi vágyunk volt. A gyerekek is nagyon élvezték, de nekem és a feleségemnek, Vivinek is jó volt egy kicsit kiszakadni a mindennapokból. Karácsonykor rendre a szüleim jönnek Szegedre, majd Paksra megyünk a feleségem családjához. Mivel az utóbbi években mindig a válogatott felkészülése volt fókuszban az év utolsó napjaiban, így már hagyományosnak mondható, hogy a szilveszter sem a buliról szól. A barátainkkal közösen köszöntjük az évet, egy koccintás és irány az ágy. Ez az időszak, ahogy az egész év, nem a pihenésről szólt, de nincs hiányérzetem emiatt.

– Horgászni mikor volt legutóbb?
– Ott azért van egy kis elmaradásom idén. Ebben az évben hagytam pihenni a halakat, csak nagyon keveset ültem a parton. Pedig amikor horgászok, akkor tudok igazán kikapcsolódni. Tavasszal és nyáron azért így is „loptam” magamnak két-három napot és kiültem a partra. Jövőre viszont biztosan több időm lesz erre. Ráadásul már a fiam is egyre jobb horgász, jövőre tervben is van, hogy jön velem egy hosszabb túrára.

 

– Elégedetten zárja az idei évet?
– Soha nem voltam az az ember, aki leült a fotelba és egy pohár bor mellett azon gondolkodott, hogy teljesen elégedett. 

Ahogy most beszélgettünk, az járt a fejembe, hogy azért idén nagyon nagy utat jártam be, keményen meg is dolgoztam érte, de nem volt hiába.

 Vitathatatlan sokkal jobb a hangulatom így, hogy a játék is jobban megy, de még mindig van hova előrelépni. Ugyanakkor tényleg motiváló és valahol elégedetté tesz, hogy nem adtam fel egy percre sem és vissza tudtam jönni. Ebben persze óriási szerepe van a családomnak, a barátoknak, a klubcsapatomnak, és a válogatottnak is.

– Apropó klubcsapat. Ha jól tudom, akkor még a következő szezonra nincs szerződése Szegeden. Marad a csapatnál?
– Jelenleg amit erről elmondhatok az annyi, hogy én nagyon szeretnék maradni. A várost is imádjuk, otthonra leltünk itt. A csapatban is jól érzem magam, szeretek Michale Apelgrennel dolgozni és a közös munka eredményesnek is mutatkozik. Tárgyalunk, beszélgetünk, és úgy tűnik, hogy a klubnak sem lenne ellenére a közös folytatás.