Muszáj volt új célt találnia a fiatal tehetségnek
Az édesapa elmondta, az egész család focibolond. Ő és a fiú két nagyapja is aktívan játszott korábban. Márkot pedig kimagasló tehetséggel áldotta meg a sors.

– Az ETO FC Győr korábbi vezetőedzője, Tuifel Péter azt mondta a fiamról, annyi a különbség közte és Kerkez Milos közt, hogy Kerkez gyors, a fiam pedig pokolian gyors – mesélte az apa.
Már sohasem derül ki, Zója-Katona Márk mire vihette volna futballistaként.
A 19 éves fiatalember új célt talált magának, jelenleg videóelemzőként dolgozik az ETO-nál.
– A feladatom az, hogy bizonyos játékosok teljesítményét, a jó és a rossz megoldásokat elemezzem. Ebben nagy segítséget nyújt, hogy nemrég még én is belülről éltem át a hasonló szituációkat, és a válogatottaknál is sokat videóztunk. Muszáj volt valami célt találnom, mert a céltalanság sosem vezet jóra – mondta el a csúnya balesetet szenvedő egykori játékos, aki az MLSZ tanfolyamain is szeretne részt venni, de ez sem tűnik elsőre egyszerűnek.
Nem kap engedélyt
Mivel sportszakra készül, ezért a fizikai alkalmasságin is meg kell felelnie.
– A Testnevelési Egyetemet és a győri Széchenyi István Egyetemet jelölte meg a felvételi lapon. Az üzemorvos viszont nem adta meg az engedélyt testnevelési szakra – mesélte letörten a fiú édesanyja, Zója-Katona Zsoltné.

– Egyelőre nem tudjuk, mi lesz a megoldás. Márknak testnevelésből kellene érettségiznie, azt viszont nem engedik, hogy két elméleti vizsgát tegyen. Lelkileg is fontos lenne, ne kelljen egy évet se kihagynia a tanulásban.. Nem lenne jó, ha most esne ki a ritmusból – panaszolta az édesanya.
– A DVTK-tól ígéretet kaptunk, hogy segítenek bármiben, azóta viszont még telefonon sem kerestek. Nem érdeklődtek aziránt, hogy van a fiúnk – mesélte keserűen az apa. Márk hatévesen kezdett focizni, és egy kétéves kitérőtől eltekintve, amit a győri DAC-nál töltött, végig az ETO labdarúgója volt. Hiába csábította a Puskás Akadémia, az MTK is, a fiatal sportoló kijelentette, hogy Magyarországon csak az ETO-ban hajlandó focizni. Érezte, tudta, Győrben jó helyen van.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!