Fenyegetés és bundavád, a világ nem tudta, sírjon-e vagy nevessen

Június 11-én a Mexikó–Dél-afrikai Köztársaság mérkőzéssel kezdődik el az idei labdarúgó-világbajnokság. Pontosan száz nappal a rajt előtt indítottuk el a Magyar Nemzet százrészes sorozatát, amely a világbajnokságok történetének száz – általunk kiválasztott – legérdekesebb történetét meséli el. A tizenharmadik részben az 1978-as labdarúgó-vb legnagyobb botrányát idézzük fel. Még ma sem tisztázott, mert nincs bizonyíték, hogy Peru szándékosan adta-e meg magát látványosan a házigazda argentinoknak, akik 6-0-s győzelemmel jutottak be a döntőbe. A cikk az Arcanum adatbázisának segítségével készült.

Leopoldo Luque a gólvnalról fejelte a negyedik argentin gólt, ezzel a csapata már döntős lett. Fotó: picture alliance Forrás: picture alliance

A képlet pofonegyszerű volt. A világbajnokság legvégén, a második csoportkör B csoportjának az utolsó fordulójában 1978. június 21-én Brazília 3-1-re legyőzte Lengyelországot. A mérkőzést nézve minden argentin fájdalmasan szisszent fel a brazilok góljainál, és ujjongott boldogan, amikor a lengyelektől Grzegorz Lato betalált, ugyanis cseppet sem volt közömbös a gólkülönbség. A meccs helyi idő szerint este fél hét körül ért véget, és akkor már az egész világ tudta, aznap este a házigazda Argentínának legalább négy góllal kell nyernie Peru ellen a labdarúgó-vb döntőjébe jutáshoz. (A korabeli lapok az Arcanum adatbázisában érhetők el.)

Teofilo Cubillas itt tisztázni tudott az 1978-es labdarúgó-vb botrányos meccsén  Fotó: Peter Robinson EMPICS/PA Images

Ez azonban cseppet sem tűnt könnyűnek. Peru igen jó erőkből állt, amit az első csoportkörben bizonyított is a skótok (3-1) és Irán (4-1) sima legyőzésével, mellette 0-0-t játszott a később döntős hollandokkal. Igaz, a második csoportkörben kikapott 3-0-ra a braziloktól és 1-0-ra a lengyelektől, ám így már felszabadultan futballozhattak az utolsó, számukra tét nélküli meccsen, az pedig nyilvánvaló volt, hogy nem pofozógépek. A házigazdák számára viszont túlzás nélkül élet és halál kérdése lett ez a találkozó Rosarióban, a rendező ország minden gesztusa azt sugallta, ezt a világbajnokságot nem nyerheti más, csak Argentína – és több is történt egyszerű gesztusoknál.

A juntának létkérdés volt a labdarúgó-vb

A végső győzelem ugyanis mindennél fontosabb volt az ország vezetésének. Az argentinok 1930 óta ácsingóztak a labdarúgó-vb megrendezésére, és ez a vágyuk egy roppant zavaros időszakban teljesült. Két évvel a nagy esemény előtt katonai junta került hatalomra – a Magyar Rádió felületes fordításból adódó pongyolasággal fogalmazva, áthallásosan ezt így adta hírül: Argentínában megdöntötték Perón asszonyt –, és Isabel Perón köztársasági elnök távozása után az új főnök Jorge Videla tábornok lett, aki kezdetben kormányzóként irányította az országot, majd 1978-ban államelnökké lépett elő, a junta élére pedig Roberto Viola tábornok, a hadsereg korábbi főparancsnoka állt. 

A junta véres kézzel gyakorolta a hatalmát, megszokottá váltak a letartóztatások, a kivégzések, az internálások, az elhurcoltak embertelen megkínzásai. Ellenlépésekként a kommunista brigádok pokolgépes merényleteket hajtottak végre, a generálisok kiszolgálóinak látványos, nem ritkán utcai likvidálásáról nem is beszélve. 

Közben tombolt az infláció, virágzott a korrupció, utóbbitól természetesen nem voltak mentesek a világbajnoksággal kapcsolatos építések sem. Mindezek miatt külföldi szervezetek, hírességek, köztük például olyan futballisták, mint Sepp Maier és Paolo Rossi, és belső erők is követelték a FIFA-tól, hogy adja át a vb-rendezés jogát az amúgy ugrásra kész Belgiumnak és Hollandiának, 

ám az új elnök, a brazil Joao Havelange elengedte a füle mellett ezeket a hangokat.

Az argentinok így meghasonlott állapotban várták a világbajnokság kezdetét. A zsebükön érezték, hogy a torna költségei miatt kezd lerohadni az ország gazdasága, ugyanakkor a futball szent és nemzeti sport, a válogatott győzelme a legszebb vágyak netovábbja, a junta pedig tudta, hogy a nép háborgását elcsendesítené egy világbajnoki aranyérem. És a FIFA ebben remek partnernek bizonyult. Az első két csoportmeccsen a magyarok és a franciák ellen feltűnő játékvezetői segítséget kapott a hazai válogatott – az előbbivel részletesen foglalkozunk sorozatunk 29. részében –, aztán kisebb hátszéllel eljutottak a döntő küszöbére, amelynek az átlépéséhez négy gól különbséggel kellett legyőzni Perut.

A meccs: XI. labdarúgó-világbajnokság, 2. csoportkör, 3. forduló: Argentína–Peru 6-0 (2-0) Rosario, Central-stadion, 40 000 néző. Vezette: Wurtz (francia).  Argentína: Fillol – Olguin, L.Galvan, Passarella, Tarantini – Larrosa, Gallego (Oviedo, 87.), Kempes –Bertoni (Houseman, 65.), Luque, Ortiz.  Peru: Quiroga – Duarte, Manzo, Chumpitaz, R. Rojas – Quesada, Cubillas, Velásquez (Goretti, 51.), Cueto – Munante, Oblitas.  Gól: Kempes (21., 49.), Tarantini (43.), Luque (50., 73.), Houseman (66.)

A mérkőzésről elég csak a Népsportot idézni: „Úgy festett ez a mérkőzés, hogy ha az argentinoknak tíz góllal kellett volna nyerniük a döntőbe jutáshoz, akkor annyival győztek volna… Ám négygólos diadal is elég volt már számukra, s még meg is toldották kettővel. Az argentinok megszállottakként, eltökélten, sokszor az eszközökben sem válogatva küzdöttek a döntőbe jutásért, a peruiak pedig mintha barátságos mérkőzést játszottak volna. Védelmük a rossz helyezkedés következtében szinte pillanatonként került olyan helyzetbe, hogy esélyük sem volt a közbeavatkozásra. Az argentin csapat ezen a vb-n még nem játszott ilyen jól, de ellenfele hihetetlenül gyenge teljesítménye volt csillogása oka.”

Quiroga nem kapott nagy potyagólt

Az egyéni értékeléseknél a Népsport tudósítói szerint „a perui kapuban Quiroga ugyan nem kapott olyan gólt, amely miatt hibáztatni lehetne, de ez nem rajta múlott.” Ha megnézzük a gólokat, akkor a tudósítók nem tévedtek, mégis, a világ közvéleménye elsőként őt vádolta meg azzal, hogy eladta a meccset. Ezt természetesen a brazilok kezdték el sejtetni a világgal, arra hivatkozva, hogy Ramon Quiroga Argentínában, ráadásul a meccs helyszínén, Rosarióban született – ahogyan csaknem napra pontosan kilenc évvel a mérkőzés után egy bizonyos Lionel Messi is –, és a szíve odahúzott. Rio de Janeiróban egyébként betörték a perui nagykövetség épületének ablakait, és komoly kárt okoztak az épületben. (Az is elterjedt, hogy a brazil szövetség fejenként ötezer dollárt és egy luxuskirándulást kínált családostul Itaparica szigetére a perui játékosoknak, ha négynél kevesebb góllal kapnak ki.)

Mario Kempes veszélyezteti a perui kaput  Fotó: Picture Alliance

A kapus már másnap nyílt levelet tett közé az argentin sajtóban: „Mindent megtettem azért, hogy csapatom a lehető legjobban szerepeljen, mégis hat gólt kaptunk az argentinoktól, de a sportban előfordul az ilyesmi. Teljesítményemet semmiféle érzelem nem befolyásolta, tudásom egészét latba vetve harcoltam, ennyire futotta.” Talán nem sejtette, hogy ezek a szavak nem csillapítják az emberek botrányéhségét. 

Hazaárulással vádolták meg az újságírót

Aztán 1986 júniusában egy argentin újságírónő, Maria Laura Avignolo az angol Sunday Timesban publikált egy cikket, amely szerint a mérkőzést az argentinok azért nyerték meg ilyen különbséggel, mert előzetesen lefizették a perui válogatott játékosait. Hipotézisét egy korabeli argentin miniszterrel, egy tábornokkal és az Argentin Labdarúgó-szövetségben dolgozó két tisztségviselővel folytatott beszélgetésére alapozta, természetesen mindannyian nevük elhallgatását kérték. Szerintük a mérkőzés végeredményét a két kormány titkos megbeszélésein határozták meg, az argentin katonai diktatúra szigorú parancsára. Avignolót Argentínában hazaárulással vádolták meg, honfitársai ellene fordultak, és az argentin titkosszolgálat kiszivárogtatta, hogy a brit Intelligence Service-nek dolgozik, de ő ennek ellenére makacsul kitartott állításai igaza mellett.

A Népsport egyetlenegy perui játékost dicsért meg a tudósításában: „Velásquez volt talán az egyetlen a csapatban, aki ugyanolyan elszántan küzdött, mint ellenfelei.” Ő José Manuel Velásquez Castillo, aki 2018-ban a perui Trome című lapnak adott interjút, és így idézte fel a mérkőzést:

Nagyon fura dolgok történtek, szánalmas volt az egész. Emlékszem, hogy a mérkőzés előtt Videla az amerikai államtitkárral, Harry Kissingerrel együtt meglátogatott minket az öltözőben, ahol sok sikert kívántak és egyben emlékeztettek minket, hogy a két ország mindig is jó viszonyt ápolt egymással. Kendőzött fenyegetésnek hangzott az egész, arra utalva, hogy ha Argentína nem nyerne, elszabadulna a pokol.

A mérkőzés előtti estén a szövetségi kapitányunk bejelentette, hogy nem Quiroga fogja a kapunkat védeni, mivel argentin származású, aztán persze ő kezdett. Rodulfo Manzo, Gorriti, Quiroga és Muñante. Eladták a becsületüket. Sőt, rosszabb! Eladták a hazájukat egy maroknyi pénzért, persze ezt soha nem fogják beismerni, de legalább életük végéig magukkal hordozzák ezt a szégyent…” 

Jorge Videla tábornoknak a meccs előtt a perui öltözőben Forrás: papelitos.cm

A megvádolt játékosok természetesen tagadták az állításokat, rámutatva, hogy hiányoznak a bizonyítékok. Quiroga Velásquezt elmebetegnek nevezte, és hozzátette: „Nem adtam el magam. 

Ha pénzt fogadtam volna el, ma sem tudnék végigsétálni Limán, és most gond nélkül megtehetem. Négy évvel később is ott voltam a világbajnokságon, és a perui szurkolók mindig tisztelettel bántak velem.

Ha veszíteni akartam volna, ahogy mondtam, egy napot sem tudtam volna tovább élni ebben az országban. De több mint negyven éve élek itt.”

Argentína hosszabbításos döntőben 3-1-re legyőzte Hollandiát. A brazil világbajnok Roberto Rivellino később azt nyilatkozta, agyonpolitizált volt az 1978-as Mundial, nem is Menotti válogatottja, hanem a katonai junta nyerte meg a világbajnokságot. Tőle függetlenül ugyanezt mondta az ezüstérmes hollandok két csillaga, Ruud Krol és Johan Neeskens is, úgy érezték, az argentinok indokolatlanul nagy támogatást kaptak a világbajnokságon. Máig kérdés, Perutól miért kapták meg azt a támogatást.