Hiába játszotta élete meccsét Szoboszlai Dominik a Manchester City ellen, Arne Slot a kispadra ültette a magyar középpályást a Liverpool szerda esti meccsén a Newcastle United otthonában a Premier League 14. fordulójában. A magyar válogatott csapatkapitányának helyén újra posztriválisa, Curtis Jones kapott lehetőséget. Arne Slot nem titkolta, továbbra is forgatni kívánja a játékosait, hogy bírják szusszal az erőltetett menetet.
Egy biztos, nincs nehéz helyzetben Arne Slot, hogy ugyanarra a posztra két, bombaformában játszó embere van, ugyanis mind Szoboszlai, mind pedig Jones minden pályán töltött percében bizonyítja, rá lehet számítani. Ugyanakkor kettejük közül lehetett volna bármelyikük a pályán a Newcastle elleni első félidőben – ezúttal ugye Jones skapott lehetőséget –, ugyanis ha Kelleher nem védett volna ihletett formában, a Szarkák nem egygólos előnnyel mehetek volna szünetre. Ám a vörösök kapusa a 35. percben már nem tudott menteni, amikor Van Dijk mellől Isak bombázott 20 méterről a bal felsőbe!
Vélhetően az öltözőben Arne Slot kieresztette a hangját, ugyanis a Liverpool a második félidőben nekiesett a hazaiaknak, és csodák csodájára kiderült, Szalah – ha nem Szoboszlairól van szó – képes passzolni a kapu előtt, és ebből Jones betalált. Sokáig nem örülhettek a liverpooliak az egyenlítésnek, mert egy gyönyörű kontra végén Isak varázslatos gólpasszt adott Gordonnak, aki egy remek csel után bevette Kelleher kapuját. És amikor Isak megint megvillant – ezúttal elvették a gólját les miatt –, Slot nem várt tovább, beküldte Szoboszlait, Diazt és Alexander-Arnoldot.
Azonnal megváltozott a játék képe, és két perc sem telt el a trió beállásától, máris igazolták, velük azért más csapat a Liverpool. Szoboszlai szöktette Alexander-Arnoldot a szélen, aki beadta a labdát és érkezett Szalah, aki ilyen helyzeteket nem szokott elhibázni. Az egyiptomi nem állt le, előbb külsővel majdnem eltörte a kapufát, majd egy szép támadás végén duplázott. A 83. percben Jones passzolt Szoboszlai felé, aki a lábai között elengedte a labdát, így a jobb oldalon Alexander-Arnold kapta, ő középre tett, Szalah kapura fordult, és 10 méterről a jobb alsóba lőtt.
És amikor már mindenki azt hitte, hogy a Liverpool – ha nem is könnyen – újabb győzelmet arat, a semmiből a 90. percben kiegyenlítettek a Szarkák. Bruno Guimaraes ívelt be egy szabadrúgást a jobb oldalról, Kelleher elnézte, elszállt fölötte a labdát, a hosszún pedig Schär becsúszva, 2 méterre az alapvonaltól kapura tette a labdát, ami a bal kapufáról befelé pattant. Az ötperces hosszabbításban is adódtak lehetőségek mindkét csapat előtt, ám az eredmény nem változott. A 3-3-as döntetlen egyben azt is jelentette, hogy a Liverpool előnye hét pontra csökkent a Chelsea előtt.
Premier League, 14. forduló
Newcastle United–Liverpool 3–3 (1–0)
Newcastle, St. James’ Park. Vezette: A. Madley
Newcastle: Pope – Livramento, F. Schär, Burn, Hall – Tonali (Willock, 88.), Bruno Guimaraes, Joelinton (C. Wilson, 88.) – J. Murphy (Barnes, 74.), Isak, A. Gordon (Longstaff, 88.). Menedzser: Eddie Howe
Liverpool: Kelleher – Gomez (Alexander-Arnold, 66.), Quansah, Van Dijk, Robertson – Gravenberch (Szoboszlai, 66.), A. Mac Allister – Szalah, C. Jones, Gakpo (L. Díaz, 66.) – D. Núnez. Menedzser: Arne Slot
Gólszerző: Isak (35.), A. Gordon (62.), F. Schär (90.), ill. C. Jones (50.), Szalah (68., 83.)