
Postás és kézilabda-ügyvezető is lett az újpestiekből
Az újpesti különítmény tagjai közül Sebők Vilmos később is szívesen dolgozott volna a lila-fehéreknél, ám elmondása szerint sosem hívta őt a klub, így a közelmúltban leginkább a Network4 Csoport televíziós szakértőjeként lehetett látni. Egressy Gábor a visszavonulása után évekig a budakalászi kézilabdát fejlesztette ügyvezetőként, Dárdai Pálék év eleji kinevezése óta azonban ismét Újpesten segít, méghozzá tanácsadóként. Herczeg Miklós Győrben játszott a legtöbbet, később edző is volt a csapatnál, ahol az ETO kötelékében lévő fia, Marcell menedzselését is mindmáig a feladatának érzi. Az Újpest mellett a Kaiserslauternnel és az FTC-vel is bajnok Szűcs Lajos Atlantában tartalékként szerepelt, az elmúlt időszakban pedig Vecsésen és a Testnevelési Egyetemen kapusedzőként tevékenykedik, immáron nagypapaként. Szanyó Károly néhány éve a Vasas trénereként került fókuszba, jelenleg Ausztriában dolgozik postásként.
A DVSC exjátékosai maradtak a pálya mellett
Az akkori debreceni különítmény tagjai közül Sándor Tamás ma is az akadémián segít, Dombi Tibor pedig jelenleg pályaedzőként dolgozik a DVSC-nél, miközben többször együtt utazik Madar Csabával az Egyesült Államokba NFL-mérkőzésekre. A játékosként a magyar bajnokság hat különböző osztályában is aranyérmes Madar fiai kosárlabdázók lettek, ő az edzői pályát nemrég elhagyva már munkavédelmi eszközök és vegyi áruk forgalmazásával foglalkozó cégnél dolgozik. Szatmári Csaba – akinek a fia Diósgyőrben játszik – tavaly még Balmazújvárosban volt szakmai igazgató, míg Pető Zoltán az NB I-es Puskás Akadémia technikai vezetője.

Lendvai mellett a másik ZTE-futballista Preisinger Sándor volt, aki pályafutása végeztével a magyar utánpótlás-válogatottaknál és alsóbb osztályú vidéki kluboknál is dolgozott, idén már matematikát és testnevelést tanít Zalaegerszegen. A Fradit Atlantában Zavadszky mellett Lisztes Krisztián képviselte, aki a Bundesliga legutóbbi magyar bajnokaként ma utánpótlás-menedzser a fővárosi zöld-fehéreknél.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!