A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy az RTL+ Premiumon hosszabb stúdiós körítéssel élvezheti mindenki a meccseket. Tehát most kedden és szerdán a 21.00-kor kezdődő találkozók előtt a fizetős csatornán már 20.15-kor, míg a főcsatornán 20.45-kor kezdődik el a felvezető műsor, majd mindkét helyen jön a találkozó közvetítése.

A lineáris közvetítések közös meccsnézéséhez nem kell külön engedély
A Világgazdaság utánajárt annak, hogy a szórakozóhelyek, vendéglátóipari egységek (sportkocsmák) vajon miként tudják közvetíteni a BL-meccseket vendégeik számára. Az RTL azt közölte a lappal – információink szerint ebben azóta sincs változás –, hogy
nincs megállapodásuk a nyilvános szórakozóhelyekkel, viszont minden lineáris, azaz televíziós közvetítés elérhető a vendéglátóipari egységekben.
„A lineáris közvetítések esetében a szórakozóhelyeknek nincs felénk semmilyen kötelezettségük, azt a partner szolgáltatók értékesítik üzleti előfizetésként, azon belül is HoReCa – hotel restaurant cafe – business előfizetésként” – írták a lap kérdésére. Ugyanakkor mozik és szabadtéri nyilvános helyek esetén a nyilvános vetítéshez engedélyt kell kérni az RTL Magyarországtól.
Várják a szurkolókat a vendéglátóhelyek
A fővárosi focidrukkerek számára is megvannak a megfelelő helyek arra nézve, hogy hol tekinthették meg eddig társaságban a Bajnokok Ligája-meccseket. Mivel most az RTL a főcsatornáján ingyenesen is közvetíti az elődöntőket és a finálét, vélhetően telt ház lesz az alább felsorolt helyeken.
- Champs Sport Pub
- Stifler Ház
- SCORE Sport Bar
- Bajor Sport Pub & Gastro
- Fogadó Sport Pub
- Morrison's 2
- Pingvin
- Winners Sport & Music Pub
- Stifler32 Bar & Club
- Little Italy
De említhetnénk a Ziccert is, amely a Trollfocisok kocsmája, Szoboszlai ott csapolt sört korábban. Ugyanakkor létrehoztak egy olyan Fb-oldalt is korábban, ahol azokat a vendéglátóhelyeket lehetett megtalálni, amelyek rendelkeztek az RTL Plusz előfizetéssel és ahol ezek alapján meg lehetett nézni az olyan Bajnokok Ligája-meccseket, ami RTL Pluszhoz kötött. De létrejöttek olyan blogok is – például a szegedikocsmak.blog.hu –, amelyek szintén a BL-meccsek közvetítésekor a közös szurkolás lehetőségét kínálták fel a vendégeik számára.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!