Ki kell emelni a szponzori szerződéseket is. Az olyan nagy vállalatok, mint például az Nike, Adidas, Under Armour vagy akár nem sportmárkák (pl. technológiai vagy autóipari cégek) által kötött szponzori szerződések mennyisége és értéke is erős indikátora a játékos piaci vonzerejének. Ezek a szerződések azt mutatják, hogy a játékos nemcsak a pályán, hanem a médiában és a kultúrában is hatást gyakorol. Luka Doncic szponzori szerződéseinek éves értéke összességében 15–20 millió dollár körül mozoghat.
Legfőképpen a Nike-szal kötött többéves megállapodásáról ismert, melynek pontos pénzügyi részleteit a felek titkosítják, de a becslések szerint az éves értéke 12–15 millió dollár között lehet.
Emellett Doncic számos más globális márkával is együttműködik – például olyan cégekkel, mint a Gatorade, Panini és egyéb digitális vagy sportmárkák.

Luka Doncic a közösségi médiában le van maradva
Bár mezeladásokban első lett a szlovénok szupersztárja, Doncic népszerűsége a közösségi médiában még messze nem kimagasló, legalábbis az NBA többi sztárjához mérten. A közösségi médiakövetők száma a Facebook, Instagram, Twitter, TikTok és más platformokon elért követőszám által mérhető statisztika, melyből kiderül, hogy mekkora elérésű és aktív rajongótábora van a játékosnak. Egy magas követőszám mellett fontos az interakció mértéke is, azaz hogy a rajongók mennyire kattintanak rá az adott a tartalmakra.
Doncic az Instagramon hozzávetőlegesen 10,5 millió, X-en körülbelül 2,2 millió és Facebookon is néhány millió követővel rendelkezik.
A legjobb tíz NBA-játékos közé azonban még nem fér oda a Lakers irányítója.
| Játékos neve | Instagram követők | X/Twitter követők | Facebook követők | Összesített követők száma |
|---|---|---|---|---|
| 1. LeBron James | 159 millió | 52,6 millió | 27 millió | 238,6 millió |
| 2. Stephen Curry | 56,5 millió | 17 millió | 8 millió | 81,5 millió |
| 3. Russell Westbrook | 23 millió | 6 millió | 4 millió | 33 millió |
| 4. Kyrie Irving | 20,1 millió | 4,5 millió | 3 millió | 27,6 millió |
| 5. Lonzo Ball | 18,2 millió | 3,5 millió | 2,5 millió | 24,2 millió |
| 6. Klay Thompson | 17 millió | 3 millió | 2 millió | 22 millió |
| 7. Giannis Antetokounmpo | 16,1 millió | 2,5 millió | 1,5 millió | 20,1 millió |
| 8. Kevin Durant | 13,3 millió | 3,5 millió | 2 millió | 18,8 millió |
| 9. James Harden | 11,8 millió | 2,5 millió | 1,5 millió | 15,8 millió |
| 10. Chris Paul | 11,7 millió | 2 millió | 1,5 millió | 15,2 millió |
Fontos megjegyezni, hogy a fenti adatok becslések, mivel a pontos követőszámok folyamatosan változnak olykor napról-napra vagy óráról-órára.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!