Ekitiké Frankfurtban újra felépítette magát
2024. február 1-jén Ekitike kölcsönben az Eintracht Frankfurthoz került, ahol szinte azonnal megváltozott körülötte a levegő. Elég volt hozzá csupán néhány jó meccs, hogy a német klub április 26-án máris aktiválja a 16,5 millió eurós vételi opciót és hosszú szerződést kínáljon neki.
Ekitiké Frankfurtban megtalálta a számítását, a klub pedig kiváló üzletet csinált vele: a PSG-től viszonylag alacsony összegért megszerzett csatárt másfél évvel később már 95 millió euróért adta tovább a Liverpoolnak.
Ekitiké sosem vallotta azt a nézetet, miszerint a klub, a csapat az első, ehelyett azt hangoztatta, nagy játékos akar lenni.
A PSG túl nagy falat volt ehhez élete adott szakaszában, az Eintracht igényeinek viszont tökéletesen megfelelt. Rúgta a gólokat, emelkedett a piaci értéke, mindkét fél nyert azt együttműködéssel.
Ugyanez a mentalitás jellemzi Ekitikét a pályán is. A Liverpoolban is megfigyelhető, ha helyzetbe kerül, csak a kaput látja, véletlenül sem passzol a még nála is jobb helyzetben lévő csapattársnak. Gólerős a játéka, de kissé öncélú.
Korai lenne még határozott véleményt megfogalmazni, miszerint ő erősíti-e a Liverpoolt vagy a Liverpool erősíti őt. Ám biztos, egy személyben ő sem tudott csodát tenni a válságos idény során.

Nem szerepelt a tavalyi PSG–Liverpool párharcban, mégis főszereplő
A PSG–Liverpool pikantériáját tovább növeli, hogy a két klub tavaly a BL nyolcaddöntőjében már összecsapott egymással. Párizsban ugyan a Liverpool nyert 1-0-ra , de a visszavágón Ousmane Dembélé ledolgozta a hátrányt, Szoboszlai gólját les címén nem adták meg, majd tizenegyesekkel a párizsiak jutottak tovább.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!