Nem adminisztrációs teher, hanem az edzői munka esszenciája

Ritkán adatik meg, hogy valaki edzőként a felnőttek között az NB III-ból egyből az NB I-ben mutatkozzon be. Babó Levente, a Puskás Akadémia új vezetőedzője a kivételezettek egyike. A 45 éves szakember persze rászolgált a bizalomra, az elmúlt években kevesen büszkélkedhetnek olyan sikerekkel az utánpótlásban, mint amit ő a korosztályos válogatottaknál, majd a felcsúti akadémián elért.

Babó Levente jól ismeri a Puskás Akadémia utánpótlását Fotó: Puskás Akadémia/Laszlo Noel

– S kire, mire a legbüszkébb az akadémián végzett kétéves munkája során?
– Mindenekelőtt arra, hogy egymást követő két évben a legjobb harminckettő közé jutottunk az ifjúsági Bajnokok Ligájában.

– Szokták mondogatni, egy utánpótlásedző munkáját nem az eredmények minősítik, hanem az, hány játékost ad fel a felnőttek közé. Innen nézve?
– A már említett fiatalokra is büszke vagyok, a télen öt játékost adtunk fel a felnőtt keretbe, akik aztán az NB I-es csapatban, illetve az NB II-es Csákvárban később be is mutatkoztak. Talán nem szerénytelenség azt állítanom, hogy nálam jobban senki sem ismeri a klubnál a tizennyolc–húsz év közötti korosztályt. A kinevezésemet ennek köszönhetem.

Babó Levente szót ért a fiatalokkal. Kétszer is a legjobb 32 közé vezette a Puskás Akadémiétá az ifjúsági Bajnokok Ligájában Fotó:  Puskás Akadémia

– Kihagyhatatlan a kérdés: milyen a hangulat Puskás Akadémián?
– Nem tapasztaltam semmi negatívumot. A klubnál, az akadémián dolgozókat megnyugtatták, mindenki folytathatja a munkáját. Ha van bizonytalanság, inkább úgy általában amiatt, mint mindenütt a magyar labdarúgásban: most még kiszámíthatatlan, milyen mértékű lesz az MLSZ-től érkező központi forrás.

– Milyen játékra számíthatunk a Puskás Akadémiától a következő idényben, úgy is kérdezhetném, mi az edzői felfogása?
– Nem szeretnék nagy szavakkal dobálózni, remélem, miként az elmúlt években, eztán is megmutatkoznak majd az edzői felfogásom jegyei, amelyek, noha nem élek a számok rabságában, de adatokkal is alátámaszthatók. Kezdeményezőek szeretnénk lenni a középső zónába feltolt védekezéssel, kreativitásra, a labda megjátszására törekedve. Ezek tényleg csak elvek, majd kiderül, a gyakorlatban ebből mit sikerül megvalósítani.

– Edzőt, klubot meg tudna nevezni, aki, ami nagy hatással volt önre?
– Edzőként is végigjártam a szamárlétrát az utánpótlásból indulva, igyekeztem minden ingerre nyitottam végezni a dolgomat. Megszereztem a pro licence-es diplomát, megfordultam több országban, volt alkalmam nagy nyugati klubok munkájába is betekintést nyerni. Ma alapvetően mindenhol egységesen, ugyanúgy gondolkoznak a futballról, de mindenütt van valami egyedi. Valószínűleg azért, mert hozzám is ez áll a legközelebb, rám az volt a legnagyobb hatással, ahogy a PSV-nél nem csupán fejlesztik a fiatalokat, hanem elősegítik a beépítésüket a felnőtt csapatba.

– Nem csupán a labdarúgásnak, úgy általában a magyar sportnak ez a legnagyobb hiányossága.
– Lehet, hogy így van, mások dolgába nem akarok beleavatkozni. A magyar labdarúgásban, különösen az MLSZ iránymutatása mellett, nincs más út.

Nekünk, edzőknek az a felelősségünk, hogy ne csupán az adminisztrációs elvárásoknak akarjunk megfelelni, hanem a munkánk valóban talán legfontosabb elemeként segítsük az arra érdemes fiatalokat. 

– Örök vita, edzőként előny vagy hátrány a sikeres játékos-pályafutás. Ön milyen múltra tekinthet vissza?
– Néhányszor az NB I-ben is pályára léptem, de inkább az NB II-ben játszottam. Nyilván nem hátrány, ha valaki játékosként sokra vitte, az ismertség, népszerűség edzőként is megkönnyíti az előmenetelt. Az egykori kiváló játékosok edzőként ugyanakkor néha elkövetik azt a hibát, hogy nem értik, egy-egy futballista miért nem képes megoldani azt, ami nekik magától értetődő. Nagyon jól kell ismerni a játékosokat és nem csak az adottságaikat, a személyiségjegyeiket is ahhoz, hogy tudjuk, miként lehet elősegíteni a fejlődésüket.

– A régi ismeretség okán hadd kérdezzem meg, amikor egy évtizede kisvárosi nyári futballtáborban felügyelt gyerekekre a tűző napon, szinte fillérekért, gondolta volna, hogy egyszer NB I-es csapat vezetőedzője lesz?
– Valahol titkon, mélyen az álmaim között ez szerepelt. Gyerekekkel is szerettem foglalkozni, s nem csupán a tehetségesekből igyekeztem kihozni a lehető legtöbbet. Igen, megesett, hogy hol harminc, hol csupán négy gyereknek tartottam edzést, sőt inkább csak vigyáztam rájuk. Az élet rendje, hogy idővel egyre feljebb léptem, de cseppet sem bánom, hogy végigjártam az utat. Az elmúlt másfél évtizedben a magyar labdarúgás nagy lehetőséget kapott. Az én példám, remélem, azt üzeni, hogy elszántsággal, tisztességgel mindenki előtt adott az esély a bizonyításra.