A Fradi szerdai kiesése után csütörtökön zárult az Európa-liga nyolcaddöntője, amelyben a Freiburg hazai, a Celta Vigo pedig idegenben aratott győzelemmel harcolta ki a továbbjutást a visszavágón. A német együttes a múlt héten 1-0-ra kikapott Genkben, a visszavágón viszont már az első félidőben megfordította a párharcot, a második félidőben pedig fölényessé tette a sikerét. Lyonban a hazaiak sorsát megpecsételte, hogy a 19. percben emberhátrányba kerültek, amit a spanyol együttes a második félidőben két góllal használt ki.

A 1-0-s hátrányban kezdő Nottingham Forest már 2-0-ra is vezetett, a házigazda dán Midtjylland azonban szépített, és hosszabbításra mentette a párharcot, amit végül tizenegyespárbaj zárt le. Ebben a hazaiak egyszer sem tudtak kapuba találni, a vendégek viszont mindháromszor, így az angol csapat készülhet a negyeddöntőre. Érdekesség, hogy az angol sajtóban minden idők egyik legrosszabb tizenegyespárbajaként jellemezték a szétlövést.
A tizenegyespárbaj:
A Fradi kiejtőjére spanyol ellenfél vár
A Real Betis ledolgozta egygólos hátrányát, és összességében simán, 4-1-es összesítéssel búcsúztatta a Panathinaikoszt. A spanyol együttes – amely az FTC-t kiejtő Bragával küzd meg a negyeddöntőben – mellett az FC Porto és az Aston Villa is biztosította helyét a nyolc között: előbbi a Stuttgartot, utóbbi a Lille-t ejtette ki kettős győzelemmel.
A legnagyobb fordulatokat és izgalmakat az olasz csapatok csatája hozta, amelyből a Bologna került ki győztesen: ugyan a második félidei 3-1-es előnyét nem tudta megtartani az AS Roma vendégeként, a hosszabbításban Nicolo Cambiaghi révén betalált, így 5-4-es összesítéssel megnyerte a párharcot, és készülhet az Aston Villa elleni negyeddöntőre.
A nyolcaddöntők során a legnagyobb, kétgólos előnyt a Ferencváros adta le, a többi párharcban legfeljebb egygólos hátrányból tudtak továbbjutást kiharcolni.
Európa-liga, nyolcaddöntő, visszavágókSzerda
Csütörtök
A negyeddöntő párosítása
A párharcok első meccsét április 8-án és 9-én, a visszavágókat 16-án rendezik. |



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!