A Bayer Leverkusen még sosem győzte le az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája sorozatában, de a nyolcaddöntő keddi visszavágóján akár döntetlen után is továbbjuthat. A múlt héten hazai pályán ugyanis 1-1-et játszott a német együttes, vagyis az újabb döntetlen hosszabbítást és tizenegyespárbajt is eredményezhet. Mindenesetre a két csapat örökmérlege a BL-ben egyelőre két döntetlen és két Arsenal-győzelem, de a Leverkusen nem teljesen esélytelen, mivel a legutóbbi nyolc nemzetközi kupamérkőzéséből csak egyet veszített el angol klub ellen. Ugyanakkor tény, hogy az előző 13 BL-nyolcaddöntőjéből csak egyet nyert meg.

Az Arsenal számára viszont kedvező előjel az idegenben elért döntetlen, mert hasonló, az első mérkőzésen elért eredmény után a nemzetközi kupában öt párharcot is megnyert a legutóbbi nyolcból. Kizárólag a Bajnokok Ligája-szereplést tekintve pedig az előző kilenc hazai mérkőzéséből hatszor legalább három gólt szerzett, amellyel minden valószínűség szerint kedden tovább is jutna.
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében elfogyhatnak az angolok
– Láttam a Leverkusen meccsét a Bayern München ellen a hétvégén (1-1 lett Leverkusenben – a szerk.), és a teljesítménye nagyon hasonló volt ahhoz, amit a múlt héten ellenünk nyújtott – mondta a hétfő esti sajtótájékoztatón Mikel Arteta, a londoni csapat vezetőedzője. – Nagyon jól felkészített csapat, világos struktúrával. Tudjuk, mit kell tennünk a közönségünk előtt a győzelem és vele a továbbjutás érdekében, remélem, a tervünket meg is valósítjuk. Ugyanakkor sok tényezőnek kell mellénk állnia, ilyen a szerencse is, mert a Leverkusen nagyon kemény ellenfél.
Bár a nyolcaddöntőben hat angol csapat is szerepel, az Arsenal áll a legközelebb a továbbjutáshoz a leverkuseni döntetlenje után. Nagyon úgy néz ki, hogy az angolok jelentősen megfogyatkoznak a negyeddöntőkre.
Jó eséllyel folytatódik a Bodö/Glimt szereplése a Bajnokok Ligájában, mivel portugál ellenfele, a Sporting korábban csak egyszer dolgozott le háromgólos hátrányt a nemzetközi kupában (most 0-3-ról indul), annak is már több mint hatvan éve: a már nem létező Kupagyőztesek Európa Kupája negyeddöntőjében a Manchester United ellen érte el a bravúros teljesítményt 1964 tavaszán. Bár a lisszaboni együttes korábban mindhárom találkozóját kapott gól nélkül nyerte meg norvég csapattal szemben, a Bajnokok Ligájában az elmúlt öt kieséses szakaszbeli mérkőzésén nem talált be.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!