
– Szeretném megköszönni a csapattársaimnak, hogy kontrollálták a szökést, jól helyezkedtünk egész nap. Voltak támadások, ott kellett lenni, egyszer pedig földre kerültem. Hihetetlen pillanat először itt nyerni, de ez az egész csapat győzelme. Próbáltuk diktálni a tempót, de a körpályán még a többiek kerekén maradtam, a Mur de Huy lábától pedig az volt az érzésem, hogy tudok jobban is menni, és amikor láttam, hogy mindenki maxon megy, rátettem még egy lapáttal – nyilatkozta a szerdai sikere után a 186 centiméter magas és 64 kilós kerékpáros, majd hozzátette: vasárnap szeretné élvezni pályafutása második klasszikusát.
Tadej Pogacar legnagyobb kihívója a Liége–Bastogne–Liége-en?
A Monumentumok közé tartozó versenyek közül a legrégebbi, 1892 óta megrendezett belgiumi egynaposra kerül sor vasárnap, ez lesz az idei év során a negyedik klasszikus. Tadej Pogacar az elmúlt tíz klasszikus mindegyikén dobogóra állt, hetet meg is nyert – köztük a legutóbbi két Liége–Bastogne–Liége-t. A szlovénok világbajnoka 2021-ben is diadalmaskodott itt, így a negyedik olyan kerékpáros lehet, aki legalább négyszer győzött a La Doyenne („Öreg hölgy”) néven is ismert viadalon.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!