Roman Orescsuk történetei péntek reggel jelentek meg az orosz Sport-Expressz című újságban, amely egy óriási terjedelmű interjút készített az egykori focistával, aki – többek között – az Újpest focicsapatában is játszott. 26 meccsen 7 gólt lőtt, ám az akkori klubvezetés kirúgta őt, mert elégedetlenek voltak a teljesítményével. Orescsuk nem volt nagy spíler, az európai kupákban is csak kétszer szerepelt.
Roman Orescsuk kalandja a Fradi volt edzőjével
Ám sportvezetőként és futballmenedzserként sokkal nagyobb ívű pályát futott be. Ezekből a történetekből áll a mostani interjú, amelyben szó esik a Fradi volt edzőjéről, Sztanyiszlav Csercseszovról is. Orescsuk Csercseszov ügynökeként dolgozott, ő intézte az orosz edző lengyelországi szerződését a Legia Varsó csapatához. Csercseszov ragaszkodott ahhoz, hogy litván kapusedzőjét is magával vihesse, de a lengyel csapat nem akarta kifizetni a kapusedzőt.
Ekkor az oszét mester közölte, hogy kollégája éves fizetését vonják le az ő béréből, azaz kifizeti ő a kapusedzőt.
Aztán a szerződés majdnem kútba esett, mert Csercseszov édesanyja váratlanul meghalt. Végül azonban minden a helyére került, a temetés után a Fradi volt edzője és a kapusedző is útnak indult Varsóba, ahol a Legia csapatával a bajnokságot és kupát is nyertek.
Orescsuk felidézte, hogy egy afrikai játékos azért nem lett a török Hatay játékosa, mert a focista sámán anyja kártyát vetett és azt látta, hogy a fia bárhova szerződjön, csak ne Hatay-ba. Nem sokkal később a várost óriási földrengés rázta meg, ettől menekült meg az afrikai játékos.
Kifizetett egy mellműtétet is
A legpikánsabb történetet idézzük fel most ennek a cikknek a végén: Lera Kudrjavceva ismert televíziós személyiség Oroszországban. Vele kapcsolatban is volt egy története Orescsknak.
– Lera Kudrjavceva 2004 és 2007 között egy üzletember, Matvej Morozov felesége volt. Szentpéterváron jártam, akkor ismerkedtem meg Morozovval, aki 660 embert vert át, csalt ki tőlük pénzt.
Szóval, találkozom ezzel az emberrel, aki azt kérte, adjak neki harmincezer dollárt kölcsön, mert a felesége új melleket akar magának, és az ennyibe kerül.
Odaadtam.
![](https://cdn.origo.hu/2025/02/4EhakK4dx-txbumPS8LjvhFqkN18WEoQVp36A432Cm8/fit/1024/768/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3Y2I4N2RkMGU4ZTRhZTNiZmE3OTQyOGY4OTBiZmYx.jpg)
Forrás: Wikileaks
A nő meg rohant a plasztikai sebészhez, és megszülettek az új mellek. Telt az idő, vártam, hogy mikor adja vissza már a pénzem. Hívtam telefonon, de mindig időt kért. Ez addig tartott, amíg ki nem derült, hogy csaló, és elkapták. Az anyja sírva jött hozzám. Közölte, hogy ezer dollárt tud adni, ha én meg írásba adom, hogy lemondok a másik 29 ezer dolláros adósságról. Elgyengültem, belementem. Később Morozov elmenekült Oroszországból, és összesen hatezer dollárt adott vissza.
A teljes interjút – amelyet először az Origó szemlézett – itt tudja elolvasni.