Amikor ezeket a sorokat írom, még nem tudni, kardjába dőlt-e Budapest szombaton még idvezülten vigyorgó főpolgármestere, ahogyan azt sem, kilépett-e az Apró-villa ablakán a Demokratikus Koalíció főpohárnoka; ugyanígy a Momentum brüsszeli asszonypárosának jövőjéről sem tudok még beszámolni – árulhatják-e a következő ciklusban is a hazát odakint?
Veretesebb eseményt ajánlok az olvasó figyelmébe. Száznegyvenöt éve Kolozsváron született az a Szabó Dezső író, akit kritikusai a múlt század hazai irodalmának legmeghökkentőbb egyéniségei közt említenek, s a korszak magyar írói nyelvének megújítójaként tartanak számon. Az olvasók főképp radikális politikai állásfoglalásai miatt figyeltek föl Az elsodort falu szerzőjére. Megítélése az elborult betűvetőtől a nagyon is józanul gondolkodó írástudóig számos minősítést kapott. 

. Hol kirekesztőnek, hol németgyűlölőnek tartották, de azt ellenségei sem vitatták: minden vívódása, sokszor tettlegességig fajuló indulata mögött is mindig a magyarság féltése állt. Gróf Teleki Pál miniszterelnökhöz címzett esszéjéből citálok ide egy ma is megszívlelendő gondolatot: „Ahol nincsenek minden polgár öntudatába beépítve a nemzet életérdekei, céljai, ahol a polgároknak nincs összefogó ismeretük a nemzet külső és belső helyzetéről, veszélyeiről és lehetőségeiről, […] az a nemzet egy történelmi földrengés első lökésére mozaikra hull össze s napok alatt könnyű zsákmánya lehet bármely céltudatos idegen étvágy uralmi szándékainak.”
Ízleljük szállóigévé lett, ma is eleven ars poeticáját: „Minden magyar felelős minden magyarért!”